Szent Erzsébet, a szegények gyámolítója
A ciszterci szerzetes, Heisterbachi Caesarius így kezdi Szent Erzsébet életrajzát: ,,A tiszteletreméltó és Isten előtt oly kedves Erzsébet előkelő nemzetségből származott, s e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag.\'\' Erzsébet azok közé a szentek közé tartozik, akiknek sugárzása nem csökken, fénye minden kor minden emberének világít.
Erzsébet 1207-ben született II. András magyar király és Merániai Gertrúd gyermekeként. 1221-ben kötött házasságot Lajossal, akivel az evangéliumi szellem alapján egyenrangú félként éltek. Lajos elfogadta Erzsébetet olyannak, amilyen volt: élénk temperamentumával, böjtjeivel, hosszú imádságaival, korlátokat nem ismerő adakozásával. Erzsébet is teljes szívével átadta magát férjének. Amikor hazavárta, messzire elébe lovagolt, és viharos örömmel üdvözölte. Lajos hálás hittel vette tudomásul, hogy felesége néha éjszaka fölkel mellőle, és a hideg padlóra fekszik, hogy Isten szeretetéért egy időre elhagyja férje közelségét. Az 1225-ben kitört éhínség idején teljes tekintélyével mögötte állt, amikor Erzsébet fölnyitotta a kamrákat és hombárokat, és ,,kifosztva\'\' a várat, segített az éhezőkön. Férje még csak szemrehányást sem tett döntéséért. Ezzel mindkettőjük keresztény erényét bizonyította, amely a szegények iránti részvétben teljesedett ki. Erzsébet és Lajos boldogsága csak néhány évig tartott, mert Lajos II. Frigyes császár seregével 1227 nyarán Itáliába ment, hogy ott hajóra szálljon, majd részt vegyen az 5. keresztes hadjáraton. Erzsébet napokon át kísérte férjét lóháton, majd amikor elérkezett a válás pillanata, Lajos egy gyűrűt adott neki kölcsönös hűségüket megerősítő jelként. Erzsébet szomorúan tért vissza Wartburg várába, lelkében baljós előérzettel. Lajos az itáliai kikötőben, még hajóra szállás előtt áldozatul esett a keresztes vitézeket pusztító pestisjárványnak. Erzsébet férjétől kapott gyűrűje ebben a pillanatban, 1227. szeptember 11-én meghasadt. Lajos halálhírét alig merték közölni Erzsébettel, s mikor megtudta, ezzel a kiáltással rohant végig a vár termein: ,,Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt számomra!\'\' Özvegyi javaiból Erzsébet ispotályt rendezett be Marburgban. A ferences harmadrend szürke ruhájában szolgált mint betegápoló. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő nevelést biztosítani. 1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta a még meglévő holmiját, s vigasztalta a mellette lévő nővéreket. 16-án éjfél körül halt meg. Marburgban temették el, s már négy évvel halála után, 1235-ben szentté avatták.
