December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2006. augusztus 10. 15:35

Dunavecsei fiatalok kirándulása

Képgaléria
Dunavecsei fiatalok kirándulása
Kellemes időtöltésben vehettek részt a Szent Este Alapítvány által patronált Dunavecsei Általános Iskola és Diákotthon növendékei. A programok között találhattunk többek között hajókázást, vagy éppen látogatást az Intersica Múzeum időszaki kiállításán is.
A tegnapi napot reggel tíz órakor kezdték a fiatalok a dunavecsei kikötőben, ahol már várt rájuk a Dunai Vízrendészeti Rendőr-főkapitányság egyik ”jó kinézetű” hajója. A tizenöt gyermek kettő kísérőjével, valamint az alapítvány két munkatársával indultak útnak. A fedélzeten aztán remek hangulatot teremtettek a vízirendőrök, akik előadást tartottak nem mindennapi munkájukról, és a fedélzeten megtalálható fegyverekről. A pisztolyok és a különböző lőfegyvereklátványa elsősorban a fiúkban hagyott maradandó élményt, viszont amikor megpillantották egyik társukat bilincsbe verve - aki nem mellesleg egy kis hölgy volt -, akkor mindannyian megszeppenve csodálkoztak a látottakon. A körülbelül egyórás utazás a dunaújvárosi kikötőben ért véget, és a következő cél az újvárosi uszoda volt. A nem éppen strandolásra való időjárás ellenére egy felhőtlen órát töltöttek el a nebulók a vízben. Az uszoda fedett részében lévő társaságot nehezen lehetett rávenni, hogy kikászálódjanak a vízből, és szárítkozzanak meg minél előbb, hogy folytatni tudják útjukat. A következő állomás a Fészek étterem volt. Annak ellenére, hogy fájó szívvel mondtak búcsút a fürdőzésnek, nagyon vidámra sikerült az ebéd. A pincérek remek kiszolgálásban részesítették a gyerekeket, akiknek az étvágyuk mellett a hangjuk is megjött gyorsan az ínycsiklandozó illatoktól. A kedves vendéglátás után az Intersica Múzeumot vették célirányba a diákotthon lakói, s bár nagyon érdekes volt az Üvegcsodák nevet viselő időszaki kiállítás, már jelentkeztek a fáradság első jelei, és gyorsan végignézték a tárlatot.. A kikötőben várakozó hajóval indultak visszafelé a fiatalok. A mozgalmas nap vége is tartogatott számukra látványosságot, mikor felfigyeltek a dunaújvárosi híd építésére. Ezek után elmondhatják magukról a Dunavecsei Általános Iskola és Diákotthon lakói, hogy sok élménnyel gazdagodhattak, valamint sok hasznos információt gyűjthettek ezen a csodálatos napon.

Kövessen minket a Facebookon is!