Szegények Akadémiája – Barangolás a szikesek birodalmában
Képgaléria
Miklapuszta a Solti-síkság és a Kalocsai-Sárköz határán fekvő nagy kiterjedésű szikes puszta. 1993-ban Tájvédelmi Körzetként országos védettséget kapott, 1996-ban lett a Kiskunsági Nemzeti Park része. A védett terület kiterjedése 6241 hektár.
A jelenleg védelmet élvező szikesek főleg a Duna szabályozása után alakultak ki, mivel a talajvíz mozgása megváltozott. Az erősen szikes – nyáron a sókiválástól vakítóan fehér, alacsony fekvésű térszintek között magasabb felszíneket, úgynevezett padkákat találunk. Méretük a néhány száz négyzetmétertől a négyzetkilométeresig változhat. Jellemzőjük hogy igen meredek parttal, sokszor egy méterre is kiemelkednek környezetükből. A szikes talajok és e jól fejlett szikpadkák jelentik a védett terület talajtani és geomorfológiai értékét.
A változatos mikrodomborzat hatására erősen mozaikos élőhelyek alakultak ki. A valamikori állandó vizű mocsarak helyén magas sótartalmú, erősen lúgos vízzel borított szikes mocsarak jellemzők, amik igen fajszegények. A legmélyebb részeken a nád alkot zárt állományokat. A sekélyebb vizekben a zsióka jellemző, amit szikes rétek határolnak. A vakszikes felszíneken főleg a pozsgás zsázsa, a sziki sóballa, a bajuszpászit, a bárányparéj és a sziki őszirózsa él meg.
A magasabb hátakat egykoron fajgazdag alföldi sztyepprétek és erdős-sztyepp foltok borították. A fakivágás és legeltetés alapjaiban változtatta meg a növényzet összetételét. Az eredeti vegetációnak csak néhány foltja élte túl az intenzív tájhasználatot. Az alföldi sztyepprét fajai közül a barázdált csenkesz mellett a sárga virágú aranyfürt, a szeplőlapu, és a koloncos legyezőfű színesíti a tájat. A tölgyesek egykori jelenlétének bizonyítékai a tollas szálkaperje és a buglyos kocsord.
A Magyar Madártani Egyesület feltáró munkájának eredményeként Miklapuszta madárvilágáról sokat tudunk. Itt már kora tavasszal megindul az élet. Miután a puszta téli vendégei – a nagy őrgébics és a kékes rétihéja – visszatérnek északi költőterületeikre, délről megérkeznek a tavasz első hírnökei, a bíbicek. A szikes láposok tavaszi vizein nagy számban pihennek meg az északra vonuló pajzsos cankó csapatai mellett a füstös cankók, a nagypólingok is. Nagy csapatokban pihennek és táplálkoznak itt az észak felé vonuló nagylilikek, vetési ludak és nyári ludak csapatai. Ha a vizek elég nagy kiterjedésűek, és tavasz közepére nem száradnak ki, akkor költ itt a gulipán. De a puszta nem csak a parti madarak jellegzetes hangjától zajos. A hangos madárcsapatok mellett két, nehezen megfigyelhető madár az ugartyúk és a széki lile jelenléte adja meg a puszta igazi madártani értékét. Ma már mindkét faj igen ritka, nemcsak Magyarországon, de egész Európában!
Valamikor a pusztába ékelődő nádasok gémtelepeket is rejtettek. A gémek ma már csak táplálkozni járnak a tocsogókra, a szikes gyepekre. A kis kiterjedésű nádasokban ma is fészkel a barna rétihéja, mely jellegzetes vitorlázó röptével keresi főleg békákból, madarakból álló táplálékát a vizenyős területek felett. Alkonyattájt mély búgó hangja árulja el a nehezen észrevehető bölömbika jelenlétét.
Mivel a védett területen nincsenek erdők, csak olyan ragadozó madarak tudnak itt költeni, amik megelégszenek a szarkák és varjak elhagyott fészkével. Ilyen a ritka kékvércse és a kerecsensólyom, vagy a gyakoribb vörös vércse. De látták itt már a hazánkban ritka átvonulóként ismert pusztai ölyvet is. A puszta téli ragadozó madár vendége a gatyásölyv, és a nyilalló röptű kis sólyom (Falco columbarius). Az erdei fülesbagoly is a varjúfélék elhagyott fészkeiben rakja le tojásait. Míg a fülesbaglyok tápláléka főleg pockokból áll, addig a kerecsensólyom előszeretettel zsákmányolja az ürgét, a puszták jellegzetes védett rágcsálóját.
A Miklai tájat sok halastó tarkítja. A náddal borított tópartok jó élőhelyei lehetnek a vízimadaraknak, de azzal, hogy elvezetik a felszíni vizeket, tovább száríthatják a pusztát. Miklapuszta a környező védett természeti területekkel egységes „zöld folyosót” alkot az északról délre vonuló madártömegek számára.
Mivel a terület jelentős része az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. tulajdona, ráadásul a Csornapusztai lőtér védőzónájába esik, kizárólag szakvezetővel látogatható. A közelben levő Szelidi-tó Természetvédelmi Terület viszont igen kedvelt kirándulóhely.
A Böddi-szék és tágabb vízgyűjtő területeként számon tartott, a természetes élőhelyeket tekintve szikes tavi, szikes mocsári, szikes pusztai és löszpusztai növényzettel jellemezhető élőhely-együttesek mozaikos hálózata 2345 hektáron terül el. A Böddi-szék a Felső-Kiskunsági szikes tavak láncolatának délnyugati tagja, Bács-Kiskun megyében, Dunatetétlen község határában található.
Országos jelentőségű védett természeti terület, a Natura 2000 hálózat része. Igen jelentős vízi- és partimadár élőhelynek tekinthető a Kárpát-medencében, így a szikes tóláncolat tagjaként szerepel a nemzetközi jelentőségű vadvizek, különös tekintettel a vízimadarak élőhelyeinek védelmére hívatott Ramsari egyezmény listáján.
A Böddi-szék nyílt, fehér vizű szikes tó. Valamikori egységes medrét az V. számú, ún. Sós-éri csatorna és e csatornából kiágazó vízelvezető árkok szabdalják fel. A tagolt mederrészeken mocsári növényzet kezdett terjedni, mára pedig egyes mederrészek lefűződtek és növényzetük jelentősen átalakult. A szikes tavak és a környező szikes pusztai élőhelyek jellemző növény és állatfajai ezeken a területeken visszaszorultak – tudhatták meg az érdeklődők a beszámolóból.
