A lengyel-magyar barátságot éltették a Wojtyla Házban
Képgaléria
Még ma is tartja magát a mondás, miszerint „Polak, Węgier, dwa bratanki / I do szabli, i do szklanki / Oba zuchy, oba żwawi / Niech im Pan Bóg błogosławi.". Magyarul: „Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát, vitéz, s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre!"
Az ezeréves lengyel-magyar történelmi kapcsolatok különösen szép fejezete az a gondoskodás, ahogy a magyar állam fogadta a lengyel menekülteket 1939 őszén, Lengyelország összeomlása után.
Amerre elvonultak, a városok és falvak lakossága, szerény anyagi helyzete ellenére, szívélyes fogadtatásban részesítette őket. A vasútállomásokon, amelyeken áthaladtak a menekülteket vivő vonatok, helyi bizottságok alakultak, hogy a lengyeleket kenyérrel, melegétellel, szőlővel és borral fogadják. S mindez a két országot összeforrasztó igazi testvériség légkörében zajlott le, az elszenvedett megpróbáltatások miatti együttérzésben.
Ilyen körülmények között került Józef Poprawski fiatal lengyel őrvezető Nagykátára, ahol röviddel megérkezése után tragikus baleset áldozata lett. Emlékét máig őrzik a Pest megyei kisvárosban.
Sírját több mint hatvan esztendeig gondozta Gallai Istvánné Manci néni. Édesanyja hagyományozta rá a nyughely rendben tartását. A „lengyel kiskatona” – így emlegette Poprawskit évtizedeken át a nagykátai asszony.
Idővel megerősödött benne az elhatározás, hogy megkeresi a „lengyel kiskatona” hozzátartozóit. Számtalan eredménytelen próbálkozás után végül sikerült elérnie célját; Poprawski menye 1999-ben ellátogatott Nagykátára. Grzegorz Lubczyk nagykövet 2000-ben járt a kisvárosban, akitől két kitüntetést is átvehetett Manci néni, akinek révén generációkon át öröklődik Nagykátán a lengyel-magyar barátság ápolása.
E történetet dolgozta fel Karáth Imre két rövidfilmje.
