Gondoskodást és tudást vitt egy olasz missziós nővér Brazília szegény, félsivatagi régiójába
Az 59 éves szerzetesnővér lelkesedése töretlen. Olyan, mint egy vulkán, amelyből történetek, ötletek, mosolyok törnek elő. Aktívan cselekszik, számos fronton. Mapello városából (Bergamo tartomány) származik, 1991 óta a Szeplőtelen Szűz Misszionáriusai kongregáció tagja, 1999-ben indult misszióba, de már előtte is rengeteg fiatalt ösztönzött arra, hogy a programjaikon keresztül missziót végezzen.
Brazíliában él 26 éve, sok helyen szolgált már ebben az óriási országban. São Paulo egy nyomornegyedétől, a Bahia államban található Antônio Gonçalves településen át az amazóniai Manaus megszállt területeiig, a zöldellő Bragança Paulistától a sivatagos Sertãóig. 2021 óta Independênciában, a Senhora Sant’Ana-plébánián szolgál, Brazília egyik legszárazabb és legszegényebb régiójában. Graziella Airoldi és a hongkongi Vivian Wai Man Bok szerzetesnővérekkel együtt dolgozik: három bátor nő egy olyan közegben, amelyet nagy szegénység, és a drogkereskedelem miatt jelentős bűnözés is jellemez.
„Cratéus-i püspökünk, Ailton Menegussi – mondja – egy olyan missziós karizmával rendelkező női közösséget szeretett volna idehívni, amely a falusi közösségek mellé áll. Tudta, hogy a nők oda is eljutnak, ahová a férfiak nem, különösen a családokkal való kapcsolattartásban. És tessék, itt vagyunk!” A terület hatalmas. A plébánia 3300 négyzetkilométeren terül el, körülbelül hetven vidéki közösséggel, amelyeket földutakon lehet elérni, kaktuszokkal és bozótokkal borított síkságon. „Brazília legszárazabb régiójában vagyunk. Nagyon kevés eső esik, ráadásul egyre kiszámíthatatlanabbul – magyarázza a nővér. – Idén sem volt jó az időjárás. Mindenki azt mondja, hogy a termés 60–70 százalékát elvesztették.”
Az idősebbek még mindig emlékeznek a múlt nagy szárazságaira, különösen az 1970-es évekre, amikor sok ember és állat életét vesztette. „A vízhiány szó szerint éhezést jelent” – jegyzi meg Sonia nővér, aki elmondja, hogy az emberek a padlástereken műanyag palackokban tárolják a babot, mert évekig eláll, és akkor veszik elő, amikor tényleg semmi más nincs. „Sajnos ez a helyzet a fiatalok fokozatos elvándorlásához vezet, akik máshol keresnek jobb életet, és lassan felbomlanak a családok.”
Ebben a nehéz élethelyzetben zajlik a nővér lelkipásztori munkája, amely elsősorban a meghallgatásból áll. „Olyan stílusban vagyunk jelen, amely valóban szinodális, és amely már létezett, mielőtt Ferenc pápa a legutóbbi szinódus középpontjába helyezte volna” – mondja. Az első püspök, Antonio Batista Fragoso, akivel az egyházmegye 61 évvel ezelőtt létrejött, szintén nagyon érzékeny volt a szegénység kérdésére. A II. Vatikáni Zsinat utáni évek voltak ezek. „Fragoso atya minden szerzetesközösséget és papot arra kért, hogy gondoskodjanak a nép valódi problémáiról. Nehéz évek voltak éhínséggel és szegénységgel, de nagy vagyonközösségben. Plébániai csoportokban dolgoztunk, együtt laktak papok, nővérek és laikusok. Ez nagyon meghatározta az egyházmegye lelkipásztori stílusát, amelynek DNS-ébe épült a szinodális lelkület. Kissé egyedi tapasztalat Brazíliában, amely ma is folytatódik, bár már nem élnek közös házban.”
