Az új embergyűlölő
A kecskeméti Katona József Színház utóbbi fél évszázadát tekintve, évtizedek múltak el Molière nélkül. Nem úgy a mögöttünk mocorgó tíz esztendőben, Bodolay Géza direktorsága idején. Hiszen ebben az időszakban a francia vígjátékok atyjának olyan remek alkotásai elevenedtek meg a kecskeméti deszkákon, mint a Tartuffe, a Dandin, a Fösvény vagy a Don Juan. És most, február 8-án lesz a bemutatója a Mizantrópnak, amit úgy is emlegetnek az irodalomtörténészek, mint Molière fokozatos fejlődésének legmagasabb állomását. Vagyis ez alkalommal nem kis fába vágta a fejszéjét Bodolay Géza, a darab rendezője.
- A színlapon ez áll a cím fölött: Moliére/B. Nem kell sok ész kitalálni, hogy a „B” mögött Bodolay Géza ismerhető fel. Márpedig ez azt jelenti, hogy a rendezést megelőzően, oly mértékig belenyúltál az eredeti műbe, hogy indokolt a társszerzői titulus. Mik késztettek arra, hogy átírd-átigazítsd ez a klasszikus darabot is?
- A bátorságot egy 30 évvel ezelőtt publikáló kiváló német szociológus-író szövegváltozata adta. Eredetileg azt akartam lefordítani magyarra, 20 éve még eszembe nem jutott volna, hogy lehet olyan féle molièreiádákat írni alexandrinusban, mint például Hirson „La béte”-je volt, melynek magyar előadásával először tettünk szert országos hírnévre kecskeméti társulatunkkal. Versben fordítani egyébként, mindenképpen átírást jelent.
Molière, akárcsak Shakespeare, szinte minden témáját a latin klasszikus elődöktől vette, és állandóan a szemére hányták e tényt. Amúgy a már mondott német fordító/átíró elemzése olvasható lesz a műsorfüzetben – nála pontosabban az okokat fölsorolnom nehéz lenne. Idézem tehát:
„Minél pontosabban vizsgáltam az én Molière-emet, annál több visszhang jött létre. Úton útfélen olyan reakciókkal, mechanizmusokkal, érintkezési formákkal találkoztam, melyek részletekbe menően hasonlítottak a komédiához. Fölfedeztem, hogy az a parti, amely 1666. június 4-én, a Palais-Royal Színház színpadán kezdődött, még mindig tart, és hogy a vendégek viselkedése csak lényegtelen külsőségekben változott meg... Megértettem, hogy a cselekmény udvari és feudális elemei csupán álruhát jelentenek; és egyszerre megértettem, mi az, amit szívből utáltam azokban az előadásokban, amelyeket láttam, függetlenül azok minőségétől: A paravánok és a parókák, a burnótszelencék és a csipkezsabók – penetráns kópiái az eredetinek, amely soha nem létezhetett, a lusta utókor egyszerű konvenciói. És ezek a mozgódíszletek annál átlátszóbbak, minél lelkiismeretesebben és költségesebben készítették őket. Stúdió- és kellékszaguk van. Ha ilyen szempontok alapján megvizsgáljuk, amit Molière színpadra visz, akkor az 1666-os maskarák maguktól hullanak le, mint egy terméketlen teher, mint egyszerű bilincs. A szöveggel fellélegzik a fordító, aki most hozzáfoghat, hogy rendet rakjon a holt díszletek közt. Az Embergyűlölő nem kosztümös film.”
- Főiskolásként, az Ódry Színpadon, már rendezted egyszer a Mizantrópot, még 1983-ban. Az azóta eltelt 25 évben, milyen nézeteid, rendezői maglátásaid változtak alapvetően, e darabot illetően?
- 25 éve, Dunai Tamás és Puskás Tamás főszereplésével is a társadalom romlottsága érdekelt bennünket alapvetően, mégis nyilvánvalóan, más volt a helyzet a puhának hazudott diktatúrában, mint napjaink kőkemény pénzes/pénztelen ál-szabadságában. Akkor egy másik darabot rendeztem: Szabó Lőrinc számos sorát csempésztem vissza Mészöly Dezső szövegébe. Sosem mertem megkérdezni Mészölyt, bár utóbb többször dolgoztunk együtt: Vajon nem vette észre a visszacsempészett Szabó Lőrinc-sorokat (melyeket nyilván maga is többször olvasott), vagy csak úriember volt, és ezért dicsérte, hogy milyen remekül szólaltatjuk meg az Ő fordítását.
- A Mizantrópban az egyetlen igaz embert álmodta színpadra Moliére. Mennyiben rokon az ő vergődése azzal, amivel neked is szembesülnöd kell, a direktori székre (ismét) pályázók egyikeként? A cím magyar jelentését miért tartottad fontosnak így kihangsúlyozni a színlapon: Az új embergyűlölő?
- Tulajdonképpen Tóth Ildikó okán került elő az Új-mizantróp, merthogy Célimène szerepe nagyon neki való. Tóth Ildikóval tíz éve tárgyalunk olykor egy kecskeméti bemutatkozásról, és most – a „Szerelem” két évvel ezelőtti sikere után – ez végre a társulatunkban történhet meg.
A már emlegetett Szabó Lőrinc „Az embergyűlölő” címen forgalmazta egykori fordítását. Azért „új” mert még Petri György tizenegynéhány évvel ezelőtt előadott „fordításához” képest is egészen más. A direktori székhez a történetnek semmivel sincs több köze, mint Molière esetében. Sőt kevesebb van: hiszen nem én játszom, hanem Kőszegi Ákos, aki tudtommal nem pályázik igazgatónak.
- Közismert, hogy az úgynevezett kibontakozással nem sokat bíbelődött a darabjaiban Moliére. Inkább a deus ex machina jellemzi műveit, vagyis valamilyen külsődleges megoldás, egy-egy váratlan fordulat, vagy egyfajta isteni beavatkozás teszi helyükre a dolgokat. (Hirtelen jött örökség, váratlanul előkerülő apa stb.) Sőt, a Mizantrópban egyáltalán nincs kibontakozás, a végén marad minden a régiben. Ami napjainkra vetítve, szomorú közéleti perspektívát sejtet. Ezt lehet majd érezni a rendezéseden? Vagy merőben más koncepciókra hagyatkozol?
- Többi komédiájának „kibontakozását” az elmúlt évtizedekben minden valamirevaló előadás iróniával ábrázolta. Molière maga is pimaszul tette oda ezeket: Sganarelle zárómonológja, melyben a pokolra jutott Don Juan-t siratja, e felkiáltással zárul: „A pénzem! A pénzem! A pénzem!”
A Mizantróp viszont talán a leginkább önvallomásos műve a Mesternek. Jean-Baptiste néven nálunk szerepel Alceste „tanítványa” – ő hozza a hírt a közéleti támadásról főhősünk ellen. A történet befejezése alapvetően Molière eredeti kivonulását követi. Ugyanakkor Alceste jól ismert, és szinte váratlan hátat fordítása a világnak a mi verziónkban részletesebb és így kerekebb lezárását adja a rendkívül mulatságos, és mégis mélyen szomorú társadalmi csapdáinknak. Ha pontosan játsszuk, a Mizantróp bizony: üt. És évszázadok óta szívesen röhögünk/mosolygunk/kacagunk/nevetgélünk azon, hogyan esik hasra/pofára/egyéb részre a szomszéd.
- koloh -
