Július 19. péntek, Emília
Hírek, események 2008. szeptember 24. 14:54 | Szerző/forrás: hirösindex/magazin

Aki megölte az anyját- egy mai Árvácska

Aki megölte az anyját- egy mai Árvácska
A Ruszt József Színház, keresztelője után pár perccel mutatta be az erdélyi Visky András: Megöltem az anyámat c. művét. Habár szokásom „felkészülni”, mielőtt belevetem magam egy színházi estébe, most valamiért nem tettem. Azt hiszem, a cím riasztott el. A Katona József Színház előadásait bemutató írások támogatója a Liberté Étterem
Nem tudatosan, de valószínűleg annyira zavart a szóösszetétel, nem vitt rá a lélek, hogy érdeklődjek, mi is vár rám. A „műfaji besorolás” se tett túl bizakodóvá: identitás -játék. Ráadásul tizennyolc fejezetben. Továbbá felolvasószínház. E három már majdnem elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem: kezdődő hőemelkedésem van, ilyen betegen talán el se tudok menni. Aztán győzött a kíváncsiság. Tartózkodásom a mű iránt pontosan addig tartott, amíg az el nem kezdődött. Amíg Magyar Éva meg nem szólalt. Amíg csak a „díszletet” láttam – emeletes vaságy, egy asztal, egy szék – kissé rémülten néztem szét: lehet, hogy itt valami gazság van, és ezt mégsem Cseke Péter rendezte? Te jó ég, mi ez? Eltévesztettem a napot? Bodolay-darabra jöttem? (…) Aztán Magyar Éva beszélni kezdett. Az anyjához. Aki már születésekor otthagyta a kórházban.. és akivel most, felnőttkorában találkozik először. Azt kéne írnom, felolvasásba kezdett, de ez nem lenne igaz. Ez azt az érzetet keltené, mintha elvett volna ezzel valamit a szöveg súlyából, hatásából. Pedig minden mondata úgy zuhant, és úgy szögezett a székhez, hogy eltűnt a papír, amit a kezében fogott, csak a lány volt ott, és az anya, akit ő „beszélt” elénk. Világosan láttuk a töpörödött, aszott, szerencsétlen kis vénasszonyt, akinek fogalma nincsen arról, amit tett, akinek egyetlen mozgatórugója az életben a túlélés, az önfenntartás, aki teherbe is úgy esett, hogy asztalt terített elé a későbbi „apa”, miközben seprűvel házalt… Dicsérő jelzőket illene írnom Magyar Éváról, de azok nem azt jelentenék, amit mondani akarok. Úgy volt jelen, hogy a szöveg hiteles volt vele. Semmit nem tett hozzá feleslegesen, és nem is vett el belőle. Nem láttam Magyar Évát. Tatrosi Bernadettet láttam. Előbb az egészen kicsi lányt, aki addig ringatja magát, míg el nem töri a bordáit, a ludasi árvaházban – aztán a növekvő gyermeket, akit hol kivisznek, hol visszavisznek, akit örökbe fogadnak, aztán mégsem kell… Akit azzal büntetnek a nevelő-terminátorok, hogy csipeszt tesznek a nyelvére, és aki csipesszel a nyelvén megtanulja elmondani a Miatyánkot… Együtt Csipesszel, akivel együtt nevelkednek, az intézetben. Csémy Balázs alakítja Csipeszt, aki még főiskolai hallgató, és aki szintén ízlésesen és mértéktartással nem játssza „szét”, még azokon a helyeken sem a szerepet, ahol esetleg fennállhatna ennek a veszélye. Bevallom, az egész darab során egy dologtól féltem: hogy a cím bekövetkezik. Nem ismertem Visky Andrást, és minthogy ugyanazon a helyen ültem, ahol akkor, amikor a Finitoban – szerintem kellő megalapozottság nélkül- Dandinné egy szamuráj karddal átszúrta a férjét, tudtam, semmi sem lehetetlen. Annak örülnék, ha minél többen látnák ezt a darabot, ezért elárulom: ez egy szép, nagyon szép mű, aminek a „végét” nem vágják el sem szamuráj karddal, sem mással. A fizikai halálnál van fájdalmasabb is, egy anya-gyermek viszonylat esetében…ha a gyermek lelkében csak egy dermedt kő marad ott, ahol a szülőnek kellene „élnie”. Fájdalmas este lesz, ha elmennek megnézni. De hiszen úgyis tudják, amíg nevelőintézeteket látnak, és az udvaron rácsszabdalt gyermekarcokat, hogy Bernadettek és Csipeszek élnek köztünk. Csak azon az estén talán Visky András közelebb hozza őket Önökhöz. Olyan közel, hogy érezni fogják az intézet folyosóján a fertőtlenítő szagát. Ha megkérdezik: minek? Hát ezért, hogy a szívükbe véssék Mózes ötödik könyvének mondatait: „Mikor learatod aratni valódat a te meződön, és kévét felejtesz a mezőn, ne térj vissza annak felvételére; a jövevényé, az árváé és az özvegyé legyen az, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened, kezeidnek minden munkájában. Ha olajfád termését lerázod, ne szedd le, a mi még utánad marad; a jövevényé, árváé és az özvegyé legyen az.”

Kövessen minket a Facebookon is!