December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2006. július 11. 15:10

Finisbe ért a ménteleki templom felújítása

Képgaléria
Finisbe ért a ménteleki templom felújítása
Örömteli alkalomból tartottak sajtótájékoztatót kedden délelőtt a ménteleki katolikus templom kertjében, ekkor jelentették be ugyanis, hogy befejezéséhez érhet az idén 75 éves templom két éve kezdődött felújítása. Szlanka József atya, a ménteleki közösség korábbi lelki vezetője – aki dr. Bábel Balázs érsek idős korára és betegségére való tekintettel felmentett a szolgálat alól - a Porta Egyesülettől kért segítséget, egy ideje ugyanis szüneteltek a munkálatok. Ebben közrejátszott az is, hogy míg korábban Hetényegyházához, úgy most már a ladánybenei egyházközséghez tartozik a ménteleki közösség.
A civil szervezet – amely számos egyházi beruházásban bizonyította már segítő szándékát – természetesen most is szívesen fogadta a felkérést, és ígéretet tett arra, hogy támogatókat keres a nemes ügy mellé. Elsőként a polgármester figyelmét hívták fel a megakadt építkezésre, dr. Szécsi Gábor pedig a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy szükség szerint fél-egymillió forinttal is hozzájárul az önkormányzat a hátralévő munkák elvégzéséhez, de megpróbálnak pályázati forrásokat is igénybe venni. A katolikus templom felújítása jelentős önkormányzati támogatással indulhatott el. Az első ütemben megtörtént a tetőszerkezet, illetve az esővíz elvezető csatorna felújítása, a második ütemben pedig a lábazatot hozták rendbe, és járdát is kapott az épület. Mintegy 400 ezer forint maradt a folytatásra, azaz az épület külső homlokzatának felújítására, amelynek költsége megközelítőleg kétmillió forint. A Porta vállalta, hogy a város segítségéhez nagylelkű adományokat gyűjt, így a templom augusztus 15-ei, Nagyboldogasszony napján tartandó búcsújára már befejeződnek a munkálatok. Tiszavölgyi Gábor vállalkozó – aki egy évtizde kivitelezőként illetve szakértőként számos egyházi beruházásban vett részt – vállalta, hogy kiváló csapatával korszerű „lélegző” nemes vakolattal látja el az épületet, amely így várhatóan hosszú évtizedekig szép maradhat.

Kövessen minket a Facebookon is!