Április 16. kedd, Csongor
Hírek, események 2022. június 2. 14:08

Ízletes falatok a kecskeméti baptisták felajánlásával

Képgaléria
Ízletes falatok a kecskeméti baptisták felajánlásával
A helyi baptista közösség a Wojtyla Barátság Központ megalapítása óta közreműködik az intézmény szociális étkeztetési programjának megvalósításában. A baptista vallás, mely Magyarországon 1905 óta törvényesen elismert felekezet, a keresztyénség protestáns ágához tartozik. Protestáns annyiban, amennyiben nem katolikus. „Mi jobban szeretjük evangéliuminak vallani magunkat, mivel minden törekvésünk, hogy közösségi életünket az evangéliumban és az apostoli levelekben található elvekhez és az egyszerűséghez szabjuk”. Teológiájuk erősen kálvini, istentiszteletük egyszerű; énekből, imából, igeolvasásból és igehirdetésből áll. Az istentisztelet sorrendje nem kötött, nincs előírt liturgia. Minden vallási csoport olyan istentiszteleti sorrendet állapít meg, amilyet kíván, valamint a sorrenden is akkor és annyiszor változtathat, amikor és ahányszor jónak látja. A gyülekezetek függetlenek; belső ügyeiket, lelkipásztor-választásaikat, a lelki közösségbe való tagfelvételeiket teljesen önállóan intézik. A baptistáknál nincs püspök, nincs papi rend, nincs papi ruha. Az eklézsiákat lelkipásztorok (prédikátorok) és diakónusok vezetik, de bárki végezhet lelki szolgálatot, igehirdetést, ha erre az adott közösségtől megbízást kap. A hírös városi hívőközösség jóvoltából százhúsz adag milánói spagettit, valamint kenyeret és süteményt szolgáltak fel csütörtök délben a népkonyha munkatársai. (Fotók: Mátyus István)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok