December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2006. november 14. 11:45

Könyvtári ünnep - Egy évtizede új otthonban

Könyvtári ünnep - Egy évtizede új otthonban
Tíz év telt el azóta, hogy a kecskeméti Katona József Könyvtár új otthonába költözött. A jeles jubileum alkalmából hétfőn délután bensőséges hangulatú ünnepséget rendeztek a könyvtárban, melynek igazgatóját az építkezést megelőző évekről, illetve az átadás óta eltelt évtizedről kérdeztük. - Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke volt az, aki az első, nagyon határozott lépést megtette a beruházásért - mondta Ramháb Mária.
- Bár az 1980-as évek végén reménytelennek tűnt az építkezés, de ő befejeztette a tervezést. Ezt követően Gaborják József hozta létre azt az alapítvány, amelynek később meghatározó szerepe volt a könyvtár felépítésében. 1993-ban Kőtörő Miklós, a megyei közgyűlés első elnöke megszerezte a címzett állami támogatást, és letette a könyvtár alapkövét. Dr. Balogh László, a megyei közgyűlés következő elnöke segített abban, hogy a munkálatok során felmerülő pénzügyi gondokkal megbirkózzunk, így 1996. augusztus 16-án átadhattuk a házat. A város részéről Hideg Antal, kulturális alpolgármester volt az, aki határozottan kiállt a beruházás megvalósítása mellett. - Az elmúlt tíz év talán legörömtelibb tapasztalata, hogy folyamatosan nő az érdeklődés szolgáltatásaink iránt. A könyvtár ma már nemcsak a kiadványok, a dokumentumok világa, tevékenységünk rendkívül szerteágazóvá vált. Büszke vagyok rá, hogy a házba nem kellett az épület fenntartása érdekében olyan tevékenységeket beengedni, amelyeknek nincs köze a könyvtári szolgáltatásokhoz, viszont rendkívül szélesre tudtuk tárni a kaput, és mindazokkal, akik ebben a szellemiségben velünk közösen együttműködve akartak tevékenykedni, azokkal mindig megtaláltuk a lehetőséget erre. Tavaly például mintegy négyszáz - a visszajelzések szerint tartalmas és színvonalas - rendezvényünk, programunk, továbbképzésünk volt. Ramháb Mária a rendezvény keretében köszönetet mondott együttműködő partnereiknek, valamint azoknak, akik az elmúlt egy évben díjjal ismerték el munkájukat. Az intézmény tavaly az Erdei Ferenc Művelődési Központtól Közművelődésért Díjat, idén pedig a Porta Egyesülettől Szilády Károly Díjat kapott, és átvehette az Informatikai és Könyvtári Szövetség kitüntetését is.

Kövessen minket a Facebookon is!