December 17. kedd, Lázár, Olimpia
Hírek, események 2024. december 16. 12:41

Dr. Sárközy Szabolcs bíró tartott előadást a Wojtylában

Képgaléria
Dr. Sárközy Szabolcs bíró tartott előadást a Wojtylában
Dr. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék bírója, kollégiumvezetője és sajtószóvivője a Wojtyla Barátság Központban ismeretterjesztő előadással szolgált a népkonyha gondozottjainak. Az esemény alkalmával a jelenlévők betekintést nyerhettek a bírósági munka kulisszatitkaiba. (Fotók: Mátyus István)

Beszámolója elején a szakember ismertette a Kecskeméti Törvényszék szervezeti felépítését, külön megemlítve a kollégiumvezető feladatkörét. A fogalom természetesen nem tanintézeti kollégium vezetését takarja – oszlatta el rögtön az ezzel kapcsolatos esetleges félreértéseket.

Sajtószóvivői szerepét bemutatva a bíró rámutatott: a jogi nyelvezet és a köznyelv közötti eltérések miatt különösen fontos, hogy a bíróságok által kiadott sajtóközlemények közérthetőek legyenek. Az a jó sajtónyilatkozat, amelyet mindenki megért, és az újságírók akár szó szerint is idézhetik – fogalmazott.

Példaként említette az „albérlő” kifejezést, melyet a köznyelvben jogi szempontból kissé sajátos módon alkalmaznak. Jogilag ugyanis a bérlő az a személy, aki egy ingatlant bérbe vesz, az albérlő pedig az, aki a vonatkozó ingatlant a bérlőtől bérbe veszi. Ez a helyzet a gyakorlatban eléggé ritka, noha előfordul.

Az előadás során dr. Sárközy arra is kitért, hogy jogi témájú színházi előadások úgyszintén helyet kapnak a Kecskeméti Törvényszék falai között, melyek rendkívül népszerűek. Ezek nem csupán egyes fiktív jogeseteket vesznek górcső alá, egyúttal közelebb is hozzák a bíróságokat a nagyközönséghez.

Kérdésekre válaszolva dr. Sárközy kifejtette: a bírók munkáját az ügyészség által előterjesztett vádiratok határozzák meg. Hozott anyagból dolgozunk, vagyis a bírók kizárólag az ügyészség által előterjesztett konkrét esettel foglalkozhatnak – emelte ki, hozzátéve: a bíróság egyidejűleg nem tárgyalhat olyan ügyeket, amelyek nem kapcsolódnak az adott jogesethez.

A karitatív létesítmény egyik gondozottja felvetette a halálbüntetés kérdését. Ami világszerte visszaszorulóban van, Európában talán csak Belorussziában alkalmazzák még, de lehet, hogy már ott sem – mutatott rá a jogász.

A bírói függetlenség kérdésével kapcsolatban dr. Sárközy Szabolcs kiemelte: a napi politika nem beszédtéma a bírók körében, továbbá a bírói függetlenség teljes mértékben érvényesül az ítélkezési gyakorlatban.


 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szegények Akadémiája