Kecskeméti horvátok osztottak ebédet a Wojtyla Házban
![Kecskeméti horvátok osztottak ebédet a Wojtyla Házban Kecskeméti horvátok osztottak ebédet a Wojtyla Házban](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/158076.jpg)
Nevükben Jelity Mária köszöntötte a gondozottakat, aki elmondta, hogy szervezetük 2006-ban alakult, ám az alapítók közül már csak kevesen élnek. A regisztrált tagok – jelenleg harminckilencen, közöttük néhányan magyarok, akik nagy kedvelői a délszláv kultúrának – az ország különböző részeiről költöztek ide. Rendszeresen eljárnak nemzetiségi rendezvényekre, egyben maguk is szerveznek hasonló társasági összejöveteleket saját hagyományaik ápolása céljából.
A beszámolót megelőzően és utána horvát népi táncot mutattak be a vendégek, nemzetiségi dallamok kíséretében, végül egyenként felszolgálták a rászorultak mai ebédjét: százhúsz adag babgulyást – Kovács Zsoltnak, a „Kis Aranyhomok” ügyvezető-tulajdonosának adományát, valamint saját felajánlásukat: túrós tésztát – szintén százhúsz fő részére. A kitűnő menüt kenyér és sütemény tette teljessé.