December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2024. március 25. 10:58

Baráti levél Wadowice polgármesterétől

Képgaléria
Baráti levél Wadowice polgármesterétől
Szent II. János Pál pápa – Karol Wojtyla – születésének 104. évfordulója alkalmából levelet küldött Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója Bartosz Kalinski úrnak, Wadowice – a lengyel pápa szülővárosa – polgármesterének. Röviddel ezután válasz érkezett a szívből jövő kezdeményezésre. (Fotók: Mátyus István – archív)

Farkas P. József az üzenetben szívélyes meghívását tolmácsolta a dél-lengyelországi kisváros első emberének, hogy lehetősége függvényében május 17-én együtt ünnepeljék a jeles évfordulót Kecskeméten a népkonyha sorsközösségével.  

Válaszában Bartosz Kalinski kitért Farkas P. József azon korábbi indítványára, mely szerint régi vágyunk, hogy Wadowicében is legyen valamiféle lenyomata – akár csak egy fácska vagy utcanévtábla – Wadowice és Kecskemét testvéri együttműködésének. Annál inkább, mert a hírös város polgármesteri hivatala évekkel ezelőtt utcát, teret nevezett el Wadowicéről, illetve Karol Wojtyláról, továbbá egy emlékfa, valamint a Wojtyla Barátság Központ előtt számos műtárgy emlékezteti a Kecskeméten élőket és az ide látogatókat a lengyel és magyar nép együvé tartozására.

Íme Bartosz Kalinski válasza:

Tisztelt József!

Nagy örömmel olvastam levelét. Köszönöm, hogy emlékszik ránk, hogy nem felejt el bennünket és sok kedves szóval illet minket. A Karol Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatójaként évek óta végzett tevékenysége kiemelt jelentőséggel bír az időtlen és egyetemes értékek terjesztésében, melyek wadowicei Szentünk, II. János Pál tanításából fakadnak. Szeretnék külön köszönetet mondani a Szentatya szeretett szülővárosa, Wadowice népszerűsítéséért.

Lengyelországban hamarosan – április 7-én és 21-én – önkormányzati választásokat tartanak. Az elmúlt néhány hónap kemény munkás időszak volt jómagam és városunk, közösségeink számára. Számos olyan projektet lezártunk, melyeken az elmúlt években sokat dolgoztunk. A jelenlegi időszak különösen nagy terhet ró ránk a folyamatban lévő választási kampány és az óriási felelősség miatt. Bízunk benne és reméljük, hogy a választási eredmények kedvezően alakulnak számunkra, így lehetőségem adatik, hogy még egy cikluson keresztül polgármesterként szolgáljam csodálatos városunkat.

Köszönöm szépen a kecskeméti meghívást. Szívesen meglátogatom partnervárosunkat, de a jelenlegi helyzet miatt áprilisban aligha tudom ezt megtenni. Ha viszont Wadowice polgárai úgy döntenek, hogy a helyhatósági választások után továbbra is hivatalban maradhatok, sor kerülhet erre. Május 17-e azonban nem alkalmas az utazásra, mert május 18-án ünnepeljük védőszentünk, Szent II. János Pál születésének évfordulóját. Kötelességem – és természetesen egyúttal megtiszteltetés is –, hogy a helyszíni ünnepségeken a polgárokkal együtt jelen legyek.

Természetesen nem felejtettük el, hogy megfelelő időpontban ünnepélyes keretek között elültessük a „barátság fáját”. Ez bizonyosan meg fog történni, és ekkor tisztelettel vendégül látjuk Önöket. Azonban ez ügyben továbbra is türelmet kérek. A wadowicei felújítási munkálatok és infrastrukturális változások miatt a fa helyének kijelölése még mindig folyamatban van.

A közelgő húsvéti ünnepekre figyelemmel jómagam és munkatársaim nevében minden jót kívánok! Hozzon Önnek az elkövetkező időszak sok örömteli és boldog napot!  Legyen ez kiváló alkalom arra, hogy csodálatos pillanatokat töltsön szeretteivel.

Szívélyes üdvözlettel:

Bartosz Kalinski

Wadowice polgármestere

 

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wadowice