Gould-amandina, a természet egyik csodája
– Honnan származnak ezek az apróságok? – kérdeztük Tóth Krisztiántól az étteremben.
– A Gould-amandinák – pontosan így hívják a madárkákat – Ausztráliából származnak. A fajt John Gould angol ornitológus írta le 1844-ben. Felfedezőjük hitvestársáról kapták nevüket, ezért hívják őket amandináknak. Több százas rajokban élnek, magvakkal, lárvákkal, bogarakkal táplálkoznak. Életmódjuk a fecskékéhez hasonlít leginkább.
– Hogyan talált rájuk?
– Úgy kilenc évvel ezelőtt, Görögországban láttam először ilyen madarakat egy szállodai szoba kalitkájában. Első látásra megtetszettek. Amint hazaértem, rögtön érdeklődni kezdtem utánuk az interneten. Vidám természetűek, ám rendkívül zártak, szemérmesek. Például odún kívül nem is szaporodnak.
– Milyen változatokban lelhetők fel?
– Fekete, narancssárga és piros alapszínekben fordulnak elő leggyakrabban. A többiek nemesítettek. A kalitka üvegén látják magukat, így nem mennek neki az üvegnek. Ha sötétet érzékelnek, egyből visszavonulnak és alszanak. Fejük tavasszal szinte megkopaszodik. Ilyenkor lecserélődik a tollazatuk.
– Van kedvence?
– Nincs. Mindegyiket úgy szeretem, mintha saját gyermekeim lennének. Otthon is tartok amandinákat, legalább harminc darabot. Alapszínekben öt-hatezer forintért kaphatók, a nemesítettek azonban sokkal drágábbak. Elkérhetnek értük akár harmincezret is. A kék színű igazi kuriózum, ezt az ára is visszatükrözi. A kéket ezért csak kékkel célszerű szaporítani. Idővel olyannyira hozzászoktunk a látványukhoz, hogy nélkülük üresnek éreznénk a lakást. Ebből ugyan önmagában nem lehet megélni, viszont akadnak, akik nagyban tenyésztenek amandinákat.
– Miért ilyen tarkabarkák ezek a kicsiny madárkák?
– Nem lehet tudni. Talán mert az Úr jókedvében teremtette őket. A végtelen Istent a mi véges agyunkkal egyébként sem foghatjuk fel. Éppúgy nem érthetjük meg teljesen a természet csodáit sem.