December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2020. április 16. 13:20

A „nyárlőrinci keresztmentő” látogatott a Wojtylába

Képgaléria
A „nyárlőrinci keresztmentő” látogatott a Wojtylába
Túri István mezőgazdasági vállalkozó csütörtök délelőtt a Wojtyla Barátság Központban felkereste Farkas P. Józsefet, a népkonyha alapító-igazgatóját. A vizitáció apropóján beszélgetett vendégével a szociális intézmény vezetője.

– Korábban a médiumok híradásaiból, újságcikkek révén szereztem tudomást a Wojtyla Ház létezéséről. Közelebbi kapcsolatba az egyik városföldi Krisztus-kereszt felújításakor kerültem a létesítmény alapítójával, aki egyúttal a Porta Egyesület főszervezője – emlékezett az első találkozásra Túri István.

– Amikor végeztünk a szakrális emlék renoválásával, akkor határoztam el, hogy bekapcsolódom a wojtylások missziói tevékenységébe, s lehetőségeimhez mérten jómagam is hozzájárulok adományaimmal a szegények ellátásának nemes küldetéséhez – egészítette ki gondolatait.

– Egyébiránt Nyárlőrincen úgyszintén működik Karitász Csoport, munkájában én is jó szívvel részt veszek. Hitem szerint minden, amivel rendelkezünk, Isten adománya, az Úrtól kapjuk, tehát kötelességünk juttatni abból nehezebb sorsú embertársainknak.

2019. december 29-én Túri István és családja négy birkát áldozott fel Kecskemét szegényeinek étkeztetésére. Az állatok húsából háromszáz adag pörkölt készült aznap délelőtt – négy bográcsban – a Wojtyla Ház udvarán. Erről így beszélt a vállalkozó:

– Meglepődtem, mennyien kértek ebédet karácsony után a főtéri Wojtyla-sátorban. Örülök, hogy családommal együtt segíthettem. Még boldogabb lennék, ha ilyesféle adományozásra nem is lenne szükség, mert mindenki saját otthonában ül az ünnepi asztalnál, szerettei társaságában.

A jelenlegi egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatban elmondta:

– Az új típusú koronavírus megjelenése remélhetőleg elindít bennünk valamit, amely által kissé átértékeljük életünk dolgait. Nekem az Istennel való kapcsolat számít legfontosabbnak. Amit megalkottunk és általa életünk folyamán megszereztünk, ezeket földi távozásunkkor mind itt hagyjuk. Vallom, Isten nélkül lehet ugyan élni, de meghalni biztosan nem.

Terveiről így nyilatkozott:

– Hat gyermekem van, szeretnék számukra jövőbemutató perspektívával szolgálni. Pályázat útján folyik a baromfitelep felújítása, egy vágóhíd építése, valamint egy szárító- és tisztítótelep létrehozása.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház támogató