Október 5. szombat, Aurél
Hírek, események 2024. január 17. 13:58

Borászok hete – Dabasi Gábor adományozta a wojtylások szerdai ebédjét

Képgaléria
Borászok hete – Dabasi Gábor adományozta a wojtylások szerdai ebédjét
A Damax Kft-t Dabasi Gábor borász és Magyar László szőlész alapította 1996-ban Kecskeméten. Kezdetben mindketten a Közép-Magyarországi Pincegazdaságnál, a későbbi Kecskemétvinnél dolgoztak, majd az állami cégek privatizációja után saját vállalkozásba kezdtek. A Szentkirály-Lakitelek Hegyközség területén működő Damax Kft. saját termésük mellett helyi termelőktől vásárol alapanyagot. Évente hozzávetőlegesen 40-60 ezer mázsát dolgoznak fel, így a térség legnagyobb felvásárlójaként üzemeltetik vállalkozásukat. Az elmúlt három évben jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Korszerű feldolgozó berendezéseket szereztek be, bővítették hűtési kapacitásukat, valamint új, hűtőpalásttal ellátott kóracél tartályokat telepítettek. Ennek eredményeként javult termékeik minősége. Hűtött erjesztésű, reduktív borok előállítására is lehetőségük nyílt, amelyek jobban megfelelnek a mai követelményeknek. Új piacokra is sikerült betörniük. Jelenleg az előállított termékek mintegy 40%-a külföldi piacokon kerül forgalomba. Fejlesztéseik lehetővé tették, hogy kis szériás palackos borokkal is megjelenjenek. Az így készített első boraik komoly sikereket arattak. Főleg a termőtájra jellemző fajtákból lettek a hűsítő nedűk. Boraik sorra aranyérmeket kaptak a kecskeméti városi, kunsági, egyházi és világi borversenyeken. Jolly cuvée-jük 2017-ben elnyerte a Kecskemét Város Bora címet. 2018-as Cserszegi Fűszeres borukkal pedig még abban az évben átvehették a Kecskemét Város Zászlósbora címet. 2018-ban Muscat cuvée borukkal nagy aranyérmet szereztek a Kunsági Borversenyen. Ugyanakkor Suttogó Kövidinkájuk lett a Mathiász János Borrend Zászlós bora. A neves szakember a gyöngyöző nedűk előállításán túlmenően az önzetlen, gondoskodó szeretet vonatkozásában is kiválóan teljesít. Anyagi hozzájárulásával szerdán – a Borászok hete alkalmából – ízekben gazdag sárgaborsófőzelék és sertéspörkölt, valamint kenyér, sütemény került a szegények böjtös asztalára. (Fotók: Mátyus István)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok