Március 29. péntek, Auguszta
Kultúra 2021. március 15. 23:34

Műsort készített a Wojtyláról a Kossuth Rádió

Képgaléria
Műsort készített a Wojtyláról a Kossuth Rádió
Önálló műsorban ad hírt a Kossuth Rádió a Wojtyla Barátság Központ missziói tevékenységéről. Április 3-án, Nagyszombaton 13:30-kor kerülnek adásba azok a hangfelvételek, melyeket Farkas Erika és Deák Dóra, a közmédia riporterei készítettek a kecskeméti népkonyha üzemeltetőivel, vezető munkatársaival és két támogatójával. (Fotók: Mátyus István)

Farkas P. József igazgató a Rádió mikrofonja előtt beszámolt a szociális intézmény alapításának körülményeiről, valamint azt is elmondta, Szent II. János Pál pápa – polgári nevén Karol Wojtyla – égi közbenjárásának, továbbá Isten gondoskodó szeretetének tudja be a karitatív létesítmény hosszú távú fennmaradását, sikeres működését.

Farkasné Pásztor Jolán társalapító elsősorban a pénzügyekért felelős, hogy anyagi téren „ne essünk át a ló túlsó oldalára” – fogalmazott Farkas Erika műsorvezetővel beszélgetve.

Farkas Pál programszervező munkatárs a gondozottak megbecsülését hangsúlyozta.

Kolláth Andrea igazgatóhelyettes a támogatókkal folytatott kapcsolattartás és az ebédosztások gyakorlatát részletezte.

Kispatakiné Szénási Melinda önkéntes pedig arról mesélt, alapító munkatársként az elmúlt tizenhat esztendő alatt miként vált lételemévé a segítségnyújtás.

Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatója és Sinkó András a Poliext Kft. kereskedelmi igazgatója támogatói szemszögből méltatta a Wojtyla Ház szerepét, kiemelkedő példaként említve az intézményt a társadalmi felelősségvállalás terén.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház