Július 18. csütörtök, Frigyes
Hírek, események 2008. március 31. 10:45

Brúszel kontra Bauer vita a kormányfilozófiáról

Képgaléria
Brúszel kontra Bauer vita a kormányfilozófiáról
A Népszabadság hasábjain olvashattuk a kecskeméti tanácsnok, frakcióvezető (MSZP) dr. Brúszel László cikkét még március 14-én. A neves kecskeméti politikus írására 29-én érkezett meg dr. Bauer Tamás országgyűlési képviselő válasza, mindkettőt közreadjuk oldalainkon.
Váltson a kormány filozófiát Népszabadság - Dr. Brúszel László - 2008. március 19. Az öngondoskodás, az önrész elvének érvényesítése a társadalom közös ellátási rendszereiben valóban fontos polgári elv. A modernizáció útja! Ezt látjuk Nyugaton is, több környező országban is. Csakhogy. Köztudott, Magyarországon iszonyatosan nagy az adó- és járulékteher. Európában a harmadik legmagasabb! A magánszemélyeké is, a vállalkozásoké is. Ez minden bajunk legfőbb okozója. Ennek a magas terhelésnek a gazdasági növekedést gátló hatás egyre nyilvánvalóbb. Most nem is erről kívánok beszélni. Hanem arról, hogy ilyen magas adó- és járulékteher mellett szinte lehetetlen bármily csekély önrészt bevezetni a két legfontosabb ellátási rendszerben, az egészségügyben és az oktatásban. Ha hamarább nem, most már látjuk. Lássuk be, a Fidesznek nem volt nehéz dolga... Miért fizessek én azért, amiért egy rakás adót levonnak tőlem? Az elutasítást segítette a Kádár-rendszer emléke, amikor megvoltunk úgy is, hogy nem kellett az alapvető közösségi szolgáltatásokért (iskoláért, egészségügyért) külön fizetni. (Megjegyzendő, hogy az szja bevezetésekor 1988-ban, csak az adóval bruttósították fel a béreket, a közszolgáltatások részbeni önfinanszírozására egy forintot sem építettek be a bérekbe, azóta is húzzuk magunkkal a nyomott béreket.) Mi következik a fentiekből? Az, hogy hiába jó polgári és modernizációs elv az öngondoskodás, a mai magyar gazdasági-társadalmi viszonyok között úgy, ahogyan próbálták, nem lehet érvényesíteni. Ma, Magyarországon ez a helyzet! A döntések nem érdemi (szakmai) tekintetben voltak hibásak - bár ezt is lehet vitatni -, hanem abban, hogy a döntéshozó nem vette eléggé figyelembe a társadalmi-gazdasági környezetet, nem mérlegelte a társadalom befogadóképességét. Ahhoz tehát, hogy középtávon közelebb lépjünk az öngondoskodás elvének érvényesítéséhez - és persze a növekedés feltételeinek megteremtéséhez - mindenekelőtt radikális adó- és járulékcsökkentés kell. Az emberek zsebében és a vállalkozások kaszszájában érzékelhetően több pénzt kell hagyni - ez is polgári elv! -, hogy eldönthessék, mire költik, így egyebek között az öngondoskodásra, új beruházásokra, foglalkoztatásra stb. A közterhek az állami költségvetés kiterjedt feladatvállalása miatt olyan nagyok. Jelentős csökkentésük az adókedvezmények és a közösségi kiadások ésszerű szűkítése nélkül nem megy. A kisebb közteher - és tegyük hozzá: a következetes ellenőrzés - középtávon relatíve több bevételt hoz ugyan a büdzsébe, de rövid távon nem teszi lehetővé, hogy tovább finanszírozzuk a változatlanul hagyott közösségi kiadásokat. A közkiadás mérséklésétől nem szabad megijedni. Ha jó helyen nyúlunk a rendszerbe, akkor az emberek és a vállalkozások a náluk maradó jövedelemtöbbletből maguk vásárolják meg az eddig a központi büdzsé által fedezett ellátásokat. (Például nem értem, miért működnek köztulajdonban a színházak, iszonyatos állami dotáció mellett, de a szegények által el nem érhető jegyárakkal. Kórházat lehet magánkézbe adni, színházat nem?) Az viszont nyilvánvaló, hogy a legelesettebb rétegek nem maradhatnak közösségi szolidaritás nélkül. Szlovákiában - sokévi mélyrepülés után - a konzervatív Dzurinda kormánya radikálisan csökkentette az adókat és ezzel együtt vezette be a vizitdíjat! Szerencséje volt, mert a közösségi kiadásokat nemigen kellett csökkentenie, azok ugyanis közel sem voltak olyan magasak, mint nálunk. Most a legfontosabb politikai kérdés az, hogy a kormány filozófiát vált-e és elkezd-e egy széles körű szakmai, társadalmi konzultációt az adó- és járulékterhek jelentős csökkentéséről, vagy nem. Ha igen, akkor nemcsak a kormány, hanem az egész társadalom nyert! És akkor lesz esélye újra Magyarországnak! Dr. Brúszel Lászl Ki váltson filozófiát? Népszabadság - BauerTamás - 2008. március 29. Brúszel László, az MSZP Bács megyei elnöke fontos cikket tett közzé a Népszabadság március 19-i számában Váltson a kormány filozófiát címmel. Brúszel a népszavazás eredményéből azt a következtetést vonja le, hogy a mai magyar viszonyok, a magas adó- és járulékterhek mellett az öngondoskodás, az önrész elve nem érvényesíthető. Minthogy az állam túl sok pénzt vesz el az emberektől, és túl keveset hagy náluk, nem lehet arra törekedni, hogy a diákok csak számottevő fizetség fejében vehessék igénybe a felsőoktatás szolgáltatásait, és a betegek jelképes önrészesedést fizessenek a gyógyítás igénybevételéért; ezen a "filozófián" változtatni kell. Vannak tehát az MSZP-ben - talán nem is kevesen -, akik úgy gondolják, hogy a kormány fordítson hátat az eddig úgy-ahogy követett reformpolitikának, merthogy az nemcsak népszerűtlen, de szerintük nem is helyes. Ha következetesek vagyunk, akkor folytathatjuk is ezt a gondolatmenetet: vissza kellene térnünk ahhoz a gyakorlathoz, hogy az állam névleges bérű tanácsi lakásokat ad a családoknak, mert az adózás utáni keresetekből nem lehet lakástörlesztést fizetni, vagy hogy az állam szubvencionálja az élelmiszerárakat, mert alacsony keresetekből nem lehet megfizetni a piaci árakat, az energiahordozók áremelkedését pedig újra fel kellene tartóztatni a határon. Ide vezetne a javasolt "filozófiaváltás". Csakhogy az öszszefüggés - mint a tervgazdaság évtizedeiben megtanultuk - valójában fordított. Ha az elfogyasztott javaknak és szolgáltatásoknak nincs reális ára, akkor nem fognak velük takarékosan bánni. Akkor is meg kell fizetnünk azt, amibe kerülnek, csak nem akkor, amikor elfogyasztjuk azokat, hanem amikor adót és járulékot fizetünk. Ráadásul akkor többet kell fizetnünk, mert a nem takarékos fogyasztás miatt nagyobb volumenű kiadások fedezetét kell kifizetnünk. Vagyis - egyebek mellett - azért magasak az adók és járulékok, mert egészen mostanáig semmi sem késztetett arra, hogy ésszerűen vegyük igénybe a gyógyítást és a felsőfokú képzést. Ezért kerül a rendszer által nyújtott teljesítményhez képest sokba - sok adóba és járulékba - minden olyan rendszer, amelyet a maga pazarló módján üzemeltet az állam. Nem elvetni kell a reális árat és az önrészt arra hivatkozva, hogy magasak az adók és járulékok, hanem be kellene vezetni, hogy majd alacsonyabbak lehessenek. Hiszen valamiképpen úgyis nekünk, Magyarország lakóinak kell fizetnünk. Csak nem mindegy, hogy mikor, hogyan, és ebből következően mennyit. Erre a felismerésre épült a második Gyurcsány-kormány reformpolitikája. Kár, hogy azok a szocialisták, akiket írásában Brúszel képvisel, nem látszanak ezt érteni, hanem úgy beszélnek, mintha az államnak lennének titkos tartalékai, amelyekből a szükséges pénzt bármikor előveheti. Csak akarat kérdése, ahogy hivatalba lépő miniszterelnökként egykor Orbán Viktor fogalmazott. Szerintem éppen azoknak kellene filozófiát váltani, akik - akár az emberek félrevezetésére törekedve, akár mert nem gondolják végig a dolgot - még mindig a mindenható állam illúzióját terjesztik, és nem a kormánynak, amely végre megpróbált szakítani ezzel. Kár, hogy az a filozófia, hogy az államnak csak el kell határoznia, hogy ne fizessünk, és akkor nem is kell fizetnünk, váratlan támaszt kapott. Miután a köztársasági elnök aláírta a tandíj, vizitdíj és kórházi napidíj megszüntetéséről szóló törvényeket, kommentárt is fűzött aláírásához, és sajnos kijelentette: ha a kormánytöbbség már április 1-jétől eltörli a díjakat, az a dolga, hogy megtalálja a módját, hogy kárpótolja a díjak eddigi haszonélvezőit. Hogy hogyan és miből, arról egy szót sem szólt. A Fidesz legalább blöffölt az ügyben, és megjelölt nem létező forrásokat. Az elnök viszont úgy beszélt, mintha a kormánynak lenne valamiféle titkos zsebe, amelyből, ha akarja, előteremtheti a hiányzó pénzt. Mintha nem tudná, amit minden felelős politikus tud: ha valahova többletpénzt teszünk, azt valamilyen más céltól kell elvonni. És nem a tartalékból, amely természeti csapások és más váratlan kiadások fedezetére szolgál. A népszavazási eredmény nehéz helyzetbe hozta a kormánytöbbséget. Aligha lett volna elérhető, hogy a népszavazást követően még háromnegyed évig az emberek fegyelmezetten fizessék, az intézmények pedig szedjék a leszavazott díjakat. A három díj bevezetésével a fogyasztókat kívánta ésszerűbb viselkedésre késztetni a kormánytöbbség, s a díjak egy éven át nagyobb részben korábban nem létező többletforrásként jelentek meg az orvosoknál és kórházaknál, és akként jelentek volna meg az egyetemeknél is. Az ellenzék azt követeli a kormánytöbbségtől, hogy mostantól a költségvetésből teremtse elő az eddig a fogyasztók által fizetett többletpénzt. Hogy honnan veszi el a pénzt, az az ellenzéket nem érdekli. Ehhez a követeléshez zárkózott fel most az elnök. Így maga is azt a filozófiát támogatta meg, amellyel pedig végre szakítani kellene. A dolgot az teszi különösen súlyossá, hogy ő nem népbutításra szakosodott ellenzéki politikusként beszél így, hanem köztársasági elnökként. Aláássa ezzel azt a gondolkodásmódot, "filozófiát", hogy az állam nem amerikai nagybácsi, hanem az a szervezet, amely az adóban és járulékban tőlünk elvont pénzt költi el hatékonyan és méltányosan közös céljainkra. Ahelyett tehát, hogy őrködne az államszervezet demokratikus működése fölött, e kommentárjával annak gyengítésében vállal részt. A szerző közgazdász

Kövessen minket a Facebookon is!