Szeptember 29. csütörtök, Mihály
Hírek, események 2022. augusztus 25. 12:03

Túri István gondoskodott az elesettekről

Képgaléria
Túri István gondoskodott az elesettekről
Korábban a médiumok híradásaiból, újságcikkek révén szereztem tudomást a Wojtyla Barátság Központ létezéséről. Közelebbi kapcsolatba az egyik városföldi Krisztus-kereszt felújításakor kerültem a létesítmény alapítójával, aki egyúttal a Porta Egyesület főszervezője. Amikor végeztünk a szakrális emlék renoválásával, akkor határoztam el, hogy bekapcsolódom a wojtylások missziói tevékenységébe, s lehetőségeimhez mérten jómagam is hozzájárulok adományaimmal a hátrányos helyzetűek ellátásának nemes küldetéséhez – nyilatkozta korábban Túri István nyárlőrinci mezőgazdagsági vállalkozó, a helyi Karitász Csoport lelkes tagja, amikor egyik alkalommal a szociális intézményben felkereste Farkas P. József alapító-igazgatót. Az időközben barátsággá fejlődött kapcsolat első gyümölcsét három évvel ezelőtt karácsony után élvezhették a rászorultak. 2019. december 29-én Túri István és családja ugyanis négy birkát áldozott fel Kecskemét szegényeinek főtéri étkeztetésére. A jótékonysági akció további folytatásaként csütörtökön – immáron sokadik alkalommal – százhúsz adag rántotthúst, burgonyapürét, kenyeret és süteményt, valamint Facol Lajos, a Wojtyla Ház aranykezű ezermestere jóvoltából szőlőt osztottak szét a rászorultak között.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok