Spanyolnátha járvány Kecskeméten 1918-ban
Képgaléria
A járvány első hulláma 1918 nyarán érte el Kecskemétet: „átment a fél város a betegségen s egészében véve a megbetegedéseknek elég enyhe lefolyásuk volt. Haláleset aránylag kevés fordult elő” – írta a Kecskeméti Lapok. A járvány ismételt fellángolása nyomán a belügyminiszter október 1-jén körrendeletben utasította a törvényhatóságok első tisztviselőit a spanyol betegségnek nevezett fertőző baj elleni védekezés legfontosabb teendőiről. A rendelet tájékoztatást adott a betegség jellemző tüneteiről, terjedéséről, illetve annak megakadályozásáról, a betartandó higiéniás szabályokról: „Felhívom alispán/polgármester urat, utasítsa az alárendelt hatóságokat, hogy a közterek, nyilvános helyiségek, közlekedési eszközök tisztaságát hathatós ellenőrzéssel biztosítsák, továbbá a népesség egészségi állapotát gondos figyelemmel kísérjék, a betegek orvosi ellátásáról és szükség szerint kórházi elhelyezésükről gondoskodjanak. Végül felhívom, hogy ha e fertőző betegség iskolában jelentkezik, minden indokolt esetben legalább 5 napra a tanítást szüntesse be.”
A Kecskeméti Újság ugyanezen a napon egy rövid hírben – vélhetően a miniszteri rendelettől függetlenül – az iskolák két–három hétre történő bezárását sürgette a járvány lokalizálódásáig: „Városunk lakossága közegészsége érdekében az iskolazárást azonnal foganatosítani kellene!” A lapban pár nappal később megjelent ironikus hangvételű cikk alapján még úgy tűnt, az őszre visszatért betegség nem okoz majd nagyobb egészségügyi problémákat a korábbiaknál: „A spanyolnátha lett aktuális a napokban Kecskeméten is. Sajnos grasszál, de szerencsére kevés veszedelemmel, talán éppen ezért, mert népünk hamar nekifekszik, s nem vár, míg veszedelmesen kifejlődik a baj. Van is szegény doktoroknak elég dolga, mert, ha valakinek erősebben fáj a tyúkszeme, jobban csikar a belső része, hasogatja valami az alsórészét, úgy menten spanyolra gondol, amelynek pedig elegendő a tünete. Kár hát úgy beijedni! A jó kecskeméti ember úgy van a spanyollal, mint volt a filoxérával. Mikor az grasszált, nem félt a kecskeméti ember, fölényesen legyintett a kezével, hogy: – Nem lösz itt filoszéna, mer’ a mi homokunk kiüti annak a szömit! Hát nem is lött. Nem azért, mert kiütötte a szemét, az olyan kicsi, hogy nagyítóval is alig látni, hanem azért, mert nem volt talaja Kecskeméten annak. Bízzunk benne, hogy a jó kecskeméti homok, amelytől néha szeles időben keramitot is lehet pökni, a spanyolbaciliusnak is kiüti a szömét. Oszt ettől majd megvakul!”
Október 11-én viszont már a helyzet romlásáról, valamint a hatóságok passzivitásáról számolt be a helyi sajtó, ugyanis a fertőzöttek számának gyors növekedése ellenére sem történt meg a lakosság megfelelő tájékoztatása: „Az első megbetegedés után, mintha a spanyolkór egy kis szünetet tartott volna, most azonban már járványszerűen dühöng a betegség. A fertőzések kezdenek élesebbek lenni és mindenféle komplikációkkal járnak. Ahova egyszer a betegség befészkeli magát, ott mindenkit megtámad. A református tanítóképzőben 25-en feküdtek egyszerre, szerencsére hamar gyógyultak. A munkásság körében szintén nagyon sok volt a megbetegedés, a műhelyek kiürültek és az iparosoknak nagy káruk volt a szünetelésből. A Helvéciai szőlőtelepen alig tudnak szüretelni, olyan sokan dőltek ki a mezőkövesdi munkásasszonyok közül. A munkásbiztosító pénztárnak havonta 20 000 korona túlkiadást jelent táppénzben ez a betegség. Mai napon pedig a pénztárnak nyolc tisztviselője betegedett meg súlyosan, ami azt mutatja, hogy a betegség rendkívül fertőző természetű. Indokolt tehát, hogy sürgős hatósági intézkedések tétessenek a betegség meggátlására. Legalább egy felhívást bocsásson ki a főorvosi hivatal, amelyben a lakosságot a védekezésre kioktassa. A városházán olyan sok ember fordul meg naponként, hogy a fertőzéseknek ott nagy lehetősége van meg. Vigyázni kell tehát, hogy különösen a tisztviselők között ne lépjen föl a betegség, mert a mai amúgy is megfogyatkozott létszám további fogyásával a lakosság ellátása szenvedne. Szükséges tehát, hogy idejében hívjuk fel a várost védekezésre, nehogy olyan súlyos megbetegedésekbe csapjon át a járvány Kecskeméten is, amilyenekről Budapesten és más városokban hallunk.”
A Kecskeméti Újság „Sötét felhők láthatárunkon. Miért nem intézkedik a hatóság?” címmel megjelent, kritikus hangvételű írása a városban zajló védekezés elégtelenségét, a betegség megelőzését segítő információk propagálásának hiányát, a lakosság magára hagyatottságát kifogásolta: „Nem jó kinéznünk az ablakon. Ólmos eső veri a világot s fönn a fellegek egyre szaporodnak. Nagyon sötétek ezek a fellegek, olyanok, mint a háború gondjai, amelyek bizony alaposan megnövekedtek. A külpolitika láthatára nem könnyen tisztul, belső politikánk is a régi pártviszályok és személyes ellentétek keretein belül mozog. Az ellenség már azt hiszi, hogy oka van vesztünkön ujjongani, a csehek és magyarországi szövetségeseik nyíltan kifejezik a bolgár dolgok felett való örömüket, a mi vezető politikusaink pedig még mindig folytatják kisded játékaikat s azon viaskodnak, melyik párt győzze le a másikat?! Az önző politikának megtestesült alakjai nem látnak és nem hallanak. Nem látják az újhodó világ változásait, s nem hallják a jövő zenéjét, melynek fő ismertetője: a harmónia. Az összetartás, az egyetértés, az ezekben rejlő erő, amely talán egyedül képes a tornyosuló fellegek veszedelmét elűzni. Nem jó kinéznünk e sötét világra. Mégis meg kell tennünk. Mert odakünn zúg az élet s a fellegekből hulló hideg eső is cselekvésre ösztönző mementó. A korán beköszöntött zordon őszi idő hatalmasan figyelmeztet némely vezetőink rövidlátásra s a dolgok meritumán könnyen átsikló könnyelműségére. A jajkiáltás állandóan hangzik. Nincs fánk! Nincs szenünk! De nem nagyon vesszük észre, hogy ez a panasz orvosoltatnék. Nem a legkellemesebb feladatok közé tartozik, hogy a vezetőket állandóan figyelmeztessük kötelességeikre. Végre is az volna rendjén, ha a gondolkoznék, de úgy látszik, a mi vezetésre elhívott hatóságaink némelyike a gondolkozást szívesen átengedi másoknak. Íme: egy-két hónap óta egyebet se hallunk, mint hogy Magyarországon veszedelmes arányokat öltött a spanyol betegség. A főváros utcáin óriási plakátok hívják fel a közönséget arra, hogy a betegségtől hogyan óvakodjék. Ugyanezt cselekszik a vidéki nagy városok is, melyeknek lapjaiban kormánybiztosok, főispánok figyelmeztetik a lakosságot, mit tegyen és mit kerüljön el. Kecskeméten legfeljebb a tiszti főorvos nyilatkozik egy-két fürge újságírónak, hogy mennyire enyhe lefolyású a járvány, hogy csak ezren feküsznek lázban, kicserepesedett ajkakkal és megtámadott tüdővel spanyolnáthában. Ez a horribilis szám nem hallatszik el a város vezetőinek a füléhez, a magas székekből senki meg nem szólal, senki se mond ennek a gondokban élő városi lakosságnak egyetlen vigasztaló szót. Állunk és járunk sötét fellegek alatt, nehéz esőben, háborús sejtelmektől kínzottan, a spanyol baj rémének közeledését várva s nem jön segítségünkre senki. Nem ismerjük a baj korokozóját mondják ékesen, tehát csökkenni fog a járvány s aki meg nem hal, az felgyógyul. Igazán felháborító ez a közöny, amelyben könnyen pusztul el az emberélet s nem ragasztjuk ki az óvintézkedéseket tartalmazó plakátokat. Hiszen az ma már kétségtelen, hogy ez a betegség ragályos. Ha ragályos, miért nem kezelik úgy, mint más ragályos betegségeket? Miért nem különítik el a betegeket az egészségesektől? Miért nem hirdetik ki falragaszok, újságok útján, ha kell, dobszóval, hogy mik azok a preventív intézkedések, melyek elejét vehetik a baj megszerzésének. Ott kellene lenni az utcasarkokon, nyilvános épületekben, hivatalokban színházakban, mozikban, hogy a betegség ellen való védekezés legjobb módszere, ha szabad időnket mennél tovább jó levegőn, a szabadban töltjük. Hogy kerülnünk kell a rosszul szellőzött, füstös bűzös helyiségeket, kerülnünk kell az éjjelezéseket, a mulatozást s gondoskodnunk kell a műhelynek, hivatalnak, iskolának, a nappali tartózkodási helyeknek tisztaságáról s azok gyakori szellőztetéséről. Ezeknek és egyebeknek már rég ki kellett volna függesztve lennie, hogy elolvashassa mindenki s magát a ragály pusztításától megóvja.”
A lap cikke végül így zárult: „Igazán csak az Isten a megmondhatója, hogy e város némely vezetői mivel töltik a köznek szánt idejüket, ha ennyire keveset törődnek e város lakosságának fenyegetett életével és érdekével…”.
A helyi sajtó többszöri figyelemfelhívásának eredménytelenségére, a közegészségügyi szervek változatlan passzivitására utalt a Kecskeméti Újság október 22-ei vezércikke is, amely „Miért nem védekezünk a járvány ellen?” címen látott napvilágot. A lap, ma úgy mondanánk, egy név nélkül nyilatkozó helyi szakember hasznos betegségmegelőzési tanácsai és javaslatai, illetve más hazai települések által követett járványügyi jógyakorlatok mellett az influenza klinikai tüneteit és megjelenési formáit is részletesen ismertette: „Megdöbbentő, hogy hivatalos részről semminemű intézkedést nem hallottunk a spanyoljárvány leküzdése és védekezése szempontjából. Ma volt alkalmunk egyik kiváló orvosunkkal e tárgyban beszélgetni, aki a járványról és eseteiről a következőkben informált bennünket:
A spanyolnátha ellen kétféleképpen védekezhetünk: az egyéni védekezés s másodszor a tömegvédekezés útján. Előbbi a zsúfolt helyeknek önkéntes kerülése, második a tömeges gyülekezésre lehetőséget nyújtó alkalmak teljes megszüntetése.
Elsősorban ismerteti a betegséget, úgy klinikai, mint bakteriológiai, valamint járványtani szempontból. Kétségtelen – úgymond – hogy Kecskeméten június óta influenzajárvány van. Ez a betegség Spanyolországból kiindulva végig suhant az egész kontinensen s sok tekintetben azonos az 1878 és 90-es évek járványával.
