Szabó Antal bibliaórát tartott
Képgaléria
Naamán az arámok hadseregparancsnoka volt. Mindenki ismerte a bátorságát és az erejét. Az ellenségei – köztük Izráel – féltek tőle. Saját királya pedig nagyra becsülte. Gazdagon és boldogan élt a palotában addig, amíg Naámán gyanús foltokat nem vett észre a testén. Először nem akart hinni a szemének. Elhessegette a dolgot. De a foltok nem akartak elmúlni. Sőt, mintha tovább is terjedtek volna. Bélpoklos lett! Ma ezt a betegséget leprának hívjuk. Komoly, halállal végződő fertőző kór. Naamán elkeseredett és megrémült. Akkor most hiába minden, a palotája, a gazdagsága, elveszti még a családját, a barátait is. Az utcára se mehet ki, senkihez hozzá nem érhet. Nem hiába rettegett Naamán. Akkoriban még nem ismerték a lepra ellenszerét. Gyógyíthatatlan betegségnek számított. Aki megkapta, annak el kellett hagynia a közösséget is. Ami az emberek előtt lehetetlen, az Isten számára azonban lehetséges.
Naamán feleségének volt egy szolgálója, egy kis zsidó rabszolgalány. Ő jól ismerte Istent és az Ő nagy hatalmát. Amikor meghallotta a kislány, mi történt Naamánnal, és odaállt úrnője elé: – Bárcsak eljuthatna az én uram a samáriai prófétához! Az majd meggyógyítaná a betegségéből!
Naamán, ahogy meghallotta a hírt, futott a királyához és elmondta neki. Majd útnak indult Izrael földjére. – Ilyen csodálatos gyógyító csak a király udvarában lehet – szólt az arám király, miután végighallgatta hadvezérét. – Úgyhogy ne félj! Menj csak el, én meg küldök egy levelet Izráel királyának.
De egy ekkora úr nem mehetett üres kézzel! Különben is arra gondolt, hogy a próféta biztosan jól megkéri majd az árát a gyógyításnak! De ha sikerül, meg is érdemli! Naamán a fél vagyonát odaadta volna, csak egészséges legyen újra. De lehet, hogy az egészet is. Úgyhogy jól felszerelte magát ajándékokkal. Kocsijai és teherhordó állatai csak úgy rogyadoztak az ajándékok súlya alatt. Mert Naamán nem fukarkodott. Vitt magával tíz talentum ezüstöt, hatezer aranyat meg tíz rend ruhát. Egy egész vagyont.
Amint megérkezett Samáriába, azonnal a királyi palotába ment. De hiába. Nem találta meg ott, akit keresett. Csak Izráel királyát, aki teljesen kétségbeesett, amikor elolvasta az arám király levelét. „Most, amikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek, hogy gyógyítsd meg bélpoklosságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem!”
A király keze remegni kezdett. A hangja is. – Hogy én? – kérdezte ijedten Naamánt. – Én gyógyítsalak meg? Hát mit gondolsz, Isten vagyok én? Mert ezt a betegséget senki más nem tudja meggyógyítani! Csoda kell ahhoz, hogy te meggyógyulj! De értem én már, mire megy ki a játék. A királyod hadat akar üzenni nekem. El akarja foglalni az országomat, és valami ürügyet keres.
Naamán érkezésének híre hamar eljutott Elizeus próféta fülébe is. Így aztán nem kellett sokáig aggódnia Izráel királyának, mert Elizeustól üzenet érkezett a palotába: – Jöjjön ide hozzám az az ember, és majd megtudja, hogy van prófétája Izráelnek!!
Naamán indult is azonnal. És persze vitte magával a kincseit is. De mikor odaért Elizeus házához, a próféta kiküldte a szolgáját, Géházit az üzenettel: – Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested!
Naamán felháborodott, amikor ezt meghallotta. – Micsoda? – kérdezte. – Csak ennyit üzent? Én azt gondoltam, hogy majd kijön, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és kigyógyít a bélpoklosságból. Csak annyit mond, hogy fürödjek meg a Jordánban? Hát nem többet érnek-e Damaszkusz folyói Izráel minden vizénél? Megfürödhetnék azokban is, hogy megtisztuljak! – Azzal hátat fordított, és haragosan távozott.
Talán soha vissza sem jön, ha a szolgái utána nem mennek: – Atyám, ha a próféta valami nagy dolgot parancsolt volna, azt is megtetted volna, ugye? Akkor ezt is könnyedén megtennéd… Naamán elgondolkodott. – Ami igaz, az igaz. Jól mondják a szolgák. Bármilyen nagy dolgot megtett volna, ha tudja, hogy meggyógyul.
Akkor ezt a kis kérést is teljesítheti. Lement tehát, és megmerítkezett hétszer a Jordánban, pontosan úgy, ahogy Elizeus mondta. Isten pedig gondoskodott róla. Mire kijött a vízből, eltűntek róla a leprafoltok. Naamán azonnal Elizeushoz rohant: - Igazad volt! Meggyógyultam. Most már tudom, hogy nincs máshol Isten a földön, csak Izraelben. Fogadd hát el az ajándékomat. De a próféta a fejét rázta. Naamán hiába mutogatta a kincseit. Hiába unszolta, a próféta hajthatatlan maradt. – Rendben van – mondta végül Naamán –, de ha te nem fogadsz el tőlem semmit, akkor legalább engedd, hogy elvigyek annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír, hogy oltárt építhessek odahaza az Úrnak. Mert nem akarok én többé más Istent imádni, csak azt, aki meggyógyított engem. Csak azt az egyet bocsássa meg az Úr, ha elkísérem királyomat az ő istenének templomába. – Menj el békével! – bocsátotta útjára Elizeus a hadvezért.
