Szívből főzve – Szilvási József látta vendégül a nehézsorsúakat
Szilvási József aligha ismeretlen a kecskemétiek előtt: köztudottan nevéhez fűződik az egykori Szil-Coop bevásárlóközpont és a Sasfészek Étterem is. Utóbbi tulajdonosaként tette meg felajánlását, mely szerint péntek délben ebédre invitálta a Wojtyla Barátság Központ mintegy száztíz hátrányos helyzetű ellátottját. A vállalkozó előzetesen kijelentette: fontosnak tartja, hogy a szegények ügyét ily módon is támogassa. A távolból kívánt nagyon jó étvágyat minden rászoruló embernek, aki ma a Wojtyla Ház támogatásában bízva, testi-lelki kínoktól gyötörve megjelent a szociális-közművelődési intézmény ebédlőjében. Az igazán finom tarhonyáshús ízvilága a Sasfészek Étterem szakácsait dicsérte. A kiváló menüt kenyér, a P&P Pékáru Kft. helyben sütött süteménye, a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet édessége és házi felhasználásra szánt zacskós szósza, valamint – útravalóként – a Szegedi Paprika Zrt. egy-egy ételkonzerv adománya tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)
