Anna Margit festőművész nyomában
Képgaléria
Farkas P. Józsefet Kisné Tóth Renáta polgármester asszony fogadta Koch Csaba – 2019-ben az Év Bortermelője – borotai panziójában.
A tárgyalás folyamán – Farkas P. József kezdeményezésére – konszenzus alakult ki annak kapcsán, hogy Borota község emléktábla elhelyezésével kívánja nyilvánvalóvá tenni a helyiek számára Anna Margit munkásságát. Emellett jövő tavasszal tárlat nyílik a művésznő alkotásaiból a Koch Pincészet egyik helyiségében. A kiállítást Nagy István agrár- és vidékfejlesztési miniszter nyitja meg. Az általános iskolában pedig a település könyvtárosa ismeretterjesztő előadást fog tartani a festőnő képeiről.
– A 2021-es Anna Margit-emlékév számos más programot is tartogat. Ezek tervezése, szervezése még nem zárult le. A friss fejleményekről folyamatosan tájékoztatom a művészetkedvelő közvéleményt. Egyébiránt az emlékév programsorozatát Anna Margit fia, Péter Vladimir Munkácsy-díjas ötvös- és szobrászművész is támogatja – jelentette ki Farkas P. József távozóban a Koch Borászat telephelyéről.
Anna Margit (1913-1991) eredeti neve Sicherman Margit. vidéki zsidó családból származott. Igen fiatalon, 1930 körül Budapestre ment, ahol a főiskoláról eltávolított Vaszary János magániskolájában (Új Művészeti Iskola) tanult. Itt ismerkedett meg Ámos Imre festővel, akivel többévi együttélés után, 1936-ban összeházasodtak. 1973: a Munka Érdemrend arany fokozata; 1975: érdemes művész; 1987: kiváló művész. A legkorábbi művei Ámos Imrével szoros kölcsönhatásban, szellemi rokonságban születtek. A harmincas években világos színekkel festett jelenetei, réveteg tekintetű nőalakjai tárgy nélküli nosztalgiával itatódnak át. Többnyire önmagát ábrázolta, az önarckép mindvégig központi szerepet játszott művészetében, életműve mintegy önéletrajzzá állt össze. Képei ekkor erősen dekoratív jellegűek voltak, az egymáshoz közeli tónusok a franciákat, mindenekelőtt Bonnardót idézték. Művészi érdeklődésének középpontjában Gulácsy, Csontváry, Derkovits, Chagall, Picasso állt. 1937-ben, a világkiállítás idején, Ámos Imrével Párizsba mentek, ahol találkoztak Chagall-lal, de sem életüket, sem művészetüket nem alakították át alapvetően az itteni élmények. 1938-1941 között a nyarakat Ámossal együtt Szentendrén töltötték, baráti körükhöz tartozott többek között Vajda Lajos, Vajda Júlia, Korniss Dezső, Kelemen Emil, Rozsda Endre, Barta Lajos, Bán Béla. A negyvenes években – Ámos Imre egyre gyakoribb munkaszolgálatainak idején – rajzain, festményein a kontúrok megerősödtek, abroncsszerűen fogták körbe, szorították önmagukba a formákat. Az önarckép olyan meghatározó jelentőségű, hogy a műfaji kereteket áttörve, kép a képben motívumként gyakran a csendéleteken is megjelent. A nőalakokba szinte kivétel nélkül önmagát helyettesítette be, szerepeket keresett és próbálgatott – ő a táncosnő, a múzsa, Venus, festőnő, prostituált, árva, menekülő. 1945-ben az Európai Iskola egyik alapító tagja volt. Már 1945 előtt megvoltak az előzményei annak a groteszk, csupán fejből, kézből és a felsőtestből álló bábunak, aki most szinte egyetlen elemi formára, a gömbfejre egyszerűsödve különböző szerepekben merítkezik meg: hol megváltó, hol próféta, halász, párka, özvegy. Ezekben a bábukban is gyakran önarcképeket festett, a hasonlóság helyett az attribútumok szolgálják az azonosítást. A korábbi temperatechnika után olajjal festett, színei egyre harsányabbak, nyersebbek lettek. A gyermekrajzok egyszerűségére emlékeztető, ugyanakkor elementáris erejű, a népművészet és a kultúra archaikus rétegei iránt fogékony festészet gyökerei Vajda és Korniss szentendrei programjáig nyúltak vissza, az Európai Iskola tradícióválasztásában kapott megerősítést, s rokon a COBRA-csoport felfogásával. Az Európai Iskola megszűnése után jó ideig nem kapott önálló kiállítási lehetőséget, 1948 és 1953 között elhallgatott. Amikor újra dolgozni kezdett, a baba, bábu, bohóc lesz ismét a témája. Irodalmi ihletésű, elbeszélő képeket is festett. Az ötvenes évek végére a bábutematika mellett megszületett egy lírai, a szecessziót, Gulácsy alakjait idéző, visszafogottabb színeket használó, illetve szénnel vászonra készült műcsoport. A népművészet, a városi folklór iránti érdeklődése megmaradt, de át is alakult, a krumpliasszonyokon, lopótök figurákon keresztül jut el a modern giccsig. Mind festésmódja, mind témái a groteszkhez közelítettek, a szürreális és expresszív látásmód egyaránt jellemezte. A “popular imagery” témái, a vásári portékák, az üvegfestmények, a “cselédfolklór” ihlette bibliai tárgyú képeit. A zsidó vallás, szokások már a háború előtti munkáin megjelentek, akkor azonban mintegy elrejtette, míg a hatvanas évek végétől egyértelműen, azonnal felismerhetően festette meg ezeket. A hetvenes években a naiv, tudatos primitivizmus, a festményekbe ragasztott giccstárgyak, fotók, rendkívüli színesség uralta képeit. A népművészet iránti érdeklődése aktualitást nyert a táncházmozgalmak, a népi kultúra újrafelfedezése idején. A családi és történelmi tragédiákat egyaránt a bábukban mutatta meg. A hetvenes évektől haláláig a háború és a zsidóság, az özvegység, a magány tragédiáját dolgozta fel ironikus, groteszk, gonosz és démoni hangokkal, ambivalenciával átitatott képein. Továbbra is önarcképeket festett, amelyek olykor metaforákká vagy allegóriákká alakultak. Saját testének deformálódását, az elmúlás előtti stációkat festette meg, képei egyre keserűbb hangvételűek, amit erősítettek a “beszélő” címek, s a vászon hátoldalára írt üzenetek. Műveit jelentős magán- és közgyűjteményekben őrzik, köztük a Magyar Nemzeti Galériában, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban, a szentendrei Ferenczy Múzeumban, és az ugyanitt, 1984-ben megnyílt Anna Margit-Ámos Imre Emlékházban.
Egyéni kiállítások
1948 • az Európai Iskola XXXVIII. kiállítása, Budapest
1968 • Ernst Múzeum, Budapest (kat.)
1970 • Janus Pannonius Múzeum, Pécs
1974 • Helikon Galéria, Budapest
1978 • Műcsarnok, Budapest
1982 • Bartók Béla Művelődési Ház, Szeged
1983 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (kat.)
1984 • G. Kara, Genf
1987 • Fészek Galéria, Budapest
1988 • Műhely Galéria, Szentendre
1989 • Kunstbetrieb, Dachau (kat.)
Válogatott csoportos kiállítások
1934 • Munkácsy Céh, Budapest
1936 • Képzőművészek Új Társasága, Nemzeti Szalon, Budapest
1936 • Ámos Imre, Anna Margit, Gertler Tibor és Th. Heine, Ernst Múzeum, Budapest
1942 • Szabadság és a nép, Szocialista Képzőművészek Csoportja, Budapest
1944 • Új Romantika, Tamás Galéria, Budapest
1956 • Hat festő, Keresztény Múzeum, Esztergom
1958 • Les Partenaires, Párizs
1969 • Anna Margit és Ámos Imre, Damjanich Múzeum, Szolnok
1969 • Szentendrei művészet, Csók Képtár, Székesfehérvár
1976 • Szentendrei művészet, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1987 • A “régi” avantgarde – 8 szentendrei művész, Műhely Galéria, Szentendre
1988 • Second Wave of the Hungarian Avantgarde, Kövesdy Galéria, New York
1990 • Anna Margit és Ámos Imre, Vigadó Galéria, Budapest
