Színházi portré: Földesi Milán, a Kecskemét City Balett táncművésze
- Egyenes út vezetett a középiskolából a Kecskemét City Baletthez?
- Végzős voltam a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskolában, amikor az egyik tanárom felhívta rám Juronics Tamás figyelmét. Tamás meghívott a Szegedi Kortárs Balett egyik tréningjére, s végül bekerültem a József-legenda című produkcióba, amelyet a MÜPÁ-ban mutattunk be. Amikor befejeztük a munkát, azzal köszönt el tőlem, hogy a következő évadban visszavár. De hogy addig se unatkozzam, beajánlott Barta Dórához Kecskemétre... A próbatánc jól sikerült, így elkezdtem a munkát a Kecskemét City Balettnél.
- Vagyis választanod kellett Szeged és Kecskemét között. Mi szólt Kecskemét mellett?
- Itt belekerültem a mélyvízbe! Rögtön láttam, hogy szakmailag nagyon komoly munka folyik itt is, több produkciót próbáltunk, jöttek az előadások - pörgött minden. Gyorsan megtaláltam a helyemet a társulatban.
- Vannak hullámvölgyek?
- Persze! De igyekszem minél gyorsabban túllendülni rajtuk.
- Hogyan? Mi a módszered?
- Csinálni kell tovább. Ha nem úgy megy a tánc, ahogy szeretném, és nem tudok megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket én magam támasztok magam iránt, akkor még többet kell dolgozni.
- Kedvenc KCB-s és nagyszínházi előadások?
- Nagyon szeretem a Balett+ sorozatot. Igazi kreatív alkotómunka. De a Carmen, vagy A négy évszak is fantasztikus élmény volt. A nagyszínháziak közül a legújabb kedvenc a Mágnás Miska, előtte a Borban él az élet. A napokban kezdtük próbálni A manóvizsga című meseoperát - szerintem az is nagy siker lesz.
- Mikor kezdtél táncolni?
- Általános iskolás voltam, amikor az egyik ismerős lány elhívott verseny táncolni. Azonnal beleszerettem a zenébe, a ritmusba. Nyolc évig táncoltam, majd jött a pályaválasztás, és őszintén szólva fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Unokatestvérem járt Bodajkra, ő ajánlotta a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskolát. Nagyszerű tanáraim voltak, és végül a 15 fős osztályból én lettem az egyetlen, aki a táncos pályán maradt, amire nagyon büszke vagyok.
- Így kezdted, de mi az, ami ezen a pályán tart?
- Szeretem... sok munkát, az életünk ritmusát, a tréningeket, a próbákat, a fellépéseket, a tapsot... a társulatban való létezést.
- Nem szoktál elfáradni?
- Dehogynem! De az nem baj. Nyáron érzem igazán, amikor belecsöppenek a semmittevésbe, hogy milyen jó az a fáradtság, amit a rengeteg munka után lehet érezni. Egy hétig jó lazítani, utána szörnyű!
- Magánéletre jut időd?
- Mindig arra jut idő, amire szeretnénk. Ha az embernek van egy rugalmas és elfogadó partnere, aki megérti, hogy szombaton, vasárnap is dolgoznunk kell, és sokszor egyik napról a másikra sem tudjuk, milyen elfoglaltságaink lesznek, akkor működhet a dolog. Hiszen az estéim mindig szabadok - 22.30 után...
- Hol látod magad 10 év múlva?
- Most itt vagyok Kecskeméten, és élvezem minden napját. Sokat kell fejlődnöm, s talán ez a tanulási folyamat magával hozza, hogy mi lesz a folytatás.
