Kada Elek öröksége — Prof. Dr. habil. Szécsi Gábor előadása a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak
Képgaléria
Szécsi Gábor bevezetőjében rámutatott: Kada Elek életműve nem csupán épületek és utcavonalak tervrajzaiból állt, hanem a városi közjó, az oktatás és a művelődés iránti elköteleződésből is, mely hosszú távon szolgálta – mások mellett – a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeit. A dékán több ízben visszatért a kulturális intézmények és a társadalmi felemelkedés közti szoros kapcsolatra: a könyvtár, a múzeum és a művésztelep alapítása nem pusztán díszek egy város palettáján, hanem lépcsőfokok voltak a tudás megszerzéséhez és a különféle képességek kibontakoztatásához.
Kada Elek neve 1897-től haláláig, 1913-ig fonódott össze Kecskemét irányításával: polgármestersége alatt modern intézmények nyíltak, és folyamatossá váltak azok az infrastrukturális fejlesztések, melyek a későbbi városfejlődést megalapozták. A városi könyvtár 1897-es megnyitása, a múzeum létrehozása 1898-ban, valamint a művésztelep megalapítása 1909-ben mind olyan mérföldkövek, melyek kulturális tőkévé váltak a helyi közösség számára. Szécsi előadásában hangsúlyozta: ezek az intézmények hosszú távon járultak hozzá a társadalmi mobilitáshoz és a szegénység elleni küzdelem eszköztárának bővítéséhez, hiszen az oktatás és a kulturális lehetőségek csökkentik a kiszolgáltatottságot és növelik az egyén életkilátásait.
Az előadó idézett fennmaradt anekdotákat és helytörténeti forrásokat is. Felidézte, hogy Kada Elek családi háttere — édesapja, Kada Endre ismert orvos volt a városban — és személyes tragédiák árnyalták jellemét; az életrajzi emlékek között megjelenik édesanyjának korai, tragikus elvesztése, amelyről néhány forrás szólt. Szécsi szerint ilyen tapasztalatok is hozzájárulhattak a polgármester empátiájához és a közösség iránti érzékenységéhez, amely a szociális intézkedésekben is megmutatkozott.
A városépítés oldaláról Szécsi részletesen elemezte Kada Elek urbanisztikai törekvéseit: közterek rendezése, utcahálózat-szabályozás és a polgári infrastruktúra fejlesztése. Ezek nem csak esztétikailag, de gyakorlati, közegészségügyi és közlekedési szempontból is javították a lakosság mindennapjait. Törekvései között megtaláljuk az olyan döntéseket, melyek a közbiztonságot és a közrendiséget szolgálták — ezek a lépések különösen fontosak voltak a város peremén élő rászorulók életkörülményeinek javításában is, mivel élhetőbb környezetet teremtettek, és lehetőséget adtak a közösségi terekhez való hozzáférésre.
A dékán konkrét példákat hozott: helyreállított középületek, rendezett terek és a közműfejlesztések mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a város szolgáltatásai elérhetőbbé váljanak; a kulturális intézmények pedig olyan oktatási és közösségi programokat hoztak létre, melyek közvetlenül segítették a szegényebb rétegek előrelépését. Szécsi örvendetesnek nevezte, hogy a helyi kezdeményezések — önkormányzati döntések, adományok, és a polgári összefogás — együttesen eredményeztek tartós társadalmi hatásokat.
A dékán záró gondolataiban kiemelte: Kada Elek példája arra ösztönöz, hogy a városvezetés és a civil társadalom felelőssége túlmutat a pillanatnyi politikai érdekeken — a valódi városépítés a közösség hosszú távú jólétét szolgálja. A közművelődésbe és az oktatásba fektetett erőforrások nem csupán kulturális díszletek: eszközök a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére.
A jelenlévők személyes kérdésekkel fordultak a dékánhoz: érdeklődtek, hogyan lehet ma, a XXI. század kihívásai között hasonló szemlélettel fellépni a társadalmi kirekesztettség ellen, és milyen szerepe lehet a helytörténetnek a közösségépítésben. Szécsi válasza — a történelmi tudat és a gyakorlati, helyi cselekvés összekapcsolása — a közönségben új gondolatokat ébresztett arról, miként lehet a múlt példáiból tanulni a jelen szociális feladatainak megoldásához.
Prof. Dr. habil. Szécsi Gábor előadása rávilágított: egy város akkor válik igazán emberivé, ha a fejlődés nem hagyja hátra polgárainak legsebezhetőbbjeit sem.
