Gulyáslevessel segítette a rászorulókat Asztalos József Ákos
Évek óta elkötelezett támogatója a Wojtyla Barátság Központnak
Asztalos József Ákos neve hosszú ideje ismert a népkonyha sorsközösségében. A kiváló vendéglátóipari szakember korábban több alkalommal is aktívan támogatta a szociális-közművelődési intézmény misszióját. Szombaton újfent bizonyította: számára a főzés nem csupán szakma, a társadalmi szerepvállalás egyik legszebb formája.
A legendás kecskeméti mesterszakács szakmai pályafutását Ács Imre tanítványaként kezdte, akinek szellemi örökségét ma is nagy tisztelettel őrzi. Munkáját a szakmai igényesség és az emberség egyaránt jellemzi, amit rendszeres jótékonysági szerepvállalása is bizonyít.
Gulyásleves a nélkülözőknek
A szombati ebédosztás alkalmával Asztalos József Ákos saját felajánlásából száztíz adag ízletes gulyáslevest készített a Wojtyla Barátság Központ elesettjei számára. A tartalmas, házias étel nagy örömet szerzett a jelenlévőknek, akik hálás szívvel fogadták a szeretettel elkészített, szorgos önkéntesek által "kézbesített" adományt.
Sütemény, szósz és vasárnapi hidegcsomag is jutott a szegényeknek
További ajándékok is érkeztek a karitatív létesítmény rászorulói számára. A Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából csokoládés-mézes puszedli és otthoni felhasználásra szánt zacskós szósz került a tálcákra.
A vasárnapi ellátásról a Nedelkovics család gondoskodott. Nekik köszönhetően kenyérből és konzervből összeállított hidegcsomagokat vihettek haza a sorsüldözött emberek.
