Április 20. szombat, Konrád, Tivadar
Hírek, események 2021. szeptember 7. 13:17

A Kecskemét Táncegyüttes táncosai ropták a Wojtyla Barátság Központ előtt

Képgaléria
A Kecskemét Táncegyüttes táncosai ropták a Wojtyla Barátság Központ előtt
Az előadók a népkonyha gondozottjait és a rendezvény vendégeit is megtáncoltatták. (Fotók: Tódor Norbert)

Az idestova tizenhatodik éve működő Wojtyla Barátság Központ támogatói folyamatosan gondoskodnak arról, hogy a jókedv és vidámság állandó vendég legyen a szociális intézmény sorsközösségének köreiben. Ezek sorába illeszkedik prof. dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterének személyes felajánlása, mely szerint öt alkalomból álló interaktív népzenei-néptáncos előadássorozat szemlélői lehetnek a Wojtyla Ház szegényei. A program első megvalósítója a világhírű Kecskemét Táncegyüttes négy táncosa volt.

Az együttes művészeti vezetője, Lukács László, aki maga is táncolt, elkalauzolta a közönséget a néptáncok világába, hagyományaiba, a viseletek történetébe. A hagyományok felelevenítése közben különböző kiskunsági táncokat roptak, továbbá népi- és dramatikus játékokat mutattak be népzenei hangaláfestéssel.

A kiváló hangulatú bemutató végén a közönséget is bevonták a táncba, többek között a vendégek között helyet foglaló Király József önkormányzati képviselőt és Bujdosóné dr. Dani Erzsébetet, a Kecskeméti Katona József Könyvtár igazgatóját.

A május elején kinevezett új könyvtárigazgató első alkalommal tisztelte meg jelenlétével a létesítményt, hogy közelebbről is megismerje az ott folyó missziói tevékenységet, emellett egyeztessenek a jövőbeni együttműködésről.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szegények Akadémiája