Jótékonysági ételosztással szolgált Andrássy Cintia

Andrássy Cintia, a kecskeméti Andrássy és Társai Kft. ügyvezető-tulajdonosa 2024. szeptember 5-én csatlakozott a Wojtyla Barátság Központ támogatóinak több száz magánszemélyt, vállalkozót és intézményt magába foglaló népes táborához. December 23-án második, 2025. március 13-án pedig immáron harmadik ízben lehettek egy-egy tányér ízletes ebédre vendégei a szociális-közművelődési intézmény gondozottjai. A csütörtöki menü – kolbászos keménylebbencs (slambuc) – mellé savanyúság és kenyér is dukált a karitatív létesítmény szegényeinek, akik több mint százan jelentkeztek finom falatokért az Egressy utcai népkonyha épületében. Előzetesen Borisz atya ortodox lelkipásztor mondta el biblikus gondolatait. (Fotók: Mátyus István)
Andrássy Cintia huszonhatodik éve cégvezető, négygyerekes édesanya. Saját bevallása szerint élete és pályája során több krízisen, válságon, váltáson, váláson ment át, azonban sokat tanult a hibáiból. Egy hosszabb önismereti folyamat juttatta el arra az útra, ami mindig is vágya volt. Segíteni másoknak. Érett fejjel lett választott hivatása és célja, hogy life és business coach-ként karolja fel a hozzá fordulókat.