Borisz atya ortodox lelkipásztor osztott ebédet a Wojtyla Házban

- Az ember nem csak kenyérrel él, hanem Istentől való szavakkal is. Testi táplálékunk mellé lelkiekre úgyszintén szükségünk van. A keleti egyház vasárnap emlékezik meg Jézus tékozló fiúról szóló példázatáról, amely három magatartást mutat be. A kisebbik fiú örökségét kikérve úgy megy el az atyai háztól, mint aki soha nem kíván visszatérni; szakítani akar az egész életformával, amelyben felnevelték, efféle módon keresve a kibontakozás lehetőségét. Idővel elszegényedik, disznók mellé rendelik. Ott „magába száll”, viselt dolgait azok valóságos mivoltában látja, értékeli. Nyomorúságának tetőfokán lelkében katarzist él át, minek által elhatározza: hazatér. Nem vallja be vereségét, ám belátja: a nyomor volt az, ami megnyitotta szívét, szemét - igaz bűnbánattal tér meg az atyai házhoz. Mindannyian tékozló fiúk vagyunk - beleértve magamat is. Nem vesszük figyelembe Atyánk szeretetét, hanem inkább eltékozoljuk másfelé lelki-anyagi javainkat. A példázatbeli tékozló fiúnak azonban volt ereje visszafordulni az úton, amelyről időközben bebizonyosodott: sehová sem vezet. Atyja pedig visszafogadta őt. Velünk is így jár el a mi Atyánk - ha kérjük! Ezért köszönettel tartozunk Neki; és minden testi-lelki adományért, amit csak kapunk az életben - ki többet, ki kevesebbet, de függetlenül ettől mindig van okunk a hálaadásra. Akik itt ebédeket ajánlanak fel, nem sajátjukból adják, hiszen ezeket ők is kapták - odafentről! Tartsunk tehát bűnbánatot! - hangoztatta Borisz atya a Karol Wojtyla Barátság Központ ebédlőjében. A Szentháromság görögkeleti templom parókusát Molnár Zoltán intézményvezető mutatta be előzetesen a népkonyha gondozottainak. Az ortodox lelkipásztor végezetül segédkezett a Kecskeméti Görög Nemzetiségi Önkormányzat által felajánlott ebéd kiosztásában. Pénteken raguleves, krumplistészta és sütemény jutott a szegények asztalára. (Folytatás a képek után, fotók: Mátyus István)

A tékozló fiú példázata

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” (Luk 15,11-32)

Kövessen minket a Facebookon is!