Rámutat arra, hogy a lakosságot bakteriológiai vonatkozásban még nem ismerik teljesen. A betegségnek ez ideig 5 formáját különböztetjük meg:
1. Leggyakoribb az úgynevezett toxikus mérgezési formája. Jellegzetes ennek hirtelen fellépése, magas láz, hidegrázás, súlyos betegség érzete, nagyfokú bágyadtság, gyengeség, főfájás, heves izomfájdalmak bántják a beteget, anélkül, hogy az orvosi vizsgálat csak valamely szervi elváltozást képes volna kimutatni. Ezek a heveny tünetek, rövid idő múlva 2-3 nap alatt lezajlanak és teljes gyógyulással végződnek.
2. Súlyos agyi tünetekkel járó úgynevezett agyhártyalob. Ez legtöbb esetben halálos kimenetelű. Magas lázdelíriumok, intenzív főfájás, nagy kábultság, hányinger és hányás, később fellépő hűdések kíséretében szokott fellépni.
3. A hurutos formája: kötőhártyalob, torokgyulladás, nátha, gége és hörghurut mérsékelt lázzal, az izomfájdalmak valamivel enyhébbek, a betegség kifejlődése lassúbb, tartalma hosszabb, sokszor hetekre is elnyúlik, gondos ápolás és kellő óvatosság mellett azonban rendes teljes gyógyulással végződik. Szóval ez a közismert, a közönséges, nem járványos influenza szokott képe.
4. A reumatikus formája. Itt kizárólag a végtagok izmainak reumatikus fájdalmai dominálnak párosulva ízületifájdalmakkal sőt lobbal is, az előbb említett influenzás tünetek kisebb nagyobb mérvével anélkül azonban, hogy láz jelentkeznék és néhány napi tartam után ezek a tünetek teljesen elmúlnak.
5. Végül pedig a tüdőlobos formája, mely a szokott tüdő és mellhártyagyulladás változatos kimenetelű kórképét mutatja.
Hangsúlyozza ezután, hogy csupán a betegség klinikai tünetei ismeretesek, míg korokozók és járványtani vonatkozásai még rejtélyesek. Ugyanígy ismeretlen a betegség terjedésének módja.
Igaz az is, hogy a spanyolnátha Kecskeméten egyre terjed. Mindennap több és több áldozata van ennek a betegségnek.
Nézete szerint helyes lenne, ha 8 napi időtartamra bezárnák Kecskemét összes nyilvános helyiségeit. Nemcsak a moziüzem megszüntetéséről van szó, hanem nem fogják megnyitni majd a színházat sem.
Ugyanúgy kell eljárni, mint Aradon javasolják. Ott, forrásunk szerint sor kerül az összes kávéházak bezáratására, még pedig kivétel nélkül. A két kaszinó, valamint minden rendű és rangú kávéház egy hétig zárva legyen. A vendéglők csak részben szüntetnék meg a közönség ellátását. Kizárólag csakis a törzsvendégeknek szabad ételeket kiszolgáltatni, akiknek természetesen nincs módjuk, meg alkalmuk máshonnan ételt beszerezniök.
De alkalmi vendégeket kiszolgálni nem volna szabad. Az összes kocsmák, csapszékek és kimérési helyiségek is be legyenek zárva. Szóval minden olyan nyilvános helyiség, ahol a közönség nagy tömegben fordul meg.
A spanyolnátha terjedésnek meggátlása szükségessé teszi mindazon helyiségek állandó és lelkiismeretes dezinficiálását, ahol sűrűn fordulnak meg az emberek. A szórakozó helyek bezárásával csak félmunkát végeznek, mert nagyon sok az emberek olyan torlódó helye, ahol megjelenni muszáj. Állami és városi adóhivatal, közélelmezési irodák, rendőrség, bíróság, vasúti hivatalok mindmegannyi gócpontja a kór terjedésének, ami ellen ezeken a helyeken semmit sem tesznek. Ha a hivatalfőnököknek nem jut eszükbe, a fertőtlenítést rendelje el a város tiszti orvosi hivatal és a rendőrség szerezzen érvényt ennek a rendelkezésnek a legszigorúbb eszközökkel.