Csak egy idős pap és egy szerzetesnővér, akik az elejétől kezdve ott vannak, élnek még egymás szomszédságában, és dolgoznak együtt. „Együtt gondolkodunk a lelkipásztori munkáról, és együtt dolgozunk – mondja Sonia nővér. – Nemrég meghívtunk egy anyukát egy közeli településről, hogy segítsen jobban jelen lenni és közel kerülni az emberekhez.” Különösen a fiatalok kérdése foglalkoztatja. „Sokan már nem akarják elfogadni ezt a kemény valóságot. Akik tehetik, máshol tanulnak, és nem térnek vissza, mert itt nincsenek lehetőségek. Így sok család gyermekei szétszórva élnek Brazíliában. A belső migráció jelensége nagyon erős.”
Van azonban egy időszak, amikor mindenki hazatér. Nem karácsonykor vagy húsvétkor, ahogy gondolnánk, hanem a védőszent ünnepén. A népi vallásosság hihetetlenül erős, mint sehol máshol az országban. Májusban pedig az utcákon, városban és falun egyaránt összegyűlnek az emberek Máriához imádkozni, a novénát Mária megkoronázásával nyitják és zárják, ami nagyon ünnepélyes pillanat. „Aki soha nem jár templomba, májusban az is eljön a rózsafüzér imádkozására” – mondja a nővér. Hozzáteszi viccesen: „Ha nem volna az édesanyja, Jézus szinte nem is létezne itt!” Az anyai figura iránti ragaszkodás nagyon erős errefelé, családban és Egyházban egyaránt.
Sok közösség annyira kicsi vagy szegény, hogy nincs még kápolnájuk sem, és az istentiszteletet közvetlenül a házakban vagy egy fa alatt tartják. Ezekben a helyzetekben elsősorban a katekéták tartják életben a hitet. Az animátorok – szinte mind nő – hetente összehívják a közösséget imára, a szentírás olvasására vagy a gyermekek hittanórájára. „Minden közösségbe igyekszünk eljutni. Bizonyos időszakokban, például a nagyhét alatt, több napot töltünk ott. A házaikban lakunk, meghallgatjuk történeteiket, találkozunk a gyerekekkel, együtt eszünk, alszunk és imádkozunk. Így nagy közelség alakul ki.”
Két éve végre van egy kis autójuk is, ami megkönnyíti a távoli közösségek elérését. Korábban az egyik leggyakoribb közlekedési eszköz a szamár, később a motor volt. Sokan segítenek, fát ültettek, foglalkoznak a kápolnák körüli terek és a városi terek rendben tartásával. Ez szorosan kapcsolódik Sonia nővérnek az oktatás területén végzett munkájához is. „Ha egy iskola hív, megyek! – mondja. – Jó az együttműködés. Innen indulnak a fiatalokkal végzett tevékenységek, amelyek segítenek emberibb környezetet teremteni.” A helyzet nagyon megváltozott: sok öngyilkossági kísérlet és önkárosítás történik, gyakran szörnyű családi helyzetek miatt. Sok fiatal érintett a drogproblémákban, akár használat, akár terjesztés miatt. „Sajnos a drog is bekerült az iskolákba – meséli a nővér. – Az erőszak és a bűnözés is erősen jelen van két rivális csoport miatt, amelyek a területért harcolnak.”
Sonia nővér heti rendszerességgel rádióműsort készít a 104,9 FM közösségi rádióban, amely 28 évvel ezelőtt a plébánia sekrestyéjében indult, és ma az egyik leghallgatottabb adóvá vált. „Az alapgondolat az, hogy missziós tudatosságot alakítsunk ki, és segítsünk tágítani az emberek látókörét ezen a nagyon kicsi valóságon túl. Egy olyan témán is sokat dolgoztunk, mint a teljeskörű ökológia, ami itt nagyon fontos, mert az élet minden formáját érinti. Ez szintén egy mód arra, hogy közel legyünk az emberekhez, és osztozzunk az örömeikben és a bánataikban, a nehézségeikben és a reményeikben.”
