Mozart hegedűversenyek - Kalló McGegan
Mozart hegedűversenyei mára minden hegedűs repertoárjának alapművei, melyeket egyre több, a 18. század zenéjének előadására specializálódott muzsikus szólaltat meg korhű hangszereken. Az öt hegedűversenyt - és ráadásként a B-dúr és C-dúr Rondót, és az E-dúr Adagio tartalmazó új dupla CD-s album is ezt az utat követi: a három másik darabbal kiegészített, jellemzően derűs atmoszférájú versenyműveket a legrégebbi, korhű hangszereken játszó magyarországi kamarazenekar: a Capella Savaria előadásában hallgathatjuk meg.
Három okból is kiemelt várakozással készültem e szép kiállítású album meghallgatására: Mozart-rajongóként; a korhű praxis (semmilyen kizárólagosságot sem hirdető) kedvelőjeként; és nem különben, mint egy olyan zenebarát, aki a kezdetektől kedveli a Capella Savariát - mint ahogyan Nicholas McGegan Handel-albumait is: ezek közül párat nem mellesleg karmester és zenekar három évtizeddel ezelőtti együttműködésének eredményeképpen.
Mozart maga a csoda: az édeskés rokokó, a könnyed csábítás és elcsábulás, a XVIII. század parókás és zsabós végének parfümillatú levegője. A kortársai által kiváló hegedűsként is csodált Mozart hegedűversenyeit - melyek érdekes, de számukban messze elmaradnak a kiváló billentyűs Mozart zongoraversenyeitől -, minden nagyobb és kisebb hegedűs játssza és játszotta, és főképpen rögzítette és rögzíti. A merítés tehát hihetetlenül mély, az összevetés végtelenül széles. Ezt tudva pedig ki tudja hányadikként felvenni az öt versenyművet igencsak komoly megmérettetés - és nagy rizikó.
Ha időtálló felvételre törekszik az előadói gárda - és persze hogy arra törekszik -, akkor mindenképpen mutatni kell valamit, ami a többi felvételen eddig nem volt meg, ami újat mond, új oldaláról mutatja meg e remekműveket. Kalló Zsolt és a Capella Savaria komoly előtanulmányok után, a közvetlenül Mozart apja: Leopold által írt hegedűiskola ismeretében, korhű hangszereken és több évtizedes autentikus előadói gyakorlattal vette fel ezeket a darabokat; emlékezetes korhű Handel opera- és oratóriumlemezeket készítő karmesterével.
Ezzel együtt a Mozart hegedűversenyek most megjelent felvétele számomra nem éri el az ugyancsak általuk készített Haydn hegedűversenyek - pláne nem az ugyancsak számos felvétellel összemérhető, mégis a próbát kiálló Bach hegedűversenyek, vagy éppen a Brandenburgi versenyek Kalló által dirigált lemezeinek szintjét. Persze ezt a „szint" szót is csak óvatosan írom le, mert technikai és művészi hozzáállás a helyén van itt is. De a jól sikerült lemezek után ez a dupla album sem azt a magától értetődőséget, sem azt a lényegi könnyedséged és bájt nem hordozza.
(Komlós József JR)