A rendőrkapitány az orvosok munkájának megkönnyítése céljából elrendelhetné, hogy ezentúl naponta tíz bérkocsi álljon kizárólag orvosok rendelkezésére. Evégből mindennap más tíz, tíz kocsi áll vagy a városházán, vagy a Beretvás előtt és csak orvosok használhatják, másnak nem állhatnak rendelkezésére.
Fontos érdekű kérdések egyike az orvoskérdés. Járványok ellen küzdeni orvosok nélkül nem lehet. Az eredményes küzdelemnek fő feltétele az orvos. És Kecskemétnek nincs elegendő orvosa. Nem gyógyító orvost értünk, hanem hivatalos tiszti orvost. Elegendő és jól dotált hivatalos orvos nélkül nincsen jó egészségügy és nem is lehet eredményeket elérni. Kecskemétnek 70 ezernél több lakosa van és ennek közegészségügyi adminisztrációját csak 5 kerületi tiszti orvos végzi.
Egy további közérdekű dolog, amit a hatóságnak figyelmébe ajánlunk, a gyógyszertárak gyógyszerrel való ellátásának kérdése. Köztudomású, hogy valahányszor az állam valamely közszükségleti cikk forgalomba hozatalát valamely központra bízta, ez a cikk nyomban eltűnt a piacról. Úgy vagyunk a gyógyszerekkel is. Az állam felállította a gyógyszerközpontot és azóta nincsen gyógyszer. Azaz bizonyos gyógyszer egyáltalában nincsen és amelyek még kaphatók, azokat a központ olyan nevetséges csekély mennyiségben utalja ki a gyógyszerészeknek, hogy ilyen formán igazán nevetséges dolog komolyan tárgyalni arról, hogy tisztességes közegészségügyet teremtsünk.”
A helyi hatóság közleménye október 22-én „A spanyol influenza fertőzőbaj elleni védekezés tárgyában” címmel látott napvilágot. Az abban foglaltak szóról szóra megegyeztek a hónap elején kiadott belügyminiszteri körrendelet szövegével:
„A spanyol betegségnek nevezett fertőzőbaj az országban rohamosan terjed és a népesség minden rétegében erősen halmozódik, miért is szükséges, hogy a lakosság erről a betegségről és az ellene valódi védekezésről tájékoztatva legyen.
A spanyol betegségnek nevezett baj a legtöbb esetben bágyadtsággal, borzongással, váltakozó forrósággal kezdődik, melyhez nátha, szemhurut, fejfájás, köhögés, a háta, a derék és végtagok fájása járul.
Ez a betegség fertőző; csírája (ragálya) a beteg orrából, torkából és tüdejéből származó nyálkában van, mely a beteg tüsszentése, köhögése, úgy szintén a beteggel vagy a beteg használta tárgyakkal való érintkezés útján jut az egészségesekre.
Aki a beteggel érintkezik, gondosan mosakodjék, száját többször öblögesse, óvakodjék attól, hogy a beteg reá köhögjön és óvakodjék a meghűléstől. Kézfogás felesleges.
Egyáltalán ajánlatos a szájnak, illetve toroknak gyenge alkoholos vagy ecetes vízzel való gyakori öblögetése mindenkinek.
A beteg felgyógyulása után a lakást gondosan kell kitakarítani és jól kiszellőztetni.
Figyelmeztetem továbbá a közönséget, hogy a lakást és mindazt, amivel érintkezésbe jut, tisztán tartsa, valamint arra is felhívom a figyelmet, hogy a betegség különösen zárt, zsúfolt helyiségekben terjed leginkább.
Nyilvános helyiségek (pld. ruhatár, italmérések stb.) látogatásától tehát mindenki saját egészségének megóvása érdekében lehetőleg tartózkodjék.
A zsúfolt, tisztátlan közlekedési eszközök szintén alkalmat adhatnak a betegség tovaterjedésére.
Az influenzás betegeket ne látogassák.”
Ahogy a városszerte közzétett fenti plakát is mutatja, ha lassan is, de a hónap végére a városvezetés is hozzáfogott a nagyszámú influenzás megbetegedéssel szembeni védekezés megszervezéséhez. Október 27-én a közegészségügyi bizottság Sándor István elnöklete alatt a járvány megfékezéséhez szükséges további intézkedések meghozataláról tárgyalt. Csabay Géza tisztiorvos október 29-ei jelentésében tájékoztatta Sándor Istvánt az aktuális kecskeméti helyzetről, egyúttal megtéve javaslatait a további lépésekről:
„Nagyságos Polgármester úr! A felsőalpári pusztai iskolában az influenza járványosan lépett fel, kérem ezen iskolának f. évi november hó 11-ig leendő lezáratását. És miután a szikrai, benei uti, és a haleszi iskola is le van már zárva hasonló okból, valamint, hogy a halálozás influenza következtében a pusztai lakosság körében lépést tart a városi lakosság halálozásával javaslom méltóztassék a pusztai iskolák valamennyiét (sic!) november hó 11-ik napjáig lezárni. Illetőleg a népiskoláknak (valamint a főiskoláknak is) november hó 11-ig leendő bezárását a pusztai iskolákra is kiterjeszteni.
Továbbá mivel a járvány súlyos jellege napról napra fokozódik, jóllehet sok eredménnyel nem kecsegtet, illetőleg elenyésző csekély eredménnyel kecsegtet, javaslom a színháznak és a mozinak is november hó 11-ikéig leendő bezárását. Kérnék intézkedést a tekintetben, hogy az összes templomokban minden páratlan padsorokban engedtessék be a közönség.”
Sándor István a tisztiorvos javaslatának megfelelően már másnap határozott az iskolák időleges bezárásáról, a színház és mozik működésének felfüggesztését viszont nem fogadta el, kimerítően indokolva erre vonatkozó döntését: „A tiszti főorvos jelentése és ama tapasztalása folytán, hogy az influenzajárvány nemcsak terjed, hanem jellege is egyre veszélyesebbé válik. f. évi november hó 10-ig bezárólag az összes pusztai iskolák lezárását elrendelem, annál inkább mert a rosszul ruházott gyermekeknek nedves időkben és hidegben nagy távolságra való iskolába járása a járvány terjedését könnyen és nagy mértékben előmozdíthatná. A javaslatom másik részét, hogy a színházi és mozgóképházi előadásokat is egyidejűleg tiltsuk be, bővebb megfontolás és tanácskozás után nem fogadom el, a következő okokból:
A tömeges együttlét ma semmiféle eszközzel meg nem akadályozható, mert a pályaudvarokon, a vonatokban, az élelmiszerek kiosztásánál, a városházán ügyeik intézése alkalmával, továbbá éttermekben és kávéházakban a nép mindig folytonosan együtt van; az ország mai helyzetében a politikai okokból való együttléttel sem mellőzhető, és amellett ugyancsak a nehéz viszonyok hatása alatt a nép a templomokat is folytonosan felkeresi. A tömeges együttlétek a járvány terjedésére elháríthatatlanul annyi alkalmat nyújtanak, hogy ezzel szemben a színház és mozgóképház elzárása teljesen jelentéktelennek és annál kevésbé megindokoltnak látszik, mert az előbb említett szükségszerű gyülekezési alkalmakon, esetleg betegeskedők is megjelennének, míg a szórakozó helyeket csak az egészségesek szokták felkeresni. Ily körülmények között a lezárás a járvány terjedése szempontjából hatásos óvó intézkedésnek nem tekinthető, ellenben sok embert keresetétől fosztana meg, és az ebből folyó lelki lehangoltság és esetleg testi elgyengülés a járvány terjedésének útját egyengetné.
Ezen okoknál fogva az említett mulatóhelyek lezárásának elrendelését, mit jóra nem vezetőt, mellőzendőnek tartom.”
E hatósági döntéssel kapcsolatban fogalmazott meg ellenvéleményt a helyi sajtó, amely egyúttal a lakosok egyrészének a betegséggel kapcsolatos irracionális hozzáállását is kritikával illette. A rövid cikk zárósorai továbbra is valamennyi szükséges járványügyi intézkedés megtételére buzdították az illetékeseket a kecskemétiek védelme érdekében: „Hát bizony nem igen akar múlni s helyesnek is tartanák, míg a járvány lényegesen nem csökken, ne nyissák meg a színházat és a mozit azonnal zárják be, mint az ország legtöbb városában már ezt – felelősségük tudatában – már rég megtették. Csak nálunk eszmélnek nehezen az emberek. Majd, ha a felelősség rájuk nehezedik erősebben. Érdekes különben, hogy mennyire komolyan veszik az emberek a spanyolt. Tudunk embereket, akik fokhagymakoszorút hordanak a nyakukban és kámforgolyót melengetnek a keblükben, mert a babona azt tartja, hogy az minden nyavalyától megóv. Ha ezután a jámbor mégis beleesett a spanyolba, a koszorút leakasztották és eltették a spájzba, mert a hagyma drága s a spanyol nem éri meg azt az áldozatot, hogy eldobják. Szó, ami szó, a hatóság tegyen meg minden lehetőt, hogy a járványt megfékezze és ne riadjon vissza semmi áldozattól és elhatározástól, mert polgárai életéről és egészségéről van szó.”
Egy héttel később, november 7-én a tisztifőorvos a járvány további fokozódásáról számolt be. 1918 októberében 100, novemberben 154 fő vesztette életét a városban, a betegség következtében. A tisztifőorvos erre tekintettel az iskolák december 1-jéig tartó zárva tartására tett javaslatot, amelyet Sándor István a Nemzeti Tanáccsal egyetértésben el is rendelt: „Polgármester úr! Miután a városunkban uralkodó spanyoljárvány úgy kiterjedés, mint súlyosság tekintetében növekedőben van, a halálozást a múlt hónapban közel 100 halálesettel megszaporította és ebben a hónapban is már a spanyol betegségben elhaltak száma a mai napig megközelíti a negyvenet, miből annak nagy súlyosságára is következtethetünk; az iskoláknak pedig úgy az összes népiskolákáknak, mint pedig az összes felsőbb iskoláknak november 11-től további bezáratását deczember hó 1-ig javaslom.
Egyúttal van szerencsém jelenteni, hogy a halálozás a pusztákon spanyol betegségben majdnem még egyszer annyi, mint a városban. Az iskola bezárást a pusztai iskolákra is kiterjesztendőnek tartom.”
Az 1918-as év utolsó hónapjában a korábbiakhoz képest már kevesebb szó esett a járványról, amely lassan már levonulóban volt: „A péntek esti színházi előadás a spanyolnátha jegyében folyt le. A közönség száz torokból prüszkölte, krákogta, bőgte bele a bacilusok milliárdjait a levegőbe. De legalább volt min szórakozni, mert a darab egy csepp szórakozást sem nyújtott senkinek” – írta december 8-ai számában a Kecskeméti Újság.
A világháború és azt követő időszak viszontagságait elszenvedő kecskemétiek ekkor még nem sejthették, hogy bár a járványtól hamarosan megszabadulnak, a következő év is még sok megpróbáltatást tartogat a számukra.
