Szent László napot tartottak a Wojtyla Házban
Képgaléria
Holtában is győzelmes volt Szent László király; halála után kétszázötven esztendővel vívta meg utolsó, győzedelmes harcát.
Kétszázötven esztendővel a szent király halála után, 1345-ben történt, hogy a székelyek hadba szálltak a tatárok ellen. Amikor a székelység felvonult, és a rettenetes tatár hordát meglátta, szívében elkeseredett, és így fohászkodott: – Szűz Máriám, segíts meg! Szent László király, harcolj velünk!
Az ég meghallgatta a székelyek könyörgését. A pogány tatárok csodát láttak: a székelyek sorai előtt egy hatalmas vitéz jelent meg lóháton, fején aranykorona csillogott, kezében csákányt tartott. A vitéz megsarkantyúzta lovát, szembevágtatott a tatárokkal, és csákányával törni-zúzni kezdte őket. Úgy csapott le rájuk, mint a villám, a legjobb vitézek viasz módjára olvadtak el előtte. A lovas vitéz feje fölött, a magas levegőégben egy gyönyörűséges asszony lebegett, fején aranykorona, ruhája olyan fényes, hogy az emberi szem elkáprázott tőle.
A Jézus hitéért küzdő székelyeket a boldogságos Szűz Mária és mellette Szent László király segítette, így győzték le a pogány sereget.
Mondta is egy vén tatár, akit fogságba ejtettek: – Nem a székely, nem a magyar vert meg minket, hanem az a László, akit segítségül hívtak.
A csata idején a nagyváradi templomban is csoda történt: a templom őre sehol sem találta a szent király koponyáját. Hiába kereste, hiába kutatta, csak a csata után került elő, mintha onnan tért volna vissza. Így győzte le Szent László király holtában is a tatárokat.
„Annyi bizonyos, hogy Szent László király egykor ott élt minden vitéz magyar szívében, s példája nem egyszer segítette fegyvereinket győzelemre.”– hangzott a Dubnici Krónika nyomán született rajzfilm záró mondata.
Dr. Jeney Gábor ezek után részletesen ismertette I. László életének főbb mozzanatait.
Szent László (1046-1095) személyiségéről a források a csodatevő király, a mulandó világtól elforduló és csak az égiek felé törekvő szent férfiú alakját rajzolták meg követendő példaként a vallásos olvasók számára. A forrásokkal ellentétben László határozott és keménykezű uralkodó volt. Az „a kegyes király”, aki a legenda állítása szerint ítéleteiben mérsékelte a törvények szigorát, a valóságban drákói szigort alkalmazott a bűnösökkel szemben. A kiformálódó feudális társadalom alapját a magántulajdon jelentette, éppen ezért a tulajdon védelmében a király következetes könyörtelenséggel lépett fel. A „vérrel írott” törvények kegyetlenül büntették a tolvajokat, a rablókat és pártfogóikat, és könyörtelen bosszút álltak a bűnösök családján is. A hitélet elmélyítését szintén törvények segítették.
László uralkodása alatt, 1083-ban került sor az első magyarországi szentté avatásokra. Az egyház tanítása szerint a szentek földi életükkel kiérdemelték, hogy a mennyországban Isten közvetlen környezetében éljenek. A szentté avatások módja szigorúan kötött volt: először kérni kellett Rómát az eljárás megindítására, ezután vizsgálat indult, tanúkat hallgattak meg, majd írásba foglalták a vizsgálódás eredményeit, Ha a pápa engedélyezte az avatást, akkor a pápai legátus jelenlétében „felemelték” a szent csodás tulajdonságú maradványait és új nyugvóhelyre helyezték, A szentek kultuszát ünnepnapok őrizték, életüket legendákban foglalták össze. 1083-ban egyszerre avatták szentté I. István királyt és Imre herceget, a mártírhalált halt Gellért püspököt és még két remetét. László ezzel ország-világ előtt jelezni kívánta, hogy Magyarország a Szent István halála óta eltelt évtizedek súlyos megrázkódtatásai után is keresztény ország maradt, amelynek királya Szent István politikáját folytatja.
László 1091-ben elfoglalta a Száva folyótól délre fekvő Szlavóniát és Horvátországot. Ettől kezdve lett évszázadokra szólóan a magyar terjeszkedés legfőbb színtere a Balkán. A király kijutott az Adriai-tenger partjára is, de Dalmáciát már nem tudta megszállni. Lászlót nagy tervei közepette, 1095-ben utolérte a halál, holttestét Nagyváradon helyezték örök nyugalomra.
A középkori Szent László-kultusz kibontakozásához a döntő lökést 1192-ben történt szentté avatása adta. Ennek nyomán a lassan kialakuló magyar lovagi kultúra László személyében elnyerte királyi példaképét. Életéről, vitézi tetteiről és a neki tulajdonított csodákról legendák, népi énekek, mondák születtek. Váradi sírja istenítéletek kapcsán igazságot szolgáltató fórum és csodatevő zarándokhely lett. A szent király tiszteletére évszázadokon keresztül templomokat szenteltek fel, amelyekben freskók és táblaképek sokasága elevenítette meg a „lovagszent” különböző hőstetteit, látomásait és csodáit.
