Április 19. péntek, Emma
Hírek, események 2021. december 27. 13:44

A Vacsi Kft. tulajdonosai voltak a negyedik nap hősei

Képgaléria
A Vacsi Kft. tulajdonosai voltak a negyedik nap hősei
December 27-én a Vacsi Kft. tulajdonosai vették védő szárnyaik alá a Wojtyla Barátság Központ Egressy utcai épületébe érkező rászorultakat. (Fotók: Mátyus István)

A nemes lelkű vendéglátókat távollétükben Farkas Pál, a szociális intézmény programszervező munkatársa mutatta be. Elmondta, hogy Zahorecz Jánosné, Németh Csaba és Szász Donát évek óta támogatja a karácsonyi főtéri étkeztetési program megvalósulását. Emellett havi rendszerességgel küldenek adományokat a Wojtyla sorsközösség számára, ugyanakkor időszakosan egy-egy komplett ebédfelajánlással is szolgálják a karitatív létesítmény missziói céljait.

A három ügyvezetőnek köszönhetően sertéspörkölt, tészta köret, savanyúság, valamint Félegyházi kenyér, szaloncukor, csokoládé és – a P&P Pékáru Kft. felajánlásával – mákos-diós bejgli kerülhetett a tálcákra. A kiváló menüt Molnár Zoltán mesterszakács és Kolláth Andrea, a Wojtyla Ház igazgatóhelyettese készítette el.

Lelki táplálékkal Kuti József, a Kecskeméti Református Egyházközség elnöklelkésze szolgált Lukács evangéliuma 2. fejezetének 36-38. verse alapján.

„Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.”

Isten úgy látogatja meg az embereket, hogy ha senki nem ismer bennünket, az Úr akkor is számontart minket és tud rólunk mindent. Ezt a bennünket is számontartó Istent köszöntjük karácsonykor – emelte ki ebédindító igei szolgálatában a református lelkipásztor.

A jótékonysági alkalmon Gáspár Márton önkéntes fotográfus, a budapesti Szent Egyed Közösség elkötelezett tagja is tiszteletét tette. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok