„A fahuszár, meg a lova, meg a ló sípja” – Kalmár Ágnes előadása a Wojtyla Házban
Mint kiderült, például „puzzle” típusú kirakós játékok már a 18. században is léteztek. Eleinte oktatási eszközként alkalmazták őket Angliában, később terjedtek el játékszerként, melyeket felnőttek is előszeretettel használtak.
A játékkészítők magukat is reklámozták. Termékeik oldalán feltüntették, hol készítették a portékát: „Párizsban, az alkotónál, a St. Jacques utcában, a Jakobins fölött, egy parókakészítő és egy fehérnemű-varrónő között.”
A 18. század végén, a 19. század elején megjelentek a csörgők, melyek javarészt nemesfémből készültek, és egyfajta bajűző funkciót is szántak nekik.
1875-ben egy angol hölgy utazása során e sorokat jegyezte le: „Olaszországban a fiatalság tarkára festett kis kordét és kocsit kér, a belga gyerekek vaskos parasztlovakat, a kis magyarok vágya a táncoló paripa…”
Az igényekhez természetesen a készítők is alkalmazkodtak. Gyártottak játékokat házilag fából és cserépből a népművészet vonásaiból ihletet merítve. Ezeket házalva értékesítették, de úgynevezett tanonciskolák - nagyobb manufaktúrák - is kialakultak a 19. század második felére, a 20. század első évtizedeire, mint például a Hegybánya-Szélaknai Selmecbányán 1883-ban.
1914-ben a budapesti Országos Gyermekművészeti Kiállításon az alábbi bejegyzés született: „Mennyi nagyszerű példakép a magyar parasztjátékokban, azokban is, melyeket az Iparművészeti Iskola vitrinája őriz, azokban is, melyek Szablya-Frischauf Ferenc csodálatosan érdekes etnografusi játékai közt régi magyar játékok szerepelnek. Mindebből kiindulhatna a művészi magyar játékipar, ha…”
A ’30-as években népszerűvé váltak a díszítőjátékok. Az ’50-es évek viszonyaira leginkább jellemző, hogy a prototípusokat előzetesen játékfelügyelő bizottság hagyta jóvá, csak utána indulhatott a sorozatgyártás. A késztermékek pedig természetesen magukon viselték a szocialista embereszmény sajátos jegyeit.
A ’70-es években ismét divatba jöttek a népi motívumok, a polgári kultúra elemei azonban - a korszaknak megfelelően - nemkívánatosak voltak. Napjainkban újra előtérbe kerültek a kézműves játéktárgyak.
Összességében elmondhatjuk: a korai társasjátékok az élet nehézségeit szimbolizálták; dob, lép, visszaesik, lezuhan, újraindul - akárcsak a mindennapokban. A 20. század elején a tervezők a népművészet elemeit részesítették előnyben. Törekedtek az olcsó, de igényes kivitelezésre. Minden játék tükrözi a történelmi korszakot, amelyben létrehozták - emelte ki végezetül az előadó.
A Szórakaténusz Játékmúzeumról
Napjainkra már közel 18000 muzeális értékű darabot őriz az intézmény, melyek között az ősi eredetű csigacsont játékok, egyszerű népi játékok együttesei mellett a polgári világ míves kivitelű gyári játékai, a hazai iparművészet egyedi alkotásai, valamint a gyermekirodalom, a különböző játékgyűjtemények és a bűvészet valódi könyvritkaságai is megtalálhatóak. A sokféle anyagból készített tárgyak témaköre rendkívül gazdag, melyet különböző népek hagyományos játékszereinek sajátosságai színeznek. Az önálló darabok mellett e gyűjtemény a szomszédos országok, emellett a lengyel, észt, mordvin, mexikói és japán nép játékkultúrájának jelentős együtteseit őrzi. A legrégebbi játék egy valódi műremek, francia mozaikrejtvény az 1760-as évekből, a legújabbak pedig napjaink egyedi, iparművészeti tárgyai. A túlnyomórészt 19. század második feléből és a 20. század első évtizedeiből származó polgári játékok számára különleges hátteret jelent az Udvardy és a Kovachich család sokoldalú hagyatéka.
A kiállítás feleleveníti a 20. század első évtizedeinek iparművészeti játékterveit és megvalósult tárgyait, közöttük a képzőművész Undi S. Mariska, Juhász Árpád és az építész Márkus Géza munkáit, a néhai festő és rajztanár, Grabowieczky Leon évről évre egyre gazdagabban kirajzolódó játékkészítő műhelyét. Mindennek folytatásaként jelennek meg az 1970-es évek hazai alkotásai, és napjaink kézműves játéktárgyai.