November 24. vasárnap, Emma
Hírek, események 2024. augusztus 28. 09:28 | Szerző/forrás: magyarkurir.hu

Mi, indonéz katolikusok szeretjük a hazánkat – Ignatius Suharyo jakartai érsek a pápalátogatás előtt

Mi, indonéz katolikusok szeretjük a hazánkat – Ignatius Suharyo jakartai érsek a pápalátogatás előtt
Ferenc pápa egy hét múlva, szeptember 2-án az eddigi leghosszabb, összesen tizenegy napos apostoli útját kezdi meg, melynek során felkeresi Indonézia, Pápua Új-Guinea, Kelet-Timor és Szingapúr országait. A közelgő út előtt a Fides olasz katolikus missziós hírügynökség interjút készített Ignatius Suharyo Hardjoatmodjo jakartai érsekkel.

A főpásztor őszintén beszél a szigetország múltjáról, a katolikusok történelmi nehézségeiről, de büszkén szól arról az örökségről is, amellyel az indonéziai katolikusok Krisztus hiteles követésével jelentős mértékben hozzájárultak és hozzájárulnak a rendkívül összetett társadalom egységéhez és a békés együttéléshez.

Ferenc pápa szeptember 2-án, hétfőn az eddigi leghosszabb, összesen tizenegy napos apostoli útjára vállalkozik tehát Ázsiában és Óceániában. Elsőként a térség legnagyobb országát, Indonéziát látogatja meg szeptember 3. és 6. között.

Indonézia több mint 275 millió lakosával a világ negyedik legnépesebb országa, egyben a legnépesebb muszlim többségű ország. Ázsia egyetlen olyan országa, melynek területe átnyúlik a déli féltekére. A szigetvilágból álló Indonézia lakosságának 8 százaléka keresztény, közülük a katolikusok száma meghaladja a 10 milliót, vagyis a lakosság 3,6 százalékát.

A pápalátogatásra készülve Paolo Affatato a Fides olasz katolikus missziós hírügynökség számára interjút készített Ignatius Suharyo jakartai érsekkel.

Az indonéz főváros, Jakarta katolikus székesegyházában a belépőket egy hatalmas kivetítő köszönti Ferenc pápa képével, a látogatás mottójával; alul pedig egy számláló mindig frissítve jelzi, hogy még hány nap van hátra a pápalátogatásig.

A jakartai érsek először egy általános képet adott az Indonéziában élő katolikus egyházról.

– Indonézia nagyon nagy ország, és a helyzet szigetenként nagyon változó, minden szinten: földrajzi, társadalmi, kulturális és vallási tekintetben, miként a fejlettségi szint és az oktatás terén is. Ez az erős sokszínűség minden bizonnyal érték, ám egyúttal nagy kihívást is jelent a nemzet egységét tekintve. Általánosságban elmondható, hogy az indonéziai katolikusok harmóniában élnek a nemzet többi részével, a társadalom különböző résztvevőivel, akiknek nagy többsége az iszlám hitet vallja. Már a Katolikus Egyház kiterjedtségében és jelenlétében is nagy különbségek figyelhetők meg a szigetországban: Keleten Floresben, Nusa Tenggara tartományban találunk egy szigetet, ahol a lakosság többsége katolikus, ellenben például Nyugat-Szumátrában alig találunk katolikus hívőt. Ebben a nagyon összetett helyzetben azonban közös vonásunk, hogy

egyszerűen és szelíden teszünk tanúságot a hitünkről, és jó viszonyt próbálunk ápolni a többi emberrel.

Az Indonéz Püspöki Konferencia adatai szerint a több mint 275 millió lakosból hozzávetőleg 10,5 millió a katolikus hívő szerte az ország 34 tartományában.

– Melyek a katolikus jelenlét legfontosabb mozzanatai az ország történetében?

– A 14. században néhány ferences misszionáriussal történt első kapcsolatfelvétel után az első portugál misszionáriusok 1500 elején érkeztek a Molukkák szigetére, és hirdették az evangéliumot. Xavéri Szent Ferenc, a missziók védőszentje az 1500-as évek közepén szállt itt partra, és folytatott missziós tevékenységet. Ezt követően kálvinista holland gyarmatosítók érkeztek, és maradtak itt 350 éven át, akiknek a jelenléte gátolta a katolikus hit elterjedését, ezért a katolikus hitélet visszaesett. Csak a 19. században adott a Holland Kelet-indiai Társaság a katolikusoknak missziós szabadságot. Itt, Jáván hálával emlékezünk Frans Van Lith holland missziós atya jelenlétére, aki a 20. század elején evangelizálta a sziget központját, és megalapította az első katolikus szemináriumot. Ez egy nagyon hosszú történet, melynek utolsó szakasza Indonézia függetlenségének 1947-es kikiáltásával kezdődik. Emlékezetes, hogy akkor a Szentszék az elsők között ismerte el az új nemzetet, és így 1947 óta a Vatikán képviselője már hivatalosan is működött Jakartában. Általánosságban érvényes, hogy az itt szolgáló katolikus misszionáriusok közel álltak a helyi lakossághoz, és osztoztak az önálló nemzetté válás iránti vágyukban.

– Miben nyilvánult meg ez a közelség?

– A holland, majd japán gyarmati időszakban a misszionáriusok nagyon egyértelműen kifejezték Indonézia függetlenségének támogatását, főként XV. Benedek pápa Maximum illud apostoli levele után. A misszionáriusok közül kiemelkedik Alberto Soejapranata jezsuita atya alakja, aki 1940-ben az első helyi indonéz püspök lett, és aki a Van Lith Szeminárium tanulójaként ma az állam által is elismert nemzeti hősök egyike. Egyébként megállapítható, hogy a helyi katolikus egyház a kezdetek óta szerves részét képezi az indonéz társadalomnak. Ma is valljuk Alberto Soejapranata püspök mottóját: „Legyünk száz százalékban katolikusok és száz százalékban indonézek!” Elmondhatjuk, hogy Indonézia-szerte a katolikusok az összetartozás szellemében élnek. A katolikusok annak tudatában élnek, hogy szentek legyenek, hogy Krisztus nyomdokait kövessék, hogy tanúságot tegyenek róla ott, ahol élnek. Mi, indonéz katolikusok szeretjük a hazánkat, tisztelettel tekintünk rá, és hitünk ihletésével élünk benne. Ez konkrétan azt jelenti,

törekszünk arra, hogy nagylelkűek, jótékonykodóak, könyörületesek legyünk országunk, az egész hatalmas indonéz lakosság iránt.

– Hogyan ölt konkrétan testet napjaikban ez a hozzáállás a sajátosan összetett indonéz kontextusban?

– A pátria, a szülőföld iránti szeretetnek ez a mai magatartása az Alkotmány alapját képező „Pancasila”, az „öt alapelv chartája” értékeinek mindennapi gyakorlása során fejeződik ki és válik érthetővé. A jakartai főegyházmegye 2016–2020-ig tartó ötéves időszakában minden évben közösségben együtt reflektáltunk a Pancasila egy-egy alapelvére, átültetve azt a mindennapi életbe, figyelembe véve hitünk sajátos szempontjait, ami megerősítette mind a hitünket, mind pedig az Indonéziához való tartozásunkat. Az első alapelv az „egy Istenbe vetett hit”, melyet mi, katolikusok XVI. Benedek pápa 2005-ben megjelent első enciklikája, a Deus Caritas est tükrében tanulmányoztunk, és egyúttal abban az évben, 2016-ban ünnepeltük az irgalmasság szentévét az egész Egyházzal együtt, ezzel a mottóval: Isten szeret minket, és irgalmas hozzánk. A második alapelv az emberség. A kérdés, amit feltettünk magunknak, az evangéliumra vonatkozott: Ki a felebarátom? Ha arra gondolunk, hogy Indonézia több mint hétezer etnikai csoportból áll, különböző kultúrával, történelemmel és hagyományokkal.

A szomszédom mindegyike az én felebarátom, ebből a hatalmas indonéz mozaikból.

A harmadik elv az egység. Indonézia egységének aktualizálása során azt láttuk, hogy ennek egyenes következménye van, mert

ugyan különbözőek vagyunk, de mindannyiunkat ugyanaz az emberség köt össze, és ez építi meg az ország egységét. Indonézia mottója: „egység a sokféleségben”.

Mindezt egészen különös módon juttatjuk kifejezésre a Mária-tiszteletünkben, mert Szűz Máriában közös Edesanyánkat szeretjük, és így született meg „Mária, a minden etnikai csoport anyja”, akinek ikonja a nemzeti fehér-piros színekkel, fölötte az országszimbólum, a sas alakjával, valójában mindenki számára közös anya. Így látjuk a jakartai katedrálisban is, és amikor hozzá folyamodtunk, akkor piros és fehér gyöngyökből készített rózsafüzért osztottunk szét, és így imádkoztunk. A negyedik alapelv, a bölcsesség vezette „demokrácia”, melynek átelmélkedéséhez a keresztény sapientiát, Krisztus bölcsességét hívtuk segítségül, főként a közösségi megkülönböztetés és a szinodális út megtapasztalása által. Mindeközben tekintettel voltunk az indonéz nemzet eredetére, ami arra késztet bennünket, hogy ne egyénileg, hanem együtt gondoljunk a jövőnkre, az egész nemzet keretén belül.

Számunkra az egyházi hierarchia egy olyan szolgálat, mely meghallgatja a Szentlélek szavát, aki az egyház közösségeihez szól.

Így lép be a demokrácia elve az egyházi közösség életébe a szinodalitás gyakorlatával. Végül az ötödik alapelv, a társadalmi igazságosság megfontolása során fellépett a világjárvány, amely által még jobban megtapasztalhattuk a szegényekre és betegekre, valamint a leginkább rászorulókra és kiszolgáltatottakra irányuló figyelmet, hitbéli, etnikai vagy kulturális különbségtétel nélkül. Ennek a különleges helyzetnek a hatására készítettük és helyeztük el a székesegyházunkban a „hajléktalan Jézus” szobrát, hogy emlékeztessen mindnyájunkat:

Krisztus jelen van a szegényekben, a peremre szorultakban és a kisemmizettekben.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!