Indiai misszionáriusokat látott vendégül a keceli Pintér Művek
Képgaléria
Közös ismeretségük alig egy hónapos múltra tekint vissza. Az indiai illetőségű katolikus lelkipásztorok október 9-én a Wojtyla Barátság Központban helyileg főzött indiai ételkülönlegességgel kedveskedtek a szociális-közművelődési intézmény leghűségesebb támogatóinak. Ekkor találkozott Pintérné a két lelkésszel.
A messzi földről hazánkba érkezett, magyar nyelven kiválóan beszélő katolikus papokat Pintér Csaba, a Pintér Művek ügyvezető-tulajdonosa és családja fogadta a cég központjában, ahol rövid idő múltán a kölcsönös ismerkedésből hangulatos, baráti eszmecsere kerekedett.
A látogatás második felében a vendégek bejáráson vettek részt, melynek során Pintérné Farkas Csilla és munkatársa bemutatta a nagyméretű, egyedi fémalkatrészek gyártásával, felújításával, megmunkálásával foglalkozó vállalkozás egész telephelyét.
Ezt követően a Pintér család által létesített és fenntartott szomszédos haditechnikai park harceszközeit, valamint a céget alapító Pintér József tiszteletére berendezett emlékszobát tekintették meg az egyházi személyek.
A közös program – melyen Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója is részt vett munkatársaival – az Akasztói Halascsárdában ebéddel ért véget.
Tete Remis verbita szerzetes a Pápai Missziós Művek budapesti irodáját vezeti.
– Keresztényként nem csak azt kell néznem, hogy mit tesz értem az Egyház, és nem csak az a kötelességem, hogy vasárnap elmenjek templomba. Fel kell tennem a kérdést: én magam mivel tudok hozzájárulni az Egyházhoz? Ez pedig a missziós tudatból ered. Ezt szeretnénk az emberekben felébreszteni; rámutatni arra, hogy megkereszteltként többre vagyunk hivatottak annál, mint hogy csak általánosan próbáljuk élni a keresztény életünket. Megkereszteltként mindannyiunknak missziós küldetésünk van – fogalmazott Remis atya az egyik beszélgetés közben.
Hozzátette:
– Az Egyház több mint kétezer éve létezik. A történelem során követett el hibákat, bűnöket, történtek félreértések, de mindig merte felismerni, ha rossz irányba ment, merte megvizsgálni, hogy ami történik, az jó-e, és merte meglátni, ha megújulásra van szüksége. Az Egyház azért is képes sikeresen járni az útját, mert állandóan figyel az idők jeleire. Változik a világ, változnak az emberek, s mivel az Egyház az emberek között létezik, ezért maga is változik – a hitet megtartva, de új módszereket alkalmazva.
– Ami a Pápai Missziós Műveket illeti, négy ágazata van. A Hitterjesztés Műve a missziós tudat megerősítésével foglalkozik. Az egyik cél, hogy az egyházmegyéket felkeresve – a helyi püspökökkel egyeztetve – személyesen megszólítsuk az embereket, és felébresszük a hívekben a missziós lelkületet. Buzdítani szeretnénk őket arra, hogy hozzanak létre missziós közösségeket, legyenek részei a missziónak, hiszen az nem csak a papok, püspökök feladata.
– A másik ágazat a Szent Gyermekség Műve, amely tizenöt évvel ezelőtt alakult újra Magyarországon. Jelenleg tizenöt missziós gyermekcsoport működik az országban, amelyek animátorok segítségével tevékenykednek. Vágyam, hogy minél több ilyen közösséget hozzunk létre az egyházmegyéken, plébániákon és katolikus iskolákon keresztül. Hiszen a missziós tudat fejlődése kicsi korban kezdődik. Nagyon sok múlik azon, hogyan neveljük a gyerekeket. Ez természetesen a szülőktől is függ, és a nehézség éppen az, hogy sokan nem mutatják meg a gyerekeiknek, mennyire fontos a hitélet. A gyerek a példákból jobban tanul, mint a szavakból, és a mai fiatalok számára nagyon hiányoznak a jó példák. Emiatt senkit nem kell hibáztatni, de fontos észrevennünk ezt, és nekünk kell példává válnunk.
– A Szent Péter Apostol Műve egyik feladata a fiatalok buzdítása arra, hogy merjenek igent mondani Isten meghívására. Ezen az ágazaton keresztül igyekszünk megszólítani az ifjúságot, hogy jöjjenek előre, vállalják fel az Egyház, a misszió ügyét. A Szent Péter Apostol Műve másik feladata a papképzés lelki és anyagi támogatása. Vannak olyan országok, ahol születnek hivatások, de nincs pénz a képzésre, a helyi egyház nem tudja iskoláztatni a növendékeket, vagy akár fenntartani a szemináriumokat.
– A negyedik ág a Missziós Unió, amelyhez papok és szerzetesek csatlakoznak, akik imádkoznak az evangelizációért, és maguk is képviselik a misszió ügyét. Célom, hogy kreatívan megszólítsuk a különböző korosztályokat, a papokat és a világi híveket egyaránt, és buzdítsuk őket, hogy átérezzék, a misszió minden megkeresztelt embernek feladata.
Mahimai Raj Anthony atya 2011 tavaszától teljesít lelkipásztori szolgálatot hazánkban. Plébániai kormányzó, egyben repülőtéri lelkész Budapesten.
– A név, amit a keresztségben kaptam, vagyis a „mahimai raj” az anyanyelvemen, tamilul azt jelenti, hogy a „dicsőség királya”. Katolikus szülők gyermekeként egy kb. négyezer lakosú katolikus településen nőttem fel Indiában. Édesanyám volt életemben az a személy, aki felkeltette az érdeklődésemet az imádság és az egyházi feladatok iránt. Nagyon szerette volna, ha pap lesz belőlem. Gyerekkoromban gyakran mondogatta nekem: „Pap vagy, Mahi, viselkedj rendesen”. Hosszú tanulás után, 2006. május 18-án szenteltek pappá a falumban, de édesanyám ekkor már földi valójában nem lehetett velem. Az egyházmegyémben, a közép-indiai Jhabuában szolgáltam öt éven át, azt követően jöttem Magyarországra, misszióba. Sokan kérdezték tőlem, miért épp ezt az országot választottam. Nem én választottam Magyarországot, hanem kaptam ezt a küldetést. 2008-ban ugyanis a püspököm, Devprasad Ganawa Európába látogatott, és útja során találkozott Erdő Péter bíboros úrral. A bíboros meghívta a püspökömet, és azt kérte tőle, küldjön papot a budapesti egyházmegyébe. Ő elfogadta ezt az ajánlatot, és miután hazaérkezett, megkérdezte tőlem, lenne-e kedvem missziós tapasztalatot szerezni Magyarországon. Beleegyeztem, és 2011. március 27-én, édesanyám születésnapján ide érkeztem. Másfél évig Szemeretelepen voltam, szinte csak magyarul tanultam. A következő év augusztusától a Pestszenterzsébeti Plébániára kerültem négy évre. Azután még egy évet szolgáltam az Ecseri úton, a Szent Kereszt Plébánián, majd 2017 nyarán visszatértem a szemeretelepi plébániára, ahol jelenleg plébániai kormányzóként szolgálom a közösséget. Bárhova is kerültem eddig, mindig boldog voltam. A magyar emberek jók és kedvesek. Naponta megtapasztalom a szeretetüket. Hálás vagyok Istennek, a Szűzanyának, a budapesti egyházmegye bíborosának és a püspökömnek, hogy lehetőséget kaptam a szolgálatra ebben a csodálatosan szép országban – vallott önmagáról Mahi atya.
