SZENT ISTVÁN ÜNNEPÉN - ÉRSEKI TANÍTÁS AZ ORSZÁG NÉPÉNEK
Amint arról már korábban hírt adtunk, a hagyományos Szent István napi ünnepi nagymise - amelyet a nagy királyunkról nevezett, pesti bazilikában mutatott be, püspöktársaival dr. Erdő Péter, bíboros úr, a MKPK elnöke - homiliáját dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek mondta. A Magyar (1) illetve a Duna Televízió a tanítást egyenes aásban közvetítette. A metropolita szavait - Barótai Imre kanonok úr szolgálatának köszönhetően - most mi is közredhjatjuk teljes terjedelmében.
Szeretett Testvérek!
Szent Koronát hozó Asztrik apát utóbb kalocsai érsek 90. utódjaként szeretettel köszöntöm a Kedves Testvéreket! Emlékeztek az egy évvel ezelőtti viharra? Mintha csak szemléltetni akarta volna a Szent István napján szokásos evangéliumi szakaszt a hatalmas viharba került házról. A liturgia nem véletlenül olvastatja fel ilyenkor a hegyi beszéd befejező részét, mert Szent Istvánra utal, aki jézusi tanításra építette házát, hazánkat, mely a történelem folyamán sok-sok viharba került. A ház még ma is áll a sziklán: Szent István megkoronázása, szent élete, törvényei, nagy formátumú igazságos uralkodása, végül ország felajánlása tette ezt lehetővé.
A Kárpát-medencében ötezer év óta laktak a história által is feljegyzett népek: illírek, trákok, kelták, rómaiak, hunok, különböző germán törzsek, avarok és frankok, akik vagy beolvadtak a többi nép közé, vagy nyomtalanul eltűntek. Az Árpád fejedelem által megszerzett honban csak a magyarság tudott megmaradni, ezer éves államot alapítani, amellyel az életére törő nagy birodalmakat is túlélte. Mindez azért volt lehetséges, mert Szent István királyunk a hazát Jézus Krisztus tanításának sziklájára emelte, amelynek jelképe volt a pápától küldött korona. Az államalapítás Szent István király elvitathatatlan érdeme, amely által lett történelmünk legnagyobb egyénisége, a magyar szentek legnagyobbika.
Ezért a mai nevezetes ünnep a hála napja is, amikor hálát adunk Istennek, hogy nekünk adta Szent István királyt, akiről Hartvik püspök legendájában azt olvassuk, hogy „Krisztus a száján, Krisztus szívén, Krisztust hordozta minden tettében”. Hazánk ezer éves fennállása alatt a külső viharokat kiállta. Emberi ésszel szinte felfoghatatlan hogyan maradhattunk meg. Petőfivel együtt mondhatjuk: „Isten csodája, hogy még áll hazánk.” De minden Szent István ünnep az önvizsgálaté is. A XIII. századi kalocsai székesegyházból való az a kalocsai királyfej, vörösmárványszobor, amelynek eredetije a Nemzeti Galériában látható, amelyről sokan azt tartják, hogy Szent István királyt ábrázolja.
Kétszáz évvel Szent István halála után úgy élt már a magyar nép emlékezetében, hogy egy olyan szoborban mintázta meg, amely markáns vonásaival, vizsgáló tekintetével kérdőre vonja a későbbi magyarokat. Ilyenkor katolikus templomainkban felhangzik az ének: „Hol vagy István király, téged magyar kíván”, de meg is fordíthatjuk, hol vagytok magyarok, titeket Szent István kíván. Jézus tanításában hallunk egy-egy ország meghasonlásáról is. Szent István korától kezdve mindig voltak Koppányok és Vaták, akik a pogányságot hirdették és a belsőleg pusztítottak.
Egy idő óta nagyfokú belső meghasonlás és gonoszság pusztítja országunkat, amelynek kézzelfogható jele a nép fogyása, életerejének alább hanyatlása. Az első kérdésünk lehet önmagunkhoz, amit egykoron a király felkenésekor így Szent István király megkoronázásakor is feltett az esztergomi érsek: Akarjátok –e, hogy fejedelmetek király legyen? A népnek egyhangúlag kellett felelni rá: Akarjuk. Ha ma megkérdeznék a magyar népet, hogy akarják –e, hogy Szent István királyhoz hasonló hitű és jellemű emberek vezessék az országot, akik a keresztény életelveket élik és népükkel megvalósíttatják. Vajon kapnának –e kétharmados többséget. Szent István egyértelművé tette törvényeiben, fiához intézett Intelmeiben, hogy a keresztény hitet meg kell őrizni, az egyház és állam rendjét tiszteletben kell tartani, az imádságot, a kegyességet, az irgalmasságot és a többi erényt gyakorolni kell.
Egyéni életpéldájával pedig arra tanított, hogy a családi életet tisztelni kell. Meggyőződéses hitének tanúságát adta, amelyben benne volt a Szűz Mária tisztelet is. Így épített a sziklára, és ezért halálakor Magyarország Európa jelentős államává lett. Magáévá tette a keresztény életeszményt, amely szenteket is termett. Az ezer évvel ezelőtt született Szent Imrét a nyolcszáz évvel ezelőtt születetett Szent Erzsébetet és több más árpád-házi szentet. Vajon akarná–e a magyar nép ezt követni? Mert ha nem, akkor minden megemlékezés csak olyan, amelyet a próféták kárhoztattak, a helytelen Isten tisztelettel kapcsolatban és ez a szentekre is áll: hogy csak ajkunkkal tiszteljük őket (Iz. 29, 13.).
