December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2023. december 21. 13:51

Hanuka, a fény ünnepe

Képgaléria
Hanuka, a fény ünnepe
A hanuka zsidó örömünnep, ami Jeruzsálem i. e. 2. századi visszafoglalásának állít emléket. Ennek történeti előzményeit ismertette prof. dr. Róna Tamás, az alföldi régió főrabbija a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak szóló csütörtöki előadásában. (Fotók: Mátyus István)

A Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnökét, hittudóst, egyetemi tanárt Farkas Pál, a szociális-közművelődési intézmény programszervező munkatársa köszöntötte, majd Lévai Jánosné tanácsnok asszony mutatta be a népkonyha étkezdéjében ebédre várakozó szegényeknek.

Amint elhangzott, a hanuka az egyik legközismertebb és legkedveltebb zsidó ünnep világszerte, az azonban tévhit, hogy a zsidók karácsonya. Ennek az összemosásnak több apropója is van.

A két ünnep időben elég közel esik egymáshoz. A középkortól kezdve a zsidó gyerekek is szoktak ajándékokat kapni hanuka alkalmából, igaz, ez a szokás csupán abból az indíttatásból alakult ki, hogy a megajándékozott keresztény gyerekek mellett ők se búsuljanak. A hanuka és a karácsony alkalmából is összeül a család, együtt töltik az estéket, közös vacsorát tartanak, játékkal és beszélgetéssel töltik az ünnepet. Mindkét ünnep egyik fő tartozéka és szimbóluma a gyertyaláng. Ugyanakkor míg a karácsony a keresztény vallás egyik legfontosabb ünnepe, a hanuka kevésbé jelentős, sőt csak a 20. században vált igazán széles körben ismertté a cionista kezdeményezések hatására.

A hanuka időpontja a zsidó naptár szerint kiszlév 25. napján kezdődik, és tévét 2. vagy 3. napján ér véget attól függően, hogy az adott évben tévét hónap 29 vagy 30 napos. A magyar naptárra átszámítva 2023-ban december 7‑15. közé esett.

Hanukakor az olaj csodáját ünneplik a zsidók. I.e. 167-ben Izrael földjén a szír-görög birodalom uralkodott. Élén Antióchusz Epifánesz állt, aki minden alattvalóját hellenizálni akarta. Törvényeket hozott a zsidó vallásgyakorlat ellen. A zsidók egy maroknyi csapata Matitjáhu pappal és fiával Júda Makabival az élen felkelést indított, majd győzött Antióchusz csapatai ellen. Felszabadították Jeruzsálemet, megtisztították a Szentélyt, de csak egy kis korsó olajat találtak, mely összesen egy napra volt elegendő. A kis korsó olaj azonban csodák csodájára nyolc napig égett, így újra tudták szentelni a Szentélyt és a menóra lángjai teljes fényükben ragyogtak. 

Ennek emlékére ebben az időben minden évben nyolc napon át mindig eggyel több gyertyát gyújtanak a zsidók a különleges hanukai menórán (hanukián), melynek nyolc + egy ága van. Nyolc a nyolc napon át gyújtott gyertyának és még egy a szolgagyertyának, amellyel meggyújtják a többit. 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szegények Akadémiája