Április 18. csütörtök, Andrea, Ilma
Hírek, események 2020. február 18. 11:46

Ramháb Mária a Wojtyla Házban

Képgaléria
Ramháb Mária a Wojtyla Házban
Katona József Könyvtár egy életen át címmel előadást tartott a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak Ramháb Mária, a megyei könyvtár igazgatója. Az alapkőletételtől egészen napjainkig kísérhették végig a kulturális intézmény sokszínű tevékenységét a nagyszámban megjelent érdeklődők.

A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárnak helyet adó épület története egészen 1993. december 11-ig vezethető vissza. Ekkor történt ugyanis az alapkőletétel Kecskemét belvárosának szívében. A létesítményt máig az ország egyik legkorszerűbb közkönyvtáraként tartják számon. A fenntartók eredményességét hűen tükrözi, hogy 2019-ben több mint 1 millióan keresték fel az intézményt. Emellett Ramháb Mária idén második alkalommal vette át a Minősített Könyvtár címet a kultúráért felelős államtitkártól.

– Komoly jelentőséggel bír a központi elhelyezkedés. Minden helyiség akadálymentesített, bárki által könnyen megközelíthető. Hol jelennek meg nagyszámban látogatók? Ahol az emberek jól érzik magukat, figyelnek rájuk. Ahol fel tudják kelteni érdeklődésüket, megkapják, amit szeretnének, biztonságban érzik magukat, vannak társaik, nem utolsó sorban a kollégáim. Sokan a társaság kedvéért járnak hozzánk – hangsúlyozta diavetítés közben Ramháb Mária.

Hároméves korig babaszoba áll a kisgyermekek és anyukáik rendelkezésére. A helyiség elkülönített, szoptatásra, tisztába tételre egyaránt alkalmas. A kecskeméti könyvtárosok ötlete alapján baba-olvasójegyet kapnak a kisgyermekes családok.

Három- és tízéves kor között kölyök-olvasójegy jár a kicsiknek. Szüleikkel közösségben akár szőnyegen is ülhetnek, vagy az úgynevezett „kölyökfészkekben” – kagylóüléseken –, mert így sokkal egészségesebb.

A tinédzsereket szolgálja a Tinivilág – egy tér, ahol ugyan kevesebb könyvespolc van, ellenben annál több hely a csoportos beszélgetésekhez. Cél a fiatalok megszólítása, figyelmük felkeltése, kommunikációs kompetenciájuk fejlesztése. A Kreatív Stúdiót szintén a tizenévesek számára hozták létre. Itt audiovizuális eszközöket is használhatnak az ifjak.

A Nyugdíjas Könyvbarátok Klubja öntevékeny kezdeményezés, akárcsak a Nagyinet Klub. Utóbbi tagjai meghatározhatják, mit szeretnének helyben elsajátítani.

Az Otthon Könyvtár szolgáltatás keretében pedig szükség esetén házhoz viszik a kölcsönzött könyveket, hanganyagokat a regisztrált tagoknak.

Még varrótanfolyamot is szerveznek a kecskeméti bibliotéka épületében, mely összesen közel 8000 négyzetméteren, három szinten várja látogatóit hétköznapokon délelőtt 10-től este 7-ig – hangzott el a Wojtyla Akadémia programsorozat keddi epizódjában.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szegények Akadémiája