„Mindig hittem benne, hogy lesz alkalmam bizonyítani” – Märcz Fruzsinával beszélgettünk
• A vidéki színházi lét nagy nyitottságot kíván a színészektől. Sok műfajban, sok rendezővel kell együtt dolgozni, akik különböző színházi nyelvet beszélnek. Jól érzed magad ebben a helyzetben?
• Sőt, ez az, ami igazán közel áll hozzám. Ezért szerződtem vidéki színházhoz, és addig, amíg a személyiségemnek ilyen erősen része ez a fajta nyitottság, nem is szeretnék váltani. Fővárosi színháznál aligha lenne lehetőség arra, hogy a vígjátéktól a mesedarabon át a nagy drámákig és a zenés műfajig mindenben kipróbálja magát egy színész. Elképesztően sokat lehet tanulni egyetlen évad alatt is, hiszen teljesen eltérő munkák követik egymást. Nincs időd és lehetőséged rutinokat kialakítani. Rákényszerít, hogy mindig száz százalékosan koncentrálj. Nem véletlenül volt sokáig kötelező a pályakezdők színészeknek néhány évig vidéken játszani.
• A díj a színész legenda, Domján Edit nevét viseli. Neked vannak ikonjaid? Példaképeid?
• Kisgyerekként Meryl Streep szerettem volna lenni... Az igazi példaképeim azok közül a kollégák közül kerültek ki, akikkel együtt dolgozhattam eddigi pályám során. Kaposváron olyan fantasztikus színészek képviseltek minden korosztályt, akiket boldogság volt nézni. A sors különös kegyének éreztem és érzem most is, hogy láthattam őket játszani. Később, az egyetem elvégzése után minden színházban volt olyan kolléga, akit ámulva figyeltem: Szombathelyen a csodálatos Kiss Mari, Miskolcon Nádasi Erika... sok nevet fel tudnék sorolni.
• Oda-vissza kapcsolatok voltak? Pályakezdőként megkaptad azt a támogatást, segítséget, amire szükséged volt?
• Abszolút! Erős, megtartó baráti kapcsolatokká váltak, amelyek a mai napig élnek.
• Vidékről ugyanakkor kevesebb lehetőség van más színészi feladatokra, a színház elsőbbséget élvez.
• Hiszek benne, hogy ha itt lesz az ideje, akkor rám találnak ezek a munkák is. A film és a szinkron is nagyon vonz, mert új kihívást, tanulni való feladatot jelent.
• Nagyszerű szerepeket játszottál az elmúlt években Kecskeméten. Melyik nőtt igazán a szívedhez?
• A Szerelem volt az első kecskeméti munkám. Hihetetlenül szerencsés csillagzat alatt született! Bezerédi Zoltán elképesztően figyelt ránk, sokat tanított, mi pedig nagyon nyitottak voltunk rá. Családdá kovácsolódtunk a próbafolyamat alatt - mintha főiskolás vizsgára készültünk volna, olyan lelkesedéssel és odaadással dolgoztunk, amiből csodálatos előadás született. Nagyon fontos volt a tavalyi Ármány és szerelem is, mert ez volt az első naíva szerepem. Kimozdított a komfortzónámból, és a rendezőnek, Rusznyák Gábornak pontosan ez volt a célja. Rengeteget tanultam a Dorottyából is: az egyetem alatt Mohácsi-szövegeken szocializálódtam, hozzászoktam, hogy a szöveg az előadás élő alkotóeleme, s ez egyszerre ad biztonságérzetet és tartja frissen a színész agyát. A Dorottyában minden kötött, rím, szótagszám, időmérték... jóféle küzdelem volt. Idén pedig azt tanulom A képzelt betegben, hogyan dobjam a lovak közé a gyeplőt úgy, hogy közben képes legyek megőrizni a kontrollt.
• Könnyen elfogadtad, hogy Júlia szerepére nem feltétlenül te leszel egy rendező első gondolata?
• Nem voltam megijedve attól, hogy a pályám elején nem halmoztak el óriási szerepekkel. Mindig hittem benne, hogy lesz alkalmam bizonyítani. Az egyetemen felkészítettek bennünket arra, hogy türelmesnek lenni, mert egyrészt hosszú a pálya, másrészt rengeteg olyan faktor van, amelyet nem tudsz befolyásolni. Inkább tanulni kell, és élni azokkal a lehetőségekkel, amelyek adódnak.
• Nem hagyod magad hosszan őrlődni? Vagy ez csak a látszat?
• Igyekszem, mert az élet túl rövid ahhoz, hogy búslakodással töltsük. Mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor le kell ülni, és át kell gondolni, hol és hová tart. De semmivel sem leszek előrébb, ha hagyom magam belesüppedni a rossz pillanatokba. Nem is tehetem, hiszen van egy csodálatos kisfiam, már csak miatta is muszáj kirángatni magam a gödörből, akár a saját hajamnál fogva. Igyekszem erős és türelmes maradni minden helyzetben. Bejöhetnék reggel unottan vagy lehangoltan, de valójában engem erősít, ha mosolyogva érkezem, mert sokszorosan visszakapom a környezetemtől a pozitív energiát. Ha úgy érzem, hogy összecsapnak a hullámok a fejem fölött, leülök, és leírom egy papírra, mi mindent kell megoldanom, aztán egyik lépés jöhet a másik után. Édesanyámtól tanultam, hogy minden nap legyen öt perc, amit magunkért élünk meg. Ehhez tartom magam: öt perc a 24 órából minden nap jár nekem.
