Ízekbe oltott gondoskodó szeretet – Algyői halászlé a Wojtylában
Képgaléria
Az Algyői Halászcsárda tulajdonosa, Barta Lászlóné Andrea, valamint gyermekei, Pataki Norbert és Barta Luca jóvoltából autentikus szegedi halászlé várt több mint száz rászorulót. A szociális-közművelődési intézmény oltalma alatt álló, napi betevőért érkező nélkülözők számára az alkalom valóságos ünnepnek számított, hiszen a mindennapok szürkeségében elvétve adódik lehetőségük halétel fogyasztására.
Tálaláskor Barta Lászlóné köszöntötte a megjelenteket, s büszkén jelentette be a gőzölgő, filézett pontyból remekelt étket, melyet Pataki Norbert nagy gondossággal, helyben, a népkonyha udvarán főzött készre. A páratlan fogás teljességéről gazdag kísérők gondoskodtak: friss kenyér és császárzsemle, a P&P Pékáru Kft. adománya: édes sütemények, valamint Roszik Tamás dunavecsei őstermelő ajándékaként mézédes sárgadinnye koronázta meg az étkezést. A nemes lelkű kezdeményezést a karitatív létesítmény számos visszajáró, jeles támogatója is megtisztelte jelenlétével.
A tiszai halászlékultúra bástyája: az Algyői Halászcsárda históriája
Az algyői halászlé hírneve elválaszthatatlan attól a szakmai alázattól és építkező munkától, mely a csárda elmúlt évtizedeit jellemezte. A történet évtizedekkel ezelőtt vette kezdetét, amikor Barta László maga mögött hagyva szegedi, biztos tisztviselői állását, elvállalta egy elhanyagolt, orgonabokrokkal benőtt, egyetlen ablakkal pislákoló algyői kocsma üzemeltetését. Az egykori szerény épületből az évek során – kezdetben mindössze négy főnyi személyzettel – egy harmincnál is több munkatársat foglalkoztató, országos hírű gasztronómiai intézményt teremtett.
A csárda korai időszakának meghatározó alakja volt Biacsi Andrásné Marika néni, akit Barta László tisztelettel a szakma igazi tanítómestereként emlegetett. Marika néni évtizedeken át örökítette át a passzírozás hagyományát és a klasszikus tiszai ízvilágot, ragaszkodva a híres, toldott-foldott spiccszűrőjéhez. Az étterem filozófiájának alapkövévé a kompromisszumot nem ismerő, friss alapanyagok váltak: a pattogó, egyenesen a halászoktól érkező nemes halak (süllő, harcsa) és a szomszédos szentmihálytelki, röszkei paprikatermő vidékek legkiválóbb őrleményei. A csárda tudományát és a kulturális örökség megőrzését az évek során rangos elismerések igazolták, így Barta László 2013-ban elnyerte a Csongrád Megye Vendéglátósa címet, az intézmény pedig a Csongrád Megye Gasztronómiájáért Díj tulajdonosa lett.
„A halászlével nem kísérletezünk, a vendégek ízlése az első” – vallotta egykor a csárdagazda, utalva arra, hogy a tradicionális szegedi konyha tisztelete fontosabb a múló divatoknál.
Egy ikonikus csárdagazda emlékezete és a továbbélő szellemiség
A mostani jótékonysági ebédeltetés hangulatára óhatatlanul rányomta bélyegét a múló idő és a hiány fájdalma. Pontosan egy esztendővel ezelőtt még maga Barta László állt a Wojtyla Ház étkezdéjében a szegények társaságában, s akkor még senki sem sejthette, hogy az a találkozás lesz a legutolsó. Idén március közepén a hazai vendéglátó-társadalmat és a régió lakosságát megrendítő gyászhír rázta meg: életének 71. évében elhunyt a csárda alapítója, motorja és lelke. Barta László neve és munkássága teljesen egybeforrott a dél-alföldi vendégszeretettel; az általa vezetett helyet sokan nem egyszerű étteremként, sokkal inkább egyfajta fogalomként tartották számon.
A legendás vendéglátós életében kiemelt helyet foglalt el a társadalmi felelősségvállalás; rendszeresen, nagyvonalú halászlé-adományaival támogatta a kecskeméti sorsközösséget. Elvesztése pótolhatatlan űrt hagyott maga után, ám nemes öröksége nem enyészik el. Helyét a mindennapi munkában és a karitatív tevékenységek gyakorlásában hűséges özvegye, Andrea vette át. A család és a gyermekek elkötelezettsége a legszebb bizonyíték arra, hogy Barta László szellemisége, a rászorulók iránti empátiája és a tiszai gasztronómia szeretete generációkon átívelve, elevenen él tovább.
