HELTAI NÁNDOR A VÁROS ÉLŐ EMLÉKEZETE, LELKIISMERETE - VAGYIS FŐNYEREMÉNY
Heltai Nándort Kecskeméten nem kell senkinek sem bemutatni, de azt szerény ember lévén talán kevesen tudják, hogy az elmúlt fél évszázadban több országos szakmai, és Kecskemét városi díjat, köztük Kós Károly díjat, Kodály emlékplakettet, Katona József díjat kapott. A VÁROS ÉLŐ EMLÉKEZETE, LELKIISMERETE VAGYIS: FŐNYEREMÉNY. Azt hiszem, hogy a legutóbbi, Város Napján ünnepség keretében átadott Tóth László-díj számára is különleges elismerés, hiszen a díj névadója életművének ismert kutatója. Nemcsak munkásságának dokumentumait tanulmányozta, nemcsak kortársai vele kapcsolatos véleményét szedte csokorba, hanem személyes emlékeiből is meríthetett Tóth László újságírói, szerkesztői, nyomdavezetői, kultúraszervezői, sakktudósi, polgármesteri, városmenedzseri tevékenységét elemző. méltató előadásaiban, írásaiban.
GYŐR, KECSKEMÉT ÉS A MAGYAR PARNASSZUSZ
- Valóban, fiatalon, már győri lakosként kapcsolatba kerültem Laci bácsival, Talán tekintélyének, közvetlenségének tulajdoníthatóan még a vele egykorúak közül is sokan „Laci bácsizták”. Diákként rövid ideig versenyszerű sakkozással is próbálkozva tudtam meg a Kecskeméten nyomtatott Magyar Sakkvilág egy hirdetéséből, hogy a szerkesztő, kiadó Tóth László régi folyóirat-számokat kínál eladásra. Csóró lévén csak néhány számot rendeltem és kaptam tőle.
Közben megismerkedtem a négy folyó városában élő szerkesztőtársával, talán legjobb barátjával, a hozzá hasonlóan a királyi játékkal és az irodalommal egyaránt elgyűrűzött Chalupetzky Ferenccel, miután találkozásunk előtt egy antikváriumban megvásároltam az Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Részvénytársaság gépein sokszorosított, A fehér ember játéka című, szép kötetét.
E díj névadójával személyesen 1957-ben már itt, Kecskeméten találkoztam. Ebbnen az évben távolítottak el dunántúli könyvtárvezetői állásomból, támadtak, mert 1956 októberében meghívtam Földes Gábort, Szigethy Attilát és Csoóri Sándort (a főrendező és Dunántúli Nemzet Bizottság elnöke életével fizetett igaz hazafiasságáért), mert 1956. november 29-én a még néhány napig létező egyetlen független napilapban a „szent forradalom” tisztaságát méltattam, Feleségem révén Bács-Kiskunban reméltem menedéket. Megbélyegzett diplomásként örültem, hogy protekcióval a Bács-Kiskun Megyei Nyomdavállal szedő- és gépszedő inasként alkalmazott. mivel akkor eredeti hivatásom folytatására nem is gondolhattam.
A Kéttemplom közi üzemben nagyszerű, művelt emberekkel hozott össze a sorsom, köztük az akkor már nyugdíjas Tóth Lászlóval. Mivel a tipográfia élete végéig szíve csücske volt, időnként belátogatott az akkoriban új helyiségekkel bővített üzembe. Lelkesített, hogy olyan kollégákkal dolgozhattam együtt, akik közül többen kezet szoríthattak egy-egy művük kefelevonatának átnézésére a tipográfiát felkereső Németh Lászlóval, Erdélyi Józseffel, Sárközi Mártával, másokkal. Amikor megdöbbenve fölfedeztem, hogy az említettek, továbbá Veres Péter, Illyés Gyula, Szabó Lőrincz, Áprily Lajos és mások a nyomda pincéjében őrzött kéziratait a feltörő talajvíz szétmállasztotta, elhatároztam a kecskeméti nyomdák irodalom-, és művelődéstörténeti jelentőségének tudatosítását. Természetesen az üzem egykori vezetőjét, Tóth Lászlót is kérdeztem emlékeiről, természetesen készségesen segített, otthonába is meghívott.
E táj múltjával, kulturális, társadalmi életével ismerkedve feltűnt számos, Kecskemétet gyarapító, jó hírét növelő ügynél a Veres Péter által „szívem szerinti értelmiséginek” nevezett közéleti férfiú hihetetlen, leleményes aktivitása, értéktudatossága..
Világéletemben ódzkodtam az előnyölő hízelgés látszatától is, de meg kellett kérdeznem tőle, hogy mi sokoldalúságának, naprakész tájékozottságának, intézményi teljesítményeket lepipáló (vagy éppen azokat pótló) teljesítményeinek a titka, hogy jut minderre ideje, energiája. Elhessentette az elismerést: „fiam, én mindig csináltam valamit”.
Valóban. Első útja minden nap a postára vezetett. Egyszer végig kísérhettem a nemcsak számára oly kedves Kisfaludy utcán. Jobb kezével pillanatonként tolta feljebb kalapját az őt üdvözlők köszöntésének viszonzására. Aki akart melléje csapódhatott és kérhette tanácsát, támogatását.
A kecskeméti időzésem tizenhatodik hónapjában megjelent, saját kezűleg kiszedett, tördelt A nyomtatott betű útja Kecskeméten cimű kiadványról több helyi és fővárosi közölt kedvező ismertetést, Sajnos sohasem köszönhettem meg Tóth László számomra kedves gesztusát, mert csak halála után került kezembe az az 1958. decemberi keltezésű, neki címzett levél, amelyben a Kecskeméti Közlöny egykori kiváló munkatársa, Vámos Kálmán köszönte meg Amerikából „Heltai kis könyvének kiküldését.” Hazai hírekre szomjas barátja máskor is megörvendeztette: „Megkaptam a sajtó kivágatokat, amiket küldtél, H. N. az a Heltai?”
VISZOLYGOTT A KISSZERŰ PROVINCIALIZMUSTÓL
– Nagyságrendjét tekintve - egy emberről ezt nehéz mondani -, de mégis csak egy országos, nemzetközileg híres sakk szakember volt, de számos jeles hazai embernek adta ki a kötetét, íróknak, népi íróknak, mások is megemlékeznek sokan a vallomásaikban, megjelennek naplójegyzetek, de kilátott Kecskemétből, olyan ember volt ugye?
– Ki bizony! Minden arra predesztinálta, hogy felkészültségét, problémaérzékenységét, kapcsolatteremtő készségét a kormányban, vagy állami főhatóságnál kamatoztassa. A sakkozás révén szerzett, befolyásos angol, szovjet ismerőseire is tekintettel a második világháború után szívesen vállalt volna diplomácia szolgálatot. (Talán az őt különösen gyűlölő Rákosi állítatta le a kezdeményezést, ugyanis 1918 decemberében kettejük között az
városháza dísztermében, szuronyos vörös katonák jelenlétében rendezett nyilvános vitájukon az ifjú kecskeméti nem lelkesedett a helyettes népbiztos azonnali kommunizmust óhajtó felvetéséért).
Nem a karrierért, hanem a hatékony szólás lehetőségéért vállalta a képviselőjelöltséget. Az akkor hatályba lépett új törvény azonban választásra kényszerítette: a továbbiakban parlamenti képviselőként vagy polgármesterként akar dolgozni. Szülővárosában maradt. A forradalom után az utolsó pillanatig szerepelt a neve asz új (tegyük hozzá formálisan működő) országgyűlés tagjainak a névsorában, de kellett a helye egy „központi elvtársnak”.
Tóth László úgy viszolygott a kisszerű provincializmustól, mint Petőfi a tejfölös uborkától. Már egészen fiatalon, az első világháború előtt nem azt kutatta, hogy Kecskemét hányadik az országban, hanem azt, hogy népessége, területe, kultúrája, gazdasági teljesítményei alapján hányadik Európában.
1923-ban Párizsban rácsodálkozott az óriási autó-folyamokat terelő közlekedési lámpákat, öt év múlva valamelyik kecskeméti lap vezércikkben tiltakozott néhány zebra felfestése miatt. „Ne szabják meg a városházán, hogy merre menjen a kecskeméti ember”
Ilyen közegben próbált hatni Tóth László és hozzá hasonlóan gondolkodó értelmiségi.
Ha Tóth László 1926-ban nem keresi a Magyar gyümölcs napjára-Kecskemétre utazó Móricz –Zsigmondot, akkor a gazdasági kibontakozást kétségbeesetten kereső nem figyelt volna fel a semmiből valamit teremtő Kecskemétre, nem ajánlotta volna munkatársainak azt „a szemüveges magas fiatalembert, aki engem oly kiválóan eligazított’. És ha Tóth László nem keresi föl a Tanú kinyomtatási ajánlatával Németh Lászlót, akkor nem Kecskemétet tekinthetnők a magyar irodalom két világháború közötti időszak egyik fontos műhelyének.
- Egy városnak időnként, akár Kecskemétnek is, voltak úgynevezett gazdaemberei. Tehát aki úgy nézett a városra, mint egy családapa a maga birtokára és tudta, ismerte a várost, szerette a várost, és ráadásul ez olyan műveltséggel is párosult, olyan érzékkel, olyan menedzseri képességekkel, akkor tudta, hogy mennyire igazat mondott Veress Péter, amikor azt mondta: Hozzátok ide a nagyvilágot, hozzatok ide mindent, ami jó és nemes, mindent, ami érdemes. Ezt nem Kecskemétre írta, de a gondolat szerintem jónéhány ilyen jeles személyiséget jellemzett. Ebben az emberek sorában kiket tudnál megemlíteni, mint jeles lokálpatrióta, egész máig sorolva a sort?
- Hol tartana Kecskemét, ha kivennénk a város történetéből 10-15 embert. Katona Zsigmond nélkül aligha virágozhatna napjainkban Katonatelep, a közügyek fáradhatatlan harcosa nélkül sohasem alapozza meg a homoki szőlők világhírét Mathiász József, nem itt rendezik meg Világos után az első országos iparműtárlatot. Kada Elek már polgármesteri beiktatásakor felhívta a figyelmet a kibontakozó világpiac esélyeire és veszélyeire, és sokat tett a kecskeméti gyümölcs világkereskedelmi lehetőlégeinek javításáért. Neki és a hasonlóan a szemüket a holnapra függesztőknek meg kellett harcolni a tudatlansággal, a maradisággal. Nehezen értette meg, hogy ha az egész világon a kiló, a mázsa a mértékegység, akkor Kecskeméten nem számolhatják az export-küldeményeket garabókban.
Sok ezer embernek adott kenyeret a Trianontól megcsúfolt Magyarországon 1921-ben gyárat alapító Platter János. Az új termékek, például a száritmányféleségek gyártásával szerzett jövedelmének egy részéből hazafias ás sportegyesületeket szervezett és támogatott.
Gazdaszemű ember volt a kecskeméti nyomda váltóállító, profilváltoztató igazgatója,
Ablaka István is. Az öntapadó címkék, a csomagolóanyagok gyártásának köszönhető, hogy a kecskeméti nyomda ma is a honi nyomdaipar élmezőnyébe tartozik.
Turistaként külföldön járva Bordós Lajos, azt leste, hogy mit hasznosíthatna idehaza az általa vezetett szövetkezetben. Egyik útja után kezdte szorgalmazni speciális ételízesítők gyártását.
DIADALMAS BŐRLABDA ÉS SOK EGYÉB
- Ez a díj azért mégiscsak szerkesztői, újságírói díj, bár tudjuk, hogy Tóth László nemcsak újságíró, vagy szerkesztő, vagy kiadó volt, hanem jeles patrióta itt, Kecskeméten. Mint újságíró, hogyan tekintesz arra a pályára, amit végig jártál és remélem, még sokáig járod is még ezt az utat, van-e olyan irány, vagy olyan példaképed, amire ebből a szempontból tudsz tekinteni?
- „Diadalmas bőrlabda” címmel írtam 13 évesen egy részben általam szerkesztett stencilezett Gól című kiadványba. Kiváló újságírók dolgoztak a győri lapoknál, Ott kezdte pályáját Polgár Dénes a Hét alapító szerkesztője. Amikor 1957-ben inasi „fizetésből” tengődtem Fodor János gépszedő, egykori cserkésztiszt beszerzett a Petőfi Népéhez. A hírrovatot írtam, kissé nagyzolva szerkesztettem és itt új műfajokat honosítottam meg, például a hírfejet, a vastagkeretes, fettes kommentárt, az Öt-öt mondat-ot. Öten öt mondatot mondtak egy időszerű témáról.
A hatvanas években külső munkatársként sok általam üdvösnek vélt ügyet, kezdeményezést igyekeztem segíteni, rejtett értékeket felragyogtatni Welther Dániel hívott rovatvezetőnek a megyei laphoz. Két évtizedig dolgoztam ott főállásban. Később, sokáig a Kecskeméti Lapok örömömre lehetőséget adott tematikus mellékletek, oldalak írására, szerkesztésére.
Szerinted – mert nagyon sokat, sok ezer cikket, sok tanulmányt könyvet írtál valóban, és nagyon izgalmas ügyeket boncolgattál, – mit sajnálsz, amit nem írtál meg, pedig meg akartál írni?
– Viszonylag nincs sok közöletlen cikkem, mert működött az öncenzúra. De azért kötetnyi írás jönne össze, főként szerkesztői, olykor indokolt, olykor alaptalan óvatosságból nem közölt cikkeimből. Sajnálatosan sem a rendszerváltozás előtt, sem után nem kaphatott nyilvánosságot például a közerkölcsnek a napi politikai érdekek fölé helyezését javasló, Jövő és jellem című vezércikkem, a színházi triumvirátus némely megnyilvánulását meghümmögő glossza. Nem jelenhetett meg a Fehér Sándorról, Kecskemét díszpolgáráról írt rövid nekrológom, mert nem tudtam válaszolni arra a kérdésre, ”ki fizeti?”
HARMINC KÖTETE JELENT MEG
- Utolsó kérdésem: hány köteted jelent meg összesen, melyik a legkedvesebb és mit dolgozol?
- Újságpublikációim száma meghaladja a nyolc ezret, folyóirat közleményeim, könyvrészleteké a hatvanat. Budapesti és helyi kiadók (az elmúlt évekig elsősorban a Kecskeméti Lapok) harmincnál több kéziratomat tartotta megjelenésre érdemesnek. Talán csak a Kincses Kecskemét fogadtatása okozott némi csalódást.
A „min dolgozol” kérdésre engedelmeddel először kész, kiadásra váró munkáimat említem, ezeket sem a teljesség igényével. Amire e sorok az olvasókhoz kerülnek valószínűsíthetően már a nyomdában lesz a Tüzek, tűzoltók, tűzoltóság című munkám, Remélem nagyon gyorsan követi az 1983-ban megjelent Gólok, bajnokok, sorsok, erősen kibővített, sok-sok sportoló emlékeit, a KAC, a KSC és más sportegyletek történetére is kitérő, a KTE őszi diadalmenetét is felidéző A rugósditól az NB I-ig kötetem.
Remélhetően a nehezülő viszonyok ellenére jövőre legalább három-négy – Kecskeméti szobrok, domborművek, emléktáblák, a 90 éves Josef von Ferenczyt köszöntő, templomépítőt, főbírókat, kaszinó alapítót is adó családot bemutató, Ferenczy Idáról eddig ismeretlen dokumentumokat is publikáló Szerepvivő família munkacímű kötetem megjelentetni.. A Katonatelep monográfiát az ottani részönkormányzat, Művészeti (irodalmi, zenei, képzőművészeti) emlékhelyek kötetet a városi önkormányzat támogatja. Boldoggá tenne, mielőbb sokakat mosolyra derítene a Kecskeméti mulattató munkacímű több száz város- és művelődéstörténeti érdekességű anekdotát, karikatúrát tartalmazó kötetem.
Én azt kívánom, azt hiszem minden kecskeméti nevében, hogy még nagyon sokáig ilyen aktívan, és a közéleti gondolkodás szép példáját kínálva ilyen írással, tollal, aktivitás minden formáján és fórumán jelenjen meg Heltai Nándor. Szívből gratulálok.