A betegek szolgálatában – beszélgetés a Betegápoló Irgalmasrend provinciálisával
– Mennyiben aktuális ma Istenes Szent János példája?
– Istenes Szent János „a” példa, az az ember, aki úgy vállalta a betegek szolgálatát, hogy nem kérdezte, ki a másik; szegény, beteg, idős szellemi sérült, prostituált. Ő a szükséget szenvedőt látta, nem szónokolt, nem okoskodott, hanem cselekedett. Tette ezt egy olyan korban, olyan körülmények között, amikor nem nézték jó szemmel. Sőt, bolondnak tartották azért, hogy olyanoknak segít, akikkel senki nem törődött. Ez van rám a rendbe lépésem óta olyan nagy hatással: nem beszélni, cselekedni. Ma nekünk sokkal több eszköz áll a rendelkezésünkre, hogy segítsünk, minden lehetőségünk megvan segíteni. Megtesszük-e?
– Mely területekre terjed ki a rend tevékenysége a provinciában és a delegatúrákban?
– A rend tevékenységéhez tartozik az öregek, betegek, drogfüggők, haldoklók, szegények ellátása. Országonként eltérő, hol ki a „célcsoport”. Mindenütt egészségügyi és szociális intézményeket tartunk fenn. Vannak kórházaink, gyógyszertáraink, benne vagyunk a palliatív és hospice-ellátásban, fenntartunk több országban idősotthonokat. Aktuálisan menekültekkel is foglalkozunk. Négyszáz éves történelemre tekinthetünk vissza. Ez alatt jelentős fejlődést élt meg a rend, modernizáta intézményeit, megfelelve a kor követelményeinek. Jót tenni és azt jól tenni – hirdette az alapító. Akkor tudjuk ezt teljesíteni, ha tudjuk, hol, milyen körülmények között élünk, mire van szüksége a társadalomnak. A delegatúrák és a provincia is eredményekben gazdag időszakot élt meg, nőtt a kapacitásunk, fejlődött az infrastruktúránk, beépítettük szolgálatunkba a tudomány eredményeit, és ma is haladunk együtt a korral. A modernizáció hozott kényelmi berendezéseket, de nem erre gondolok elsősorban, hiszen ez nem teszi boldoggá az embert. A lényeg a tudományos fejlődés eredményeinek beépítése a betegellátásba. Minden országban sok fejlesztés történt, és történik ma is.
– Magyarország Csehországgal és Szlovákiával együtt az osztrák provinciába tartozik. Hogyan épül fel a közösség?
– A provinciában a delegatúrákkal – Csehország, Magyarország, Szlovákia – negyven szerzetes van. A rend által fenntartott 23 intézményben mintegy 8100 munkatárs dolgozik. Világszerte 1100 a szerzetesek és 65 ezer a munkatársak száma. Köztük számos önkéntes, de sok a munkaszerződéses is. Mára gyökeresen megváltoztak a viszonyok: korábban a szerzetesek minden munkafeladatot lefedtek a betegápolástól, a gyógyszertár-üzemeltetéstől kezdve a takarításon át a főzésig, az orvosi ellátásig. Az idők során – háborúk, polgárháborúk, szekularizáció – egyre kevesebb lett a testvér, és az intézmények pedig egyre nagyobbak. Elengedhetetlen a világiak bevonása. Örömmel mondhatom, hogy nagyon jó együttműködéssel dolgozunk, és együtt képesek vagyunk hordozni alapítónk karizmáját.
– Mi a szerzetesek szerepe, és milyen kapcsolatban vannak a világi munkatársakkal?
– Nagyon jó a kapcsolat, egymás kezét fogva megyünk előre. Ugyanaz a küldetésünk, szoros az együttműködésünk. Mi, szerzetesek vagyunk alapítónk karizmájának – hospitalitás: keresztény vendégszeretet – letéteményesei, és az a feladatunk, hogy ezt továbbadjuk munkatársainknak. A mi feladatunk, hogy „előéljük” a karizmát, a munkatársak pedig „kivitelezik”, de ez nem jelenti azt, hogy mi csak beszélünk.
– Hogyan segítik elő, hogy a világi munkatársak megismerjék az alapító karizmáját?
– Létrehoztuk a provinciában a „hospitalitás iskoláját”, ahol vezető munkatársakat képzünk. Ennek folyamán az áll a középpontban, mit jelent a mának és mit a jövőnek Istenes Szent János karizmája. Az egyes intézmények a munkatársaik számára megrendezik a hospitalitás napját, melynek során szerzetesek bekapcsolódásával közösen elmélkednek az alapító életéről, karizmájáról. A cél, hogy megismerjék a gyökereinket, hogy minek köszönhető, hogy egyáltalán itt vagyunk, és miért végezzük a szolgálatunkat.
– Elöljáróként mire helyezi a hangsúlyt a közösség életében?
– Tevékenységünkben kiemelt fontosságúnak tartjuk a spiritualitást. Nagyon sok külső hatás éri életünket. Természetes, hogy szükség van a modernizációra és alkalmazkodni kell a mai világhoz, de tudnunk kell, hogy nem minden jó számunkra, amit a világ kínál. Az irányt a Szentírás mutatja meg. Életünknek a Szentírást kell tükröznie, időnként ez azt jelenti, az árral szemben kell úsznunk. A világ esetleg nem érti meg, mit miért teszünk, de azért, hogy divatosak és trendik legyünk, nem szoríthatjuk háttérbe a Szentírást. Az első számunkra az Istennel megélt bensőséges kapcsolat, melynek erőforrása az imaélet. Ebből a forrásból ered a tevékenységünk, a reggeli és esti ima foglalja keretbe a napokat. Az ima számunkra olyan, mint a betegnek az antibiotikum. Erről az alapról kell vinnünk az örömhírt, Isten szeretetét azokhoz, akikkel kapcsolatban vagyunk.
– Hogyan működik a rend a delegatúrák országaiban?
– Ma már mind a négy országban szabadon végezhetjük munkánkat, és vannak érdeklődők a rend iránt, van utánpótlásunk mindenütt. Ausztriában főként kórházi betegápolást végzünk, összesen hét kórházunk van. Itt élvezhetjük azt az örömteli helyzetet, hogy a kórházi ágyak húsz százaléka a keresztény egyházak fenntartásában van. Az állam megbízható partnert lát az egyházakban, megvan a bizalma bennünk, elismeri az általunk nyújtott szolgálat hozzáadott értékét, és kész is ezt honorálni. A hátrány az, hogy nagyon erős az állami kontroll, így a pénzügyi eszközök felhasználásában szigorúak az előírások. A delegatúrákban a rend elveszítette intézményeit a kommunizmus alatt, majd a ’90-es években teljesen lepusztulva kapták azokat vissza, felújítási eszközök nélkül. Csehországban és Szlovákiában nem tekinti őket az állam partnernek, sőt azt közvetítik, nincs rájuk szükség. „Ha nem tudjátok fenntartani magatokat, zárjatok be, nincs rátok szükségünk.” Tudjuk, hogy az általunk nyújtott ellátás minősége, a pácienseknek nyújtott lelki-szellemi többlet nagy érték, ezt máshol nem kaphatják meg. Szlovákiában és Csehországban semmi támogatást nem kapunk az államtól, csak biztosítókkal van együttműködésünk, akik csak az ellátást támogatják, ha beruházási terveink vannak, magunkra vagyunk utalva. A provinciára marad a fejlesztés feladata. Mégis itt vagyunk, és működünk, sőt fejlődünk. Ha látják az eredményeinket – például a budapesti kórházfelújítást –, talán mi is a döntéshozók látóterébe kerülünk, felfigyel ránk a nyilvánosság, és készek lesznek beszállni a finanszírozásba, mert látják, jó helyre kerül a támogatás, van értelme a munkánknak.
– Fiatalon lett elöljáró. Hogyan született a hivatása?
– Kereskedelmi szakközépiskolát végeztem, és ebben a szakmában dolgoztam, innen léptem be a rendbe. Isten Krisztus követésére hívott meg. Az már egy második lépés volt, hogyan szeretném ezt megtenni. Így találtam el a szociális munkához. Krisztus követésében a betegágy mellé szeretnék állni. Ez számomra Krisztus követésének megélése a gyakorlatban. A rendbe lépést követően elvégeztem a betegápoló képzést, és hat éven át kórházban dolgoztam. Szerettem ezt a munkát, örömet jelent az emberek között lenni. A betegápolásban mély a kapcsolat az emberrel. Egy pohár vizet adva jót tudunk tenni. Naponta boldognak éltem meg magam. Nekem megadatott valami, ami ezeknek az embereknek nem. Egészséges vagyok, így tudok értük tenni, olyasmit adhatok nekik, amit korábban ők is adni tudtak másnak. Csak visszaadom, amit én is kaptam.
Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
