December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2006. június 22. 15:54

Portás összefogás a parlagfű ellen

Képgaléria
Portás összefogás a parlagfű ellen
A kecskeméti Porta Egyesület szervezésében csütörtökön délelőtt a parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatos fórumot tartottak a főtéri Góóólsátorban. A rendezvényen az érintett hatóságok mellett több civil szervezet képviselői is jelen voltak. A tanácskozás résztvevőit Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítója köszöntötte. Kihangsúlyozta, hogy mindössze néhány nap van hátra június 30-ig, ameddig a törvények értelmében valamennyi ingatlantulajdonosnak kötelessége földterületén a gyom levágása. Mint elhangzott, a Porta Egyesület ezekben a hetekben segítséget nyújt azoknak a szociálisan rászoruló, nehéz anyagi körülmények között élő, idős tulajdonosoknak, akik nem tudják elvégezni a kötelező feladatot.
A civil szervezet felvállalja, hogy bejelentés esetén - természetesen a rászorultság igazolása után - levágatja a gyomot az érintett ingatlanokon. Ehhez a Portának egymillió forint, valamint megfelelő technikai háttér áll rendelkezésére. A bejelentések hétköznapokon 8 és 16 óra között az egyesület Végh Mihály tér 5. szám alatti irodájában, délutánonként a Tourist Police főtéri kirendeltségén, illetve a 76/505-041-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 80/204-595-ös zöldszámon és a [email protected] e-mail címen tehetők meg. A fórumon előadást tartott Bodor László, a Növény és Talajvédelmi Szolgálat igazgatóhelyettese, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyomok június 30-ig történő levágását követően egészen a parlagfű vegetációs időszakának végéig folyamatosan rendben kell tartaniuk ingatlanjaikat a tulajdonosoknak. A mulasztóknak sokba kerül majd gondatlanságuk, mert az illetékes hatóság közérdekű védekezést rendel el, amelynek a költségét természetesen a gazdáknak kell fizetniük. Emellett növényvédelmi bírságot is kiszabnak rájuk, melynek mértéke a terület nagyságától és a gyomosodás mértékétől függően 20 ezertől 2 millió forintig terjedhet. Dr. Bodóczky Judit, az önkormányzat hatósági osztályának vezetője a szankcionálás szabályairól, módjairól tájékoztatta a jelenlevőket, akik a rendezvényt követően kötetlen formában cserélték ki tapasztalataikat.

Kövessen minket a Facebookon is!