Szent István a hit megőrzését tette az első helyre, mert a hit a felnőtt embernél az üdvösségre elkerülhetetlenül szükséges, nélküle nem lehetünk kedvesek Isten előtt. A hit ad erőt a keresztény élethez, a reményhez és a szeretethez, az újrakezdéshez és a hűséghez. Magyar népünk a népszámlálás alkalmával több, mint 75 % -ban valamely keresztény felekezethez tartozónak vallotta magát, s biztosan talán vannak sokan olyanok is, akik ezt nem merték megvallani, de nem Isten tagadók. Ez a hit azonban csak akkor igazán értékes, ha életformálóvá válik, és az áldozatokat is vállalja. Sok honfitársunk pedig úgy él, mintha Isten nem létezne. Abban a világban, ahol nincs jelen az Isten fölborul az erkölcsi rend.
Szent István számára magától értetődő volt az élet szentsége, és az ezt védő isteni parancs megtartása. Törvényeivel azokat is bűntette pénzbírsággal és böjttel, akik véletlenül embert öltek (I. könyv, 14.) Az erkölcsiség sarkalatos pontja az élet védelme és szentsége, ezért Szent István vizsgáló tekintete előtt állva szégyenkeznünk kell, mert a születendő emberi életet nem védtük, az elmúlt fél évszázadban 6 millió magzat életét oltottuk ki. A családok széthullása, gyermekek nem vállalása mindannyiunk előtt fájdalmasan ismert jelenség. Városainkban járva meggyőződhetünk arról, hogy sokkal kevesebb gyereket vezető szülővel találkozunk, mint kutyát sétáltató emberrel. Az egyre kevesebb fiatal, aki rendesen a jövő reménye nem kapja meg azt a gondoskodást, amit Szent István fiának megadott.
Õ nemcsak tanítatta, hanem nevelte és neveltette fiát. Örök szép példája ennek a hozzá intézett Intelmek. A mai fiatalság nagy része erkölcsi nevelés nélkül nő fel, az iskolában jó esetben oktatják, de inkább csak informálják, ezért könnyebben áldozatul esik a szenvedélyeknek, a bűnözésnek, ami mind fiatalabb életkorra húzódik le. Az ilyen fiatalok lelkiállapota egyre betegebb, amit követ a testi betegség a velejáró depresszió és kilátástalan lelkiállapot. Szent István király még az idegeneknek is helyet biztosított országában, mi pedig nem vállaltunk a teljes közösséget nemzettársainkkal, s ezzel megtagadtuk őket, akik saját hibáikon kívül a határainkon túl élnek.
A társadalomlélektan kutató szerint (SOTE) a nemzeti összetartozás a közös erkölcsi rend hiánya pszichoszomatikus betegségeket, halált okozhat. Évente Magyarország Gödöllő nagyságú város lakosságával lesz kevesebb. Azért is nehéz a gyógyítás, mert az elmúlt évek intézmény átalakításai (egészségügy, iskolaügy) sem az embert szolgálták, hanem a hasznot mert mindent pénz irányít országunkban. Az anyagiak kezelésében sem állhatunk meg Szent István vizsgáló tekintete előtt. A jogtudósok szerint a mai időkre is megmaradt Szent István azon törvénye, hogy az árvákat nem lehet kisemmizni (I könyv, 25.)
Mára a magyar nép vált kisemmizetté közvagyonát eltékozolták, az országot eladósították. Magyarországon sújtják a legnagyobb adók az egyre öregebb és betegebb társadalmat. Talán a testvérek azt mondják, hogy pesszimista vagyok, pedig ez a valóság. Mint keresztény ember, érsek mégsem veszítem el a reményemet. Ebben segít Szent István életpéldája is. Átélte gyermekei elvesztését, nagy reménységének Szent Imrének a halálát. Sorsa drámai volt, de nem tragikus. Tudta, hogy hova kell segítségért fordulnia. Nagy lelki fájdalmában felajánlotta országát Magyarok Nagyasszonyának és ezt a felajánlott korona jelképezte. Miért nem Jézusnak? - kérdezhetnénk.
Talán azért, mert lelki rokonságot érzett Szűz Máriával, aki ugyanúgy elvesztette a Fiát, mint ahogy ő is. Szűz Máriának felajánlott ország Jézusé is, mert Mária ott van, ahol az ő Fia van. A mennybe felvételével végérvényesen elválaszthatatlan tőle. Szűz Mária oltalmazónk és tanítónőnk, aki azt mondja a mai magyaroknak, amit a kánai menyegző szolgáinak: Tegyétek, amit Jézus mond. Ez a hit éltet bennünket, s az a remény, hogy nem vette le rólunk áldó és óvó kezét. És egy másik kéz is óv bennünket, a köztünk lévő Szent Jobb.
Gyóni Géza szülőfalum költője, aki evangélikus lelkész fia volt, s az I. Világháború alatt szibériai fogságában rádöbbent a magyar átokra. S protestáns létére egy hosszú imádságot írt a Dicsőséges Jobbhoz, amelyben ezt írja:
„ Dicsőséges Jobb, ne engedd, ne engedd,
Hogy vak pártosság ép most gyöngítsen meg.
S amelynek híján annyi sebünk égett,
Teremts közöttünk szent, erős egységet.”
Ünneplésünk hamarosan elmúlik, de maradandó hatású lehet, ha megszívleljük az Intelmek figyelmeztetését, hogy rendszeresen imádkozzunk. Az imádságból hitet, a hitből reményt, a reményből szeretetet merítünk. A szeretet erősíti a szolidaritást, az ország határain belüli és kívüli magyarok között. Összefogás nélkül széthullunk, a közös szolidaritásban megújulhat kereszténységünk, magyarságunk és akkor remélhetjük, hogy nemcsak múltja, hanem jövője is lesz nemzetünknek. Ámen
