Április 16. kedd, Csongor
Hírek, események 2019. január 17. 11:20

Szalai Miklós halimbai öröksége: gyógynövények az egészségért

Képgaléria
Szalai Miklós halimbai öröksége: gyógynövények az egészségért
Dr. Szalai Miklós (1902-1990) halimbai esperes papi hitvallása mellett a természet erejében is hitt. A gyógynövényekről szerzett ismeretének birtokában ilyen tekintetben az elsők egyikének számított Magyarországon. Egykori otthona ma már emlékházként, állandó kiállítással várja látogatóit. A mindennapokban sokan felkeresik, hogy megismerjék a hosszú évtizedekig fáradhatatlan munkabírással tevékenykedő esperes szellemi hagyatékát – derült ki Horváth Lászlóné Terike, a Kecskeméti Gombász- és Gyógynövényklub vezetőjének előadásából, mely a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak társaságában hangzott el csütörtök délelőtt. (Fotók: Mátyus István)

A közel fél évszázadot Halimbán eltöltött, békési születésű, papként, majd káplánként és plébánosként a Balaton vidékének több plébániáján szolgált, később esperesi rangot kapott Szalai Miklósnak régi álma vált valóra azzal, hogy a településre helyezték 1947-ben. Tudta, hogy a kedvező földrajzi fekvésnek és az egyedi mikroklímának köszönhetően a község és szűkebb vonzáskörzete hazánk egyik legnagyobb gyógynövénytermő területe.

Több évtizednyi növényhatározással összeállította Herbárium gyűjteményét, mellyel még a botanikában jártas szakemberek elismerését is kivívta. A háborús időkben figyelmét a természet kínálta gyógynövények segítségével egyre inkább a gyógyítás felé fordította.

Nyolc-tíz településre egy háziorvos jutott akkoriban, a méregdrága gyógyszert pedig csak Ajkáról lehetett beszerezni. Az esperes orvosi könyveket tanulmányozott, hogy a betegségek tüneteit, okait, gyógyításának mechanizmusait elsajátítsa. Hitte, hogy fűben, fában orvosság van. Az enyhébb testi panaszokra saját kezűleg kevert teakeveréke jelentett gyógyírt.

Hamar híre ment a faluban, egyre többen jártak csodájára. A receptúrák évről évre változtak, a tökéletességre törekedett. Hatvanéves korában, papi szolgálata után idejét és energiáját a gyógynövényeknek szentelte, harminc esztendőn át ennek élt, egészen haláláig. Hatalmas tudást halmozott fel.

Súlyosabb betegségeket csak orvosi diagnózis felállítása után kezelt. Megbecsülése ellenére koholt vádakkal mégis kuruzslással illeték. Az ellene irányuló vizsgálatkor az eljárást végző professzor felismerte, milyen nagy tudású emberrel van dolga, s mivel az esperes gyógyteakeveréke meggyógyította gyomorfekélyét, jó barátság alakult ki közöttük.

Több évtizedes munkája beérett, az egész országból jöttek halimbai otthonába, főként epe-, vese- és gyomorteája miatt. Szalai Miklós puritán életet élt, az eladásokból befolyt összeget karitatív célokra fordította – hangzott el egyebek mellett a Szegények Akadémiája programsorozat keretében megtartott előadáson.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szegények Akadémiája