December 21. szombat, Tamás
Közélet 2021. március 19. 11:54

Dr. Bábel Balázs: Csak jogszabályi kényszer esetén zárjuk be a templomokat

Képgaléria
Dr. Bábel Balázs: Csak jogszabályi kényszer esetén zárjuk be a templomokat
Az egészségügyi vészhelyzet alakulása miatt a húsvéti érseki interjú központi témáját is a koronavírus-járvány adta. A Feltámadás-ünnep közeledtével Farkas P. József újságíró kérdezte dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket. (Fotó: Mátyus István)

– Az idei év Húsvétján több szempontból is a világsajtó figyelmének középpontjába került a Katolikus Egyház. Elsősorban a pápa iraki látogatása okán. Miként értékeli az esemény visszhangját?

– Ferenc pápa a béketeremtés szándékával ment Irakba. Emellett lelkileg kívánta megerősíteni az ott maradt keresztényeket, akik rendkívül sokat szenvedtek az elmúlt években. Lerombolták otthonaikat, menekülniük kellett szülőföldjükről. A világ pedig szinte ügyet sem vetett rájuk. A Szentatya e látogatásával felhívta a nemzetközi szervezetek, úgymint az ENSZ, illetve az Európai Unió hatalmasainak figyelmét az itt folyó embertelen cselekedetekre, szörnyű állapotokra. A keresztény-üldözésekről a világsajtó ugyanis rendszerint elfelejt beszámolni.

– Hivatalosan is bejelentették, hogy Ferenc pápa 2021-ben hazánkba látogat…

– Ez nem új hír! Korábban már tudni lehetett, hogy az Eucharisztikus Világkongresszus utolsó alkalmán élőben láthatjuk Magyarországon a Szentatyát. Mostanság a koronavírus egyre újabb változataival kell szembenéznünk, ezért érlelődik bennem némi bizonytalanság a vizitáció megvalósulását illetően. Azt sem tudjuk, mi lesz három hét múlva, nem hogy szeptemberben.

– Idestova egy éve küzdünk a világjárvánnyal. Mit tud mondani az Egyház a kárvallottaknak?

– Amint már korábban is említettem, a betegség nem Isten büntetése, hanem egyfajta próbatétel, hogy az ember idővel fokozni tudja helytállását, pallérozza jellemét. Sajnos akadnak orvosok, akik lebeszélik az embereket a vakcinázásról. Megítélésem szerint az így tévők nem orvosok, mindinkább gyilkosok. A gyógyszergyártók a korábbi megállapodásokat megkerülve, sokszoros áron próbálják értékesíteni az oltóanyagokat más piacokon. Elmondhatjuk tehát, nem a gyógyítás számít, hanem az anyagi haszonszerzés. Ennél fogva még ott sem tartunk, ahol egyébként tarthatnánk.

– Mennyiben változik az Egyház tanítása a történtek után?

– A Nagyböjt nem számít a legkönnyebb időszakok közé. Ilyenkor Krisztus szenvedése kerül figyelmünk középpontjába. A járvány kétségkívül próbára tesz bennünket. Ettől függetlenül egyéb más megpróbáltatások is érnek minket az év minden napján. A középkorban úgy fogalmaztak, a földi valóság egyfajta siralomvölgy a mindenkor élők számára. Egy negatív körülmény pillanatok alatt romhalmazzá változtathatja terveinket. Vannak élethelyzetek, amikor a pénz sem segít önmagában. Isten azonban mindig biztosan fogja a kormányrudat. Kérdés, hogy figyelünk-e, egyáltalán akarunk-e figyelni az útmutatásaira.

– Bezártak az iskolák. A diákok ismét távol kerültek a közösségi élettől. Meddig tartható fenn a bezártság súlyosabb következmények nélkül?

– Az élet majd megmutatja. Ha oktatási intézményben tanulnak a gyerekek, bármikor hazavihetik a fertőzést. Az online tanításnak rengeteg hátulütője van. Közvetlen tanári-szülői segítség nélkül nagyon nehéz valakit megtanítani írni, olvasni. A gyerekek eleinte örültek, hogy nem kell iskolába menni, később azonban rájöttek, hogy közösség nélkül aligha lehet hosszú távon létezni. Ma már hiányolják osztálytársakat, barátaikat. Ez pillanatnyilag megoldhatatlan feladat.

– Bizonyos térségekben bezárták a templomok kapuit. E vonatkozásban mire számíthatnak a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéhez tartozó hívek?

– Nálunk csak akkor zárjuk be a templomokat, ha állami jogszabályok erre köteleznek bennünket. A maszkhasználatot és a távolságtartást viszont szigorúan betartjuk és betartatjuk. Állítom, ha valaki bemegy egy nagyobb bevásárlóközpontba, hamarabb kapja el a koronavírus-fertőzést, mint az Isten házában. A templomok járványügyi szempontból semmivel sem veszélyesebbek, mint más közösségi helyek.

– Kora tavasz lévén indulnak a felújítási munkálatok az egyházmegye területén. Mit tudhatunk erről?

– Pillanatnyilag még hideg az időjárás, sok helyütt várnunk kell ezzel egy kicsit. Sajnos a koronavírus fertőzés az építőiparban is súlyos áldozatokat követel. Egyik restaurátorunk négy napon belül eltávozott az élők sorából. A szakemberek közül számosan karanténba kerültek, rájuk sem lehet számítani egy ideig. Papjaink között van, akinek újra kell tanulnia járni. A kórházból hazatérők sem lesznek makkegészségesek egyik pillanatról a másikra. Ez országos probléma.

– Milyen lesz az idei Húsvét?

– Mindig igyekszünk jézusi lelkiséggel, a bibliai idők gondolataival megtölteni az ünnepi időszakot. Minden körülménytől függetlenül folyamatosan hirdetjük Jézus feltámadásának tényét. A járványhelyzet elmúltáig online módon is közvetítjük a szentmiséket. A keresztet hordozó, értünk mártírhalált elszenvedő, majd feltámadó Krisztus minden időben maradandó életcélt mutat számunkra.

– Mit ajánl olvasóink figyelmébe az ünnepekre?

– A Feltámadás lélekben szokott kezdődni. Tolsztoj azonos című híres regényében Nyehljudov herceg, mikor ráeszmél bűnös mivoltára, mert egykori kedvese, Katyusa Maszlova miatta indult erkölcsi züllésnek, Isten végtelen jóakaratából mégis részesülhetett a megtérés kegyelmében. Ez világirodalmi példa, ám hasonló velünk is megtörténhet. Valamilyen vétke mindenkinek van. Ezek őszinte megbánása, a megszabadulás átélése egyfajta elővételezése a húsvéti feltámadásnak, amit a maga teljességében e világi életünk végén szeretnénk megtapasztalni. Ha csak az itteni valóságban reménykedünk, akkor szánalomra méltóbbak vagyunk mindenkinél. Krisztus azonban feltámadt, ez a mi örömünk. Ezt hirdetjük idén Húsvétkor is.

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház Dr. Bábel Balázs