December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2006. július 31. 08:53

Kápolna épül a köztemetőben

Kápolna épül a köztemetőben
A kecskeméti Hírösgazda Kft. és a Porta Egyesület együttműködésének köszönhetően belátható időn belül ökumenikus kápolna épül a köztemetőben. Az előzményekről és a további részletekről az önkormányzati tulajdonú társaság ügyvezető igazgatóját kérdeztük, aki egyben a kápolna megépítésének ötletgazdája is.
- A temetkezésre jelenleg rendelkezésre álló terület egyre csökken, ezért elengedhetetlenné vált, hogy a közeljövőben újabbat alakítsunk ki eddigi tartalékunkból - mondta Lassú Tibor. - Az új terület út- és vízhálózata már elkészült, ősszel a fásítással folytatódnak a munkálatok. Mivel a temetőnek ez a része meglehetősen távol van a jelenlegi ravatalozótól, célszerű egy olyan ökumenikus kápolna felépítése, amely ravatalozóként is funkcionálhat majd. A kecskeméti köztemető 39 hektáron fekszik, tehát túl nagy ahhoz, hogy egy ravatalozó épület kiszolgálja. Egy megyeszékhelyen lévő, színvonalas temetőből egyébként sem hiányozhat az olyan kegyeleti hely, ahova azok is betérhetnek, és meggyújthatják az emlékezés gyertyáit, akiknek a szeretteik, hozzátartozóik nem itt nyugszanak. - Mivel társaságunknak nincs gyakorlata, tapasztalata a templomépítésben, illetve egyházi létesítmények kialakításában, ezért a Porta Egyesület segítségét kértük. A város legjelentősebb civil szervezete már számos ilyen jellegű beruházást szervezett, vagy vett részt benne. Elég, ha csak a Kisizsáki kápolna megépítésére, vagy a műkerti építésének eddigi szervezésére, előkészítésére gondolunk, de említhetjük az egyesület keresztmentő, illetve keresztállító misszióját is. A Porta, illetve annak alapítója, Farkas P. József örömmel vállalta az együttműködést, és segítségüknek köszönhetően a tervezés első szakaszán már túl is vagyunk. Az elképzelések szerint halottak napján lesz majd a kápolna alapkövének ünnepélyes letétele. Felmerült az is, hogy a Porta Egyesület Köztér Munkacsoportjával közösen Mindenszentek előtt meditációs alkalmakat, rendezvényeket szervezzünk. - A kápolna egyébként valóban kisméretű lesz, mintegy húsz fő befogadására készítette el a terveket Vass-Eysen Ervin. A költségek egy részét a Hírösgazda Kft. állja, de bízunk a Porta Egyesület adománygyűjtő munkájának eredményességében is. Hogy mennyibe kerül a kivitelezés, arra még nem készült pontos költségvetés. Amint a kiviteli tervek is rendelkezésünkre állnak, azonnal kérünk majd árajánlatokat.

Kövessen minket a Facebookon is!