Május 28. kedd, Csanád, Emil
Hírek, események 2023. november 16. 13:04

Kovács Zoltán és felesége támogatta a szegényeket

Képgaléria
Kovács Zoltán és felesége támogatta a szegényeket
A kecskeméti Miga-Metall Kft. tulajdonosa, Kovács Zoltán családjával karöltve úgy döntött, november 16-án újból vendégül látja a Wojtyla Barátság Központ szegényeit. Eddigi tapasztalatai alapján ugyanis hosszú ideje akként ítéli meg, további támogatásra méltó az erőfeszítés, melyet a szociális intézmény kollektívája és sorsközössége együttes erővel kifejt annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű emberek közül minél többen megtalálják helyüket, szerepüket a „normális” élet felé vezető úton; előbb-utóbb ismét önállóan eligazodjanak mindennapjaik útvesztőiben. A fémmegmunkálással, lakatosipari munkákkal, hegesztéssel, fémszerkezet-gyártással, csiszolással, felületkezeléssel foglalkozó kecskeméti Miga-Metall Kft. vezetője a gondozottakhoz szóló köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy másik alkalommal is tud majd segíteni. Kovács Zoltán és kedves felesége, valamint a Wojtyla Ház munkatársai, önkéntesei délben tarhonyáshúst, savanyúságot, kenyeret, továbbá süteményt szolgáltak fel a népkonyha közel százhúsz elesettje részére. Ebédosztás előtt Borisz atya ortodox lelkész fejtette ki biblikus gondolatait. (Fotók: Mátyus István)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok