Dr. BÁBEL BALÁZS ÉRSEK ÚR INTERJÚJA A KECSKEMÉTI TV-BEN
Karácsonykor betlehemesek járnak az utcán, bekopogva családokhoz, kisebb-nagyobb közösségekhez. - kezdte a beszélgetést a KTV riportere, Farkas P. József - Nem is az utolsó és nem is az első napja ez az egyházi évnek, de összegzésre mindenképp alkalmas időpont. 2006 pedig valahogy fontosabb évnek tűnik a korábbiaknál. Mi ennek az oka, és mi a summázata ennek az évnek? Keresni kell a lehetőséget.
- Nagy várakozásokkal néztünk a 2006-os esztendő elébe mondja dr. Bábel Balázs. - Egy nagy felütéssel kezdődött: január elsején a Püspöki Kar körlevélben fordult a magyar társadalomhoz - némelyek szerint vészharangot kongatott meg. Most már látjuk, hogy nem is volt ez olyan sötétre festett kép a valóság mellett. Évkezdetkor engesztelő imaévet hirdettünk, hogy forduljunk közösen és mindannyian Istenhez, keressük a lelki értékeket, hogy az élet egyéb területén megoldódjanak a problémáink.
- Aztán nagy változás nem történt. Az imák, fölajánlások és a várakozás ellenére ugyanaz a kormány került a hatalomra, amelyik korábban volt, legfeljebb személycserék voltak benne.
- Bennünket, keresztény embereket mindig az motivál a hatalommal szemben, hogy az legyen igazságos, törvényes és az egész társadalom javát akarja, természetesen benne az egyházét is. Kertelés nélkül meg kell mondani, hogy nagy feszültségek is voltak és vannak. Az elmúlt időszakban, bennünket különösen intézményeink fenntartása töltött el aggodalommal. Sajnos nem haladtunk előre. A keresztény ember pontosan azért él a hitből, hogy ne keseredjék el. Annak idején a szent család, Szűz Mária és Szent József se mondta azt, hogy most itt a vég, meg fogunk halni, mert nem kaptunk helyet a szálláson, hanem keresték a lehetőségek között a megoldást, ami bár nagyon szerény volt, hiszen istállóban született meg Jézus, de a világ azért emlékezik az akkori hatalmasságokra is, mert ő akkor megszületett. Ennyit talán az évről. Bizony örültünk volna, ha a forradalom félévszázados jubileumi esztendeje szebben sikerül. Hála Istennek a mi egyházmegyénkben még az '56-ot is ünnepélyesen és szépen meg tudtuk ülni, nevezetesen Kiskunmajsán, Pongrácz Gergely sírjának megáldásánál, egy emelkedett ünnep keretében, ahol ott volt a környéknek a lakossága.
A közös imádság ereje
- Egymillió magyar imádkozik együtt, egy célért. Mint egy gigantikus katedrális. Mi lett ennek az igazi hozadéka?
- A szolidaritás. Annak megnyilvánulása, hogy ennyien összetartanak. Szociológusok mondják, hogy ha egy közösségnek húsz százaléka komolyan gondolja azt, amit vall és hisz, akkor az a közösség életerejéről tanúskodik. Olyan soha nem volt, hogy egy egyház minden tagja, vagy vegyünk egy államot, egy nemzetet, hogy mindenki ugyanazért a célért dolgozzék, de ha van egy olyan húzóerő, amelyik összetart, áldozatot vállal, ott biztos, hogy az élet jeleit lehet látni. A közös imádságban mi számítunk az isteni kegyelemre is, tehát nem pusztán arról van szó, hogy valamit mondogatunk, amikor imádkozunk, hanem az Istennel egy lélekcserébe kapcsolódunk, és mindamellett egymással is közösségbe lépünk, tehát a közös imádság a közös szeretetünket erősíti.
- Úgy tűnik, hogy a magyar katolikus egyház próbálkozik új és újabb aktualizáló, motiváló programokat kínálni: Szent Erzsébet és Szent Imre év; Salkaházi Sára vagy Kaszap István boldoggá avatása. Képesek ezek a történelmi minták megragadni a mai fiatalságot?
- A felsorolt személyek nem közönséges emberek voltak, hiszen valami nagy dolgot vittek végbe, és példaként fel lehet őket mutatni az ifjúság előtt. Ha ez nem lenne, akkor nem lehetne Rákócziról megemlékezni, vagy Bartókról, nem lehetne történelmünk bármely nagy személyiségéről, forradalomban elesett mártírokról beszélni, ha azt mondjuk, hogy ez már oly régen volt, hogy a mai embert nem érdekli. Mi hiszünk abban, hogy ha a szavak el is szállnak, de a példák vonzanak. És ha életszerűen fel lehet mutatni Salkaházi Sárát, Kaszap Istvánt, Mindszenty Józsefet vagy akár Brenner Jánost - jövőre lesz ötven éve, hogy vértanúságot szenvedett -, az bizony motiválhat olyan embereket, akik erre fogékonyak. Természetesen el kell jutni legalább a jóindulatnak a küszöbére, hogy felfigyeljek rájuk.
- A figyelem felkeltését célozza, hogy az egyház gigaposztereken, televíziós klipekben, rádiós műsorokban hirdeti a kínálatát? Érzékelhető ezek hatása?
- Az anyagiak jobban mérhetők, mint a lelki dolgok, mert utóbbiaknak nagy a kifutási ideje. De az anyagiaknál észrevettük - például az adófelajánlásoknál, amelyek mégiscsak mutatnak egy odatartozást, - hogy jelentősen megnövekedtek a támogatóinktól, híveinktől érkező bevételek a poszterek, reklámok hatására.
- Kire figyel főként az egyház a mai Magyarországon, ki a célcsoport?
- Főként a nemzet, a közösség. És a legújabb plakátunkon látható alvó kisgyerek is azt üzeni, hogy a gyermek sokat jelent a családban, az egyházban, a nagy közösségben. A mi célunk a közösség, az egyház, a nemzet a jobbátétele és előrevitele.
Amikor csorbul az igazság...
- Az előbb említett aktivitás 2006-ban odáig is ment, hogy püspökök politikai jellegű tüntetésen beszédet mondtak. Ez egy új szerepvállalás?
- Végül is senki nem tiltja nekünk, hogy politizáljunk. Mi a magunk önmérsékletéből tesszük, hogy a napi politikába általában nem szólunk bele. De ez nem volt így mindig. A közéletiségtől való visszahúzódás pontosan abból a 40-50 éves elhallgattatásból való, amikor azt mondták, hogy az egyház maradjon a sekrestyében. Az pedig politikai bölcsesség és prudencia kérdése, hogy megválasszam: én hol vállalok szerepet. Egyébként az egyház ebben konkrét meghatározásokat ad: amikor csorbul az igazság, csorbul a szolidaritás, veszélybe kerül az emberi összetartozás, akkor fel kell szólalnunk.
- Érsek úr számára 2006 azért is emlékezetes, mert beválasztották a Magyar Katolikus Püspöki Kar vezető tanácsába, gyakorlatilag egyházi miniszterként szolgál.
- Ezt a feladatot nem méltóságként fogjuk fel, hanem valóban szolgálatnak tekintjük. Erre nem én jelentkeztem. Ha pedig a társaim megválasztottak, akkor nem illő azt mondani, hogy nem megyek. Ez többletfeladatot jelent, de az egyház számára van egy praktikus oldala, hogy ne kelljen mindig az összes püspököt összehívni, ha valamit meg kell beszélni. Emellett mindenkinek megmaradt a funkciója a püspöki karban.
- Belefér ebbe a fealadatkörbe az a sajátos szerep, amely önt, mint a kis falvakat egyedül járó, az Opel Astrát sofőr nélkül vezető missziós püspököt jellemezte?
- Hétköznapokon szokott összeülni az állandó tanács, olyankor hetente akár kétszer is megyek fel Pestre. Azonban a hétvégeken továbbra is járom a falvakat, járom az egyházközségeket ilyen-olyan elfoglaltság címén. Kecskemét sem marad ki, mert nincs olyan hónap, hogy valamelyik templomban vagy valamelyik intézményben elő ne forduljak, és valamiképpen ne adjak elő, vagy jelenlétemmel ne erősítsem az itteni katolikusokat.
Akarjak neki jót
- Előttünk ez a csodálatos szent ünnep, a karácsony, amely a nem hívők, illetőleg nem keresztény hívők számára is egyfajta kiengesztelődést kíván. Vajon a szeretet képes-e áthidalni az elméletek, ellenfelek, netán ellenségek közti távolságokat?
- Feladatunk a békesség keresése, de nem elvtelenül. Nem elvtelenül, mert akkor az előbb-utóbb újratermeli az ellenségeskedést. Úgy szoktam mondani, hogy Jézus azt mondta, hogy mindenkit szeressünk, de azt nem mondta, hogy mindenkit kedveljünk. Mindenkivel úgy barátkozni nem lehet, mint azzal, akit tényleg régóta ismerek, és érzelmileg is közel áll hozzám. Mindenkinek jót és igazságot akarjak, akkor békésen élhetünk egymás mellett. A békés egymás mellett élés javára van a közösségnek és a nemzetnek. Ilyenformán találkozunk mindféle párt emberével, bár én a magam részéről sosem szoktam titkolni azt, hogy vannak kifogásaim és kritikáim és ezt mindig el is mondom. Keressük a megbocsátásnak, a testvériségnek az útját, de ismét mondom, hogy ezt nem tehetjük elvtelenül. Az angyalok azt üzenik, hogy adjuk meg a dicsőséget Istennek és békét a jóakaratú embereknek. Tehát rablógyilkossal nem lehet barátkozni az ő tetteiben. Legfeljebb azt kérem az Istentől, hogy bocsássa meg neki. A jóakaratú emberekkel lehet, és egy ilyen karácsony felhívja a figyelmet, hogy emberek vagyunk, az élet rövid. Érdemes úgy élni, hogy értelme legyen már most is az ittlétünknek, és ez kiváltja az emberekből a jóindulatot, a szeretetet a másik iránt. A hívő ember még nagyobb többlettel rendelkezik, mert Isten szeretetét akarja transzformálni, tudja, hogy az emberi szeretet véges. Isten szeretete azonban kifogyhatatlan. Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát küldte érte. És adta oda érte. És a karácsonynak ez az öröme. Ezzel a gondolattal, ezzel az üzenettel kívánok áldott karácsonyt mindannyiuknak, a Petőfi Népe körében minden kedves olvasótársamnak!
