Március 29. péntek, Auguszta
Hírek, események 2021. augusztus 7. 14:27

Szívélyes üdvözlet Szekszárdról, finom étellel körítve

Szívélyes üdvözlet Szekszárdról, finom étellel körítve
A szombati ebéd felajánlóit Farkasné Pásztor Jolán, a Wojtyla Barátság Központ társalapítója jelentette be a népkonyha „pódiumán”. Borbély Éva és férje, Horváth Sándor nem először támogatja a szociális létesítmény ételosztását – mondta. Házastársa, Farkas P. József, aki a népkonyha alapító-igazgatója, és jómaga Dunavecsén eltöltött éveik alatt ismerték meg „ezt a nagyon rendes, aranyos, kedves vallásos családot”. Éva hajdanán a Vikár Béla Művelődési Ház munkatársaként együtt dolgozott a Farkas testvérekkel, amikor József volt az intézmény igazgatója. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és időközben a házaspár is elköltözött Dunavecséről; Szekszárdra sodorta őket az élet szele. Gyermekeik felnőttek, mindketten a Pécsi Tudományegyetem laboratóriumában dolgoznak kutató orvosként. A jelentős távolság miatt most egyikük sem tudott részt venni az ebédosztáson, bár jelezték, mindenképpen szeretnének előbb-utóbb ide látogatni. Ettől függetlenül kiváló egészséget és jó étvágyat kívántak a messzi távolból - közölte Farkasné Pásztor Jolán a rászorulóknak tartott ebédindítójában, majd végül közösen imádkoztak a mai felajánlókért. A kiválóan elkészített és bőséges menüt – gombapörköltet tésztával, kenyérrel és süteménnyel – a karitatív létesítmény ügyeletes munkatársai osztották ki a sorban álló szegényeknek. Vasárnapi hidegcsomaggal dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek szolgált. (Fotó: Mátyus István – archív)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok