A múlt fényében építeni a jövőt - Bemutatkozik a könyvtár új vezetője, Bujdosóné dr. Dani Erzsébet
– A Debreceni Egyetem docenseként is tisztelhetjük. Milyen út vezetett a Bács-Kiskun Megyei Könyvtár székéhez?
– A Debreceni Egyetem habilitált egyetemi docense vagyok, de könyvtári körökből jutottam fel az egyetemi docensi székhez. Eredetileg könyvtáros vagyok, könyvtár-informatika szakot végeztem az egri Eszterházy Károly Főiskolán, utána az Eötvös Loránd Tudományegyetem okleveles könyvtáros szakán diplomáztam, mégpedig menedzsment szakirányban – ennek most kiemelt jelentősége lesz. Közvetlenül a mesterképzés után Szegeden is szereztem egy végzettséget könyvtárpedagógiából, majd jelentkeztem a doktori képzésre. PhD-fokozatomat az Eötvös Loránd Tudományegyetem irodalomtudományi, annak könyvtártudományi programjában szereztem. A felsőoktatásba úgy kerültem, hogy a bajai főiskola meghívott az ottani Társadalomtudományi Tanszék koordinálására. Egy évvel később megpályáztam a Debreceni Egyetem által kiírt egyetemi adjunktusi állást, tehát mintegy a „könyvtárosságból” kerültem az egyetemre, egyetemről jövök vissza a könyvtár világába. Szeretném megtartani ezt a diverzitást, hiszen Debrecenben továbbra is egyetemi vezető oktató leszek. Ez az én szakmai utam, tehát megvan hozzá a jogosultságom, hogy visszatérjek a könyvtár gyakorlati területére.
– Debrecen messze van – korábban mennyire volt rálátása a Kecskeméten zajló munkára?
– Kétségtelen, hogy Debrecen fizikailag messze van, de attól függ, hogy a távolságot hogyan értelmezzük; manapság a tér, távolság és dimenzió fogalmai valamelyest módosultak. Az itteni könyvtár mindennapos működésére most kezdek rálátni. Egészen eddig kívülről szemléltem ezt az intézményt, a pályázatomat is ebből a szemszögből írtam meg. Ennek egyrészt van egy pozitív olvasata, másrészt pedig abban a megtiszteltetésben részesülök, hogy a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár az ország egyik legjobban működő intézménye. Országosan ismert tény, hogy itt nagyon jó szakmai munka folyik. Külső szemlélőként jó képet kapok erről, hiszen szakmai körökben látom az eredményeket, a szolgáltatás színességét, a szakmai munka komolyságát. Külső rálátásom most egészül ki belső tapasztalattal, s ez a folyamat már meg is kezdődött: második hete ismerkedem a könyvtár mindennapos, üzemszerű működésével.
– Életútjából is megmutatkozik, hogy kedveli az új feladatokat. Milyen kihívásokat lát a könyvtárigazgatói szerepben?
– A pályázatom beadásakor több dimenzióban gondolkodtam. Amint ez az életutamból is látható: valóban kedvelem a kihívásokat. Nem ragadok meg egy helyen, noha nagyon hűséges típus vagyok, és sokáig meg tudok maradni egy adott helyen. Az elméleti oktatásból hiányzik nekem a könyvtári munkásság gyakorlati oldala. Azokat az elméleti tárgyakat oktatom, amelyeket most számon fogok kérni. Kifejezett kihívás számomra egy intézményt úgy vezetni, hogy bele tudjam vinni azokat az újításokat, paradigmaváltásokat, melyek folyamatosan megjelennek az intézmény életében. A gyakorlatban is megvalósítani azokat az újdonságokat, amelyeket lehozunk az egyetemi oktatás területéről. Ezeket mintatantervként próbáljuk meg folyamatosan aktualizálni, s közben újabb trendekhez igazodni. Ez egy jó közösség. Emberekkel dolgozni, szolgálatot teljesíteni nagyon szép feladat. Ezen felül még újdonságokban is gondolkodni pedig: nagy szakmai kihívás.
– Beszéljünk a paradigmaváltásról: mindenki érzékeli, hogy egyre kevesebbet olvasunk, egyre kevesebb könyvet veszünk a kezünkbe: mindez nem kedvez a könyvtárnak. Mit gondol erről a változásról?
– A könyvtár egy olyan intézmény, amely megtalálja helyét a folyton változó világban. Nem ötven éve jött létre, hatalmas történetiség áll mögötte. Ebben a bizonyos „történeti időben” a paradigmaváltásokat mindig úgy élte meg, hogy – akárhogy is nézzük a dolgokat, a 21. vagy a 16. századból – még mindig él és még mindig virul. Szerepét meg tudja tartani, és ki tudja szolgálni az őt fenntartó közösséget. Ez is a paradigmaváltás egyik része. Az, hogy az emberek kevesebbet olvasnak, teljesen közhelyszerű dolog. Szinte természetes. Nyilvánvaló, hogy ez nekünk nem tetszik. Olvasáskutatással is foglalkozom, és elriasztanak az adatok, melyek ezen a területen születnek. Ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a könyvtárnak nincs ezen túl millió más funkciója. Egyrészt „lebontottuk a könyvtár falait”, most már falak nélküli intézményként is működik, és bele is tud helyezkedni azokba a megváltozott körülményekbe, amelyek nap mint nap körülvesznek minket. Manapság valóban nem olvasni járnak be az emberek a könyvtárba, de bejárnak másért. Közösségi térként működik. Szolgáltatások sora várja az olvasókat – már nem is olvasóknak nevezzük őket, hanem könyvtárhasználóknak. Mindemellett még mindig megvalósul klasszikus szerepe, hiszen van egy gyűjtemény mögötte, egy olyan nyomtatott gyűjteményrész, ami ott is lesz mindig. Nyilvánvaló, hogy ez alapbázisát adja a könyvtárnak.
A következő a digitális paradigmaváltás, ahol szintén nagyon jól vettük az akadályokat. A digitális könyvtár már réges-régóta létezik, a kecskeméti könyvtár is nagyon komoly teljesítményt mutatott fel ezen a téren. A mostani kényszerhelyzetben sem kellett bezárni az intézményt, tudtunk szolgáltatni, tehát a digitális paradigmaváltásban is tökéletesen megtalálta a helyét a könyvtár – ez egy jó eredmény.
– Tudna már esetleg konkrétumokat is mondani, hogy milyen irányokat szeretne a kollégáival együtt követni majd? Milyen terveket állított össze?
– Az én pályázati hitvallásom a következő: hagyománytisztelő ember vagyok, így szeretném megtartani azt, ami a múltban nagyon jól működött, tisztelni az elődök munkáját, s az eredményeket tovább vinni. Szeretném értelmezni és érteni a jelent, s mindezek fényében úgy építeni a jövőt, hogy ez az eredményesség a továbbiakban is megmaradjon. Változások nyilván lesznek. Nem vagyunk egyformák. Befejeződött egy korszak, kezdődik egy új korszak, de ezek a változások mind azért történnek majd, hogy egyrészt a lakosságot kiszolgálják, hogy még jobban kinyissuk a digitális kaput, másrészt a pandémia után szeretném megtartani azt a humánközpontú intézményt, ami a könyvtár eddig is volt. Kapcsolatokat szeretnék építeni, új szolgáltatásokat bevezetni, de ez legyen majd a jövő zenéje... Nem szándékom mindent fölborítani, nem erről van szó, hiszen ez egy nagyon jól működő intézmény.
– Lesz-e szélesebb körű bemutatkozás a kecskeméti plénum előtt?
– A könyvtárban bemutatkoztam már, ezt nagyon fontosnak tartottam. Hétfőn álltam munkába; minden napnak megvolt a saját ritmusa. Mindenkinek bemutatkoztam. Törekszem arra, hogy a munkatársaimat, a kollégáimat keresztnevükön tudjam szólítani, kialakítsak egy olyan szakmai kapcsolatot, ami a mindennapokhoz elengedhetetlen. Nyilvánvaló, hogy át fogok menni Kecskemét város társvezetőihez, be fogok mutatkozni, elindulok majd a megyében is, de ez mind-mind idő kérdése. Itt még csak a második héten vagyunk, mindenhez idő, energia és elhatározás kell.
– Érezni fogják a könyvtárhasználók a változást? Tervez újdonságokat?
– A mindennapos működésben nyilván nem. Abban azért reménykedem, hogy majd az újdonságokat észreveszik, például egy-egy új szolgáltatást vagy eseményt. Erre majd visszatérhetünk a jövőben, akár egy következő beszélgetés témájaként